Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 28. szerda, az őszi ülésszak 19. napja - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BALOGH GÁBOR (független)
1477 meg a kérdések és a problémamegoldási lehető ségek, hanem a rászorultság, a szegénypolitika mentén. Magyarán: hogy a születendő törvények nem arra keresik a választ, mit jelent a "szociális", és hogyan történhet az ember, a család és a társadalom kibontakoztatása a legoptimálisabban, hanem arra, hogy ki a szegény, a rászorult, és az állam mit vállalhat magára anélkül, hogy ezzel túlzottan elkötelezné magát. Valójában tehát a Kormány ideje alatt nem szociálpolitika, hanem szegénypolitika folyik, és úgy vélem, ezért nem terjesztette be a Kormány a szoci ális törvényt. A Kormánynak e szemlélete a valódi szociálpolitikai megoldásokra, az igények kielégítésére, a szociális feszültségek kezelésére elegendőnek tartja az eddigi gyakorlatot, a problémáknak a politikai eszközökkel történő kezelését. Csakhogy a mi nden hétre rendelt műbalhékat – amiket a Parlament elmúlt kétévi működése jól reprezentál – , nem követi sehol sem a jólét, viszont arra megfelelő, hogy valóban hatékony megoldásokról eltereljék a figyelmet, pedig véleményem szerint a politikai döntéseknek a szakmai ajánlások vállalhatóságára kellene, hogy vonatkozzanak, nem pedig fordítva: a politikai döntéseket igazolni különböző szakmai köntösbe bújtatott okoskodásokkal! Csak adalékul jegyzem meg, hogy a legtöbb miniszter, sőt maga a miniszterelnök úr is egyre többször beszél pusztán piacgazdaságról, mint szociális piacgazdaságról. Én ezt még a KDNPfrakcióbeli koromban jelzésértékűnek tartottam, ami azóta több szociális jellegű törvényjavaslatban igazolást nyert. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy korszerű sz ociálpolitikai rendszerrel szemben és természetesen törvénnyel kapcsolatban legalább hat alapvető követelmény támasztható: a prevenció, a korrekció, az önsegítések segítése, az abszolút biztonság, a relatív biztonság, a szolidaritás – mindez szociális piac gazdasági környezetben. A prevenció: vagyis a lehetőség szerint előzze meg bizonyos kockázatok bekövetkezését. Korrekció: rugalmasan reagáljon az új kihívásokra és speciális problémákra. Az önsegítés segítése: ne csak vé delmezze az embert, hanem tegye képessé saját sorsának alakítására. Abszolút biztonság: akadályozza meg, hogy a társadalom tagjainak szükségletkielégítési lehetősége egy minimális szint alá süllyedjen. Relatív biztonság: akadályozza meg, hogy munkaképtelen ség esetén az életszínvonal túlzottan nagyot csökkenjen. Szolidaritás: érvényesítse az egyéni és a társadalmi felelősség elvét. Ez az a hat "parancsolat", amely nélkül az általam is vallott aktív szociálpolitika különösen szociális piacgazdaságban elképzel hetetlen. A szociális piacgazdaság mindkét szavát egyforma hangsúllyal ejtve és amelyet még szegénypolitika folytatása esetén is meghatározott csoportok érdekében mindenképpen érvényesíteni kell. Ezek a csoportok: az inaktívaké, vagyis a még, a már, az áll andóan vagy az ideiglenesen munkaképtelenek. (13.10) A depriváltaké, azaz az olyan embereké, családoké, akiknek helyzete halmozottan hátrányos, jövedelmük, lakásuk, településük, kulturáltságuk, foglalkozásuk, érdekérvényesítő képességük gyenge, kevés, hián yos. A deviánsoké, értve alattuk a társadalmi normáktól tartósan és olyan mértékben eltérő jegyeket, jellegzetességeket hordozókat, amelyeket – és nem akiket – a társadalom már nem tolerál, sőt szankcionál. Úgy vélem, hogy már az abszolút és relatív bizton ság mint társadalmilag kívánatos minimális szociálpolitikai modell esetében is legalább háromszintű rendszer jelenítheti meg a minimális biztonságot. Ezt nevezhetem minimális jóléti programnak, amely a reziduális modellű országokra
