Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. október 19. hétfő, az őszi ülésszak 15. ülése - Az 1992. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
1113 II. fejezet I/3. pontjában a 2. cím alatt szereplő, az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság működési költségeire biztosított kétmilliárd forint ho gy került ebbe a Vagyonpolitikai Irányelvekbe. Azt kell mondjam, hogy be akarják csapni tisztelt képviselőtársaimat. Amikor szeptember 7én beadtam a módosító javaslatomat, akkor még azt hittem, hogy tévedésből került ebbe az országgyűlési határozati javas latba, hogy az ideiglenes állami vagyon kezeléséről szóló törvény előírja, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságot a privatizációs bevételek terhére kell működési költséggel ellátni. Tehát azt hittem, hogy tévedés volt. Azóta eltelt hat hét, semmifé le módosítás a Kormány részéről ezzel a tévedéssel kapcsolatban nem történt, ezért azt kell érzékelnem és azt kell feltételeznem, hogy a Kormány vagy a beterjesztő tudatosan hivatkozik egy nem lévő törvényi előírásra ennél a pontnál. Én szeretném felolvasn i az Állami Számvevőszék jelentéséből az ide vonatkozó rövid két sort: "Privatizációs bevételből működési költségek fedezésére sem a régi, sem az új törvényi szabályozás nem ad lehetőséget. Így ez a javaslat törvénybe ütközik." Én szeretném felhívni kormán ypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy ha nem akarnak tettestársak lenni egy újabb és nagyon tudatos törvénysértésben, akkor szavazzák meg az én 57. pont alatt szereplő módosító javaslatomat, és ne szavazzák meg a Kormány eredetileg benyújtott törvénysért ő határozatát. Amikor az általános vitában elmondtam, nem értek egyet azzal, hogy 10 milliárd forintot minden versenyeztetés nélkül a Magyar Befektetési és Fejlesztési Részvénytársaság számára utaljon át ezzel a Vagyonpolitikai Irányelvekkel az Országgyűlé s, akkor utána ennek a részvénytársaságnak az igazgatója a folyosón azt mondta nekem, hogy ne személyeskedjek. Én megfogadtam a tanácsát, nem személyeskedek, s mindössze az Állami Számvevőszék jelentésének ide vonatkozó pár sorát fogom felolvasni. "A cél s zerint az MBF Rt.nek átadandó 10 milliárd forint visszaforgatásra kerül a gazdaságba, azonban a megvalósítás módja, vagyis az, hogy alaptőkeemelés formájában kapja meg az összeget, már ezt a célt nem garantálja. Ezen túl az MBF Rt.t monopolhelyzetbe hoz za a forráskihelyezésben." Én ebben az ügyben ismét csak kéréssel fordulhatok tisztelt kormánypárti képviselőtársaim felé. Amennyiben nem akarják, hogy egy ilyen óriási összeg felhasználóját mindenféle versenyeztetés nélkül nevezze meg a Parlament, akkor s zavazzák meg a 63. pont alatt szereplő módosító javaslatomat, és ne szavazzák meg a Kormány eredeti előterjesztését, mert az minden, a Kormány által eddig hirdetett privatizációs versenyeztetési eljárással is szemben áll. Természetesen észrevettük, hogy 19 92. szeptember 28án a Kormány, "leánykori nevén": Fejes Attila aláírásával egy új, látszólag formai módosításokat tartalmazó javaslatot tett a privatizációs bevételek felosztására. Természetesen észrevettük ezt az új javaslatot, de meg kell mondjam, hogy semmiféle örömet nem okozott, mert ez az új módosított javaslat – azonkívül, hogy most már helyesen tartalmazza a várható privatizációs bevételeket, amelyek nem 50 milliárd forintra tehetők ebben az évben, ahogy az eredeti előterjesztés tartalmazta, hanem körülbelül 70 milliárd forintra, ezenkívül – sajnos – pontosan azokat az elemeit erősítette még tovább az eredeti javaslatnak, amelyekkel mi amúgy sem tudtunk egyetérteni. Így példaként szeretném csak megemlíteni, hogy a privatizáció lebonyolítási költsége ire: tanácsadói díjakra, szakértői véleményekre és egyebekre a korábbi előterjesztésben szereplő 1,3 milliárd forint helyett – teljesen érthetetlen módon – ez az új beterjesztés 5,6 milliárd forintot tartalmaz. Ugyanakkor arra a bizonyos Állami Vagyonkezel ői Részvénytársaság részére biztosított összegként – amiről az előbb már elmondtam, hogy törvénytelen ebből a pénzből biztosítani – az eredeti javaslatban lévő 2 milliárd forinttal szemben itt ez az új javaslat 7, azaz hétmilliárd forintot tartalmazna erre a célra.