Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 28. szerda, az őszi ülésszak 19. napja - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - EKE KÁROLY, DR. (független) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - GREZSA FERENC, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka:
1457 Szorongással ejtem ki ezeket a szavakat, hiszen az elmúlt évtizedekben szólamszerűen hangoztatták e megállapítást, és oly sokszor visszaéltek ezzel az igazságga l. Ma sem lehet megkerülni azonban a vallomást, hiszen a tárgyalandó javaslat lényege éppen az, hogy az emberről mint legfőbb értékről szól. Jó két évvel ezelőtt a szociális piacgazdaság kiépítésének tervével léptünk a választópolgárok elé. Piacgazdaságról beszéltünk, amely a szabadversenynek nyit teret a gazdaság, illetve az élet egyéb területein. Egyik alapeszménk a verseny meghonosítása volt, amelyben kiki tehetsége és szorgalma szerint boldogulhat. Ugyanakkor a szociális piacgazdaság modelljét hirdettü k, a szabadversenynek olyan formáját, ahol a vele született vagy szerzett okokból tartósan, vagy átmenetileg lemaradó honfitársunk fokozott védelemben és gondoskodásban részesül. Úgy vélem, hogy a 6570es számú törvényjavaslat elfogadása esetén jelentős ho zzájárulás lehet ahhoz, hogy kiépülőben lévő piacgazdaságunk szociális tartalommal is telítődjék. Ennek fontosságára utalnak II. János Pál pápa következő szavai, idézem: "A marxista megoldás megbukott. De a marginalizálódás és a kizsákmányolás jelenségei a világban és az emberi elidegenedés jelenségei továbbra is fennmaradtak, s emberek tömegei élnek ma is nagy anyagi és erköcsi nyomorban. A marxista rendszer bukása sok országban természetesen elhárítja az akadályt ezeknek a problémáknak a megfelelő és való s kezelése elől, de nem elégséges azok megoldására. Fennáll a veszélye annak, hogy olyan radikális kapitalista ideológia terjed el, amely elutasítja a mérlegelés lehetőségét, mert úgy véli, hogy minden szembehelyezkedési kísérlet eleve kudarcra van ítélve, és vakon bízik abban, hogy a piac erőinek szabad fejlődése mindent meg fog oldani." Idézet vége. A Centesimus annus kezdetű enciklikából volt az idézet. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a szociális gondoskodásról alkotunk törvényt, nem lehet nem utalni arra az örökségre, amelyet e téren az elmúlt, illetve fokozatosan kimúló előző társadalmi és politikai rendszer hagyott reánk örökségül. Sok mai és az átalakulás nyomán törvényszerűen jelentkező társadalmi nyomorúságunkra gondolva nem lehet nem kijelenteni, hog y szegénység, peremhelyzet, szociális feszültség évekkel, évtizedekkel ezelőtt is volt ebben az országban, csak nem illett, illetve tilos volt róla beszélni. Az elmúlt kurzus szavakban szociális biztonságot hirdetett. Azok a tömegek, amelyek valaminő csoda folytán mégis kívül rekedtek az úgynevezett szocializmus áldásaiból, az erkölcstelenség, tehetségtelenség, értéktelenség stigmáját kellett elszenvedjék. Így a szegénység egyébként tisztes, vállalható élethelyzete szégyellnivaló, bűntudattal terhes állapot tá vált. A hatalom a saját körein kívül eső segítő szolgáltásokat államosította, illetve könyörtelenül fölszámolta. A szociálpolitika gyakorlatát az ellátásokra való jogosultság mérlegelésének szubjektivizmusa uralta. Számos esetben a puszta szimpátia, a d öntéshozókhoz fűződő közeli kapcsolat vagy éppenséggel politikai érdemek alapján ítéltek meg szociális juttatásokat, támogatásokat. Ennek nyomán szerveződtek a szolgáltatásokat folyamatosan és agresszívan követelők, az azokhoz jogosulatlanul hozzáférők, vi sszaélők társadalmi alcsoportjai, miközben a valóban segítségre szorulók tömegei szemérmességből meg sem kísérelték a támogatások megszerzését. A garanciális elemek hiányában kellett elszenvedni az úgynevezett környezettanulmányok gyakran megalázó procedúr áit. A biztosítási elv teljességgel keveredett az alanyi jogosultság elemeivel, az állami költségvetés hiányait rendszeresen a társadalombiztosítási befizetésekből pótolták. Röviden, a teljesség igénye nélkül ennyiben foglalható össze a mostanában olykor n osztalgikus mázzal bevont elmúlt rendszer szociálpolitikai leltára. (11.30) Ezzel kapcsolatban végül, de nem utolsósorban még csak annyit, hogy e szociálpolitikai gyakorlatban nem csupán annak ügyfelei, de az abban dolgozók is sokat szenvedtek. A
