Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. június 2. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - SIPOS IMRE, DR. (FKgP) - ELNÖK (Vörös Vince):
2461 Tisztelt Országgyűlés! Még 10 percünk maradt az ebédszün etig. Megkérdezem Varga Mihály képviselő urat, hogy most kívánjae elmondani. Igen. (Rajk László jelentkezik.) Rajk László folytatni kívánja? Igen. Akkor megadom a szót Rajk László képviselő úrnak. Felszólaló: Rajk László (SZDSZ) RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ) Illet ve kéréssel fordulnék elnök úrhoz, kockáztatván azt is, hogy a televízió nem fogja közvetíteni véleményemet a törvényről, napolja el a tárgyalást. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Igen. Arra készülök, hogy… – csak gondoltam, hogy az ebédszünetig hát ralévő időt még kihasználjuk, de miután ez már másodszori vélemény, hogy napoljuk el a vitát, kérem szépen, ezennel elnapolom. Folytatására várhatóan a jövő heti ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Jegyzői bejelentés nincs. Ebédszünet következik. K ét órakor kérdésekkel és interpellációkkal folytatjuk az ülést. Jó étvágyat kívánok az ebédhez. (A szünet 12 óra 51 perctől 14 óra 5 percig tart. – Az elnöki széket Vörös Vince foglalja el – Jegyzők: dr. Szabó Lajos, Boros László) Kérdések: ELNÖK (Vörös Vi nce) : Képviselőtársaim! Szíveskedjenek elfoglalni a helyüket, megkezdjük délutáni munkánkat. Bejelentem, hogy a jegyzői teendők ellátásában dr. Szabó Lajos és Boros László képviselőjegyzőtársaim lesznek a segítségemre. A kérdések elmondásával kezdjük. Dr. Sipos Imre, a Független Kisgazdapárt képviselője kérdést kíván feltenni a belügyminiszterhez a "Tűzoltóság kettős irányításának anomáliája" címmel. Sipos Imre képviselőtársamat illeti a szó. Kérdés: Dr. Sipos Imre (FKgP) – a belügyminiszterhez – "Tűzoltós ág kettős irányításának anomáliája" tárgyában SIPOS IMRE, DR. (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Választókerületem, Somogy megye 6. választókerület területén – de a helyzet azonos az ország más választókerületeiben is – a tűzoltóegységek önkormányzat i irányítás alá kerültek az önkormányzati törvény rendelkező paragrafusai alapján. Anyagi szempontból viszont teljesen függetlenek az önkormányzatoktól. Ez bizonyos kettősséget, feszültségeket okoz az önkormányzatok és a tűzoltóság között. Például a tűzolt óság egyes tisztségviselőinek a kinevezése az önkormányzatok képviselőtestületeire tartozik. Az önkormányzatok úgy látják, hogy tarthatatlan az a szituáció, hogy a tűzoltóságok önkormányzati tűzoltóságok, de anyagilag tőlük függetlenek. Így számottevő befo lyásuk sincs rájuk. Kérdésem miniszter úrhoz, hogy milyen lehetőségeket lát a feszültségek oldására, esetleg a törvény vonatkozó paragrafusai módosításának a kezdeményezésével vagy egyéb módon. (Szórványos taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. A kérdésre d r. Boross Péter belügyminiszter úr válaszol. Dr. Boross Péter belügyminiszter válasza