Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 4. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Az 1963 és 1989 között elkövetett állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
77 De a magam részéről is elengedhetetlennek tartom, hogy tételes nemzetközi jogra visszavezethető legyen e gy olyan döntés, amely egy bűncselekménnyel kapcsolatban a tekintetben foglal állást, hogy ez valóban megfelele a nemzetek közössége átlal elfogadott elveknek. Annak ellenére, hogy meg kell jegyezni, hogy a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségok mánya bizony egy kompromisszum eredménye; egy olyan kompromisszum eredménye, amely a legkevésbé demokratikus államok által is elfogadott elveket tartalmazza, tehát bizonyos alacsony mércét rögzít. Nem a fejlett nyugati államok mércéjét, hanem azt a mércét, amelyet a fejletlenebb ENSZtagállamok is el tudtak fogadni. Ami a konkrét megjegyzéseket illeti, abban teljesen azonos megjegyzésem volt az előttem szóló képviselőtársammal, hogy a nemzetközi jogba ütközés tényére valóban a szakértői bizonyítá s lehetőségét meg kell nyitni. Bár szerintem a magyar büntetőeljárásjog ezt a lehetőséget tartalmazza – kérdés, hogy ezt tételes jogként kelle alkalmazni. Egy óriási felelősség vagy legalábbis nagy felelősség előtt állunk akkor, amikor ezzel a törvénnyel lezárjuk a semmisségi törvények sorát; tesszük ezt olyan körülmények között, amikor az első két semmisségi törvény nem a demokratikus Magyar Köztársaság idején született, hanem egy – akárhogyan is nevezzük – nem a népszuverenitás alapján működő rendszerbe n. És azt tudom válaszolni az előttem szóló képviselőtársamnak, hogy bármennyire dicséretes például az 1989. évi XXXVI. törvény preambuluma, azért ha nagy figyelemmel nézzük ezeket a jogszabályokat, akkor ott "forradalom" és a "szabadságharc" terminusza ig encsak hiányzik ezekből az ékesszóló preambulumokból és ott a "népfelkelés" fogalmánál tartanak. De hát amennyiben foglalkozunk és ragaszkodunk a peambulumokhoz, amelyek egyébként nem voltak mindig jellemzőek a magyar jogalkotásra. Én éppen ezért szeretnék mindhárom semmisségi törvénnyel kapcsolatosan néhány gondolattöredéket előadni, a teljességre való törekvésnek még a részleges igénye nélkül is. Az egyik ilyen gondolattöredék az az, hogy számos köztörvényes bűncselekményt követtek el például 1956ban – s zó esett erről – és az utána következő években is, sőt – ahogy említették – az e törvény hatálya alá tartozó időszakban is. Ha emlékezetem nem csal, akkor 1967ben még a legfelsőbb bíróság rombolás miatt hozott halálos és végrehajtott halálos ítéletet – bi ztos, hogy más ügyekben is hozott ilyet – , és ez a rombolás arra irányult, hogy a Dunántúlon közlekedő szovjet katonavonatok közlekedését meghiúsítsák, és emiatt vasúti vágányokat robbantottak fel. Emiatt egy megbecsült, köztiszteletben álló embert végezte k ki például. Kérdés, hogy ez a nem vitásan a művelt nemzetek által nem pártolt megoldás, azaz egy vasúti pálya felrobbantása az adott esetben ilyen következményekkel kellette járjon, és ez a magatartás, mint a diktatúra megdöntésére irányuló magatartás, mennyire méltánylandó. Itt aztán beszélhetünk az '56os lincselések áldozataival kapcsolatban arról is, hogy az elkövetők sorsa mi lett. Aki beleveti magát azokba a közegekbe, ahol nagyon kemény stílusban tárgyalnak ezekről a dolgokról, nagyon sok olyan em berrel találkozik, aki egyrészt emberölés, másrészt háborús bűntett súlya alatt kénytelen élni, éspedig nem is jelentéktelen beosztásokban. Legutóbb egy tábornokkal találkoztam, tábornoki egyenruhában, aki mellesleg háborús bűnös még a mai napig is. Ami az emberölést illeti, 1956ban nyilvánvaló, hogy rendkívül méltánylandó körülmények között, olyan körülmények között, amikor a jogrend nem működött, amikor az igazságszolgáltatás nem működött, amikor nagyon kétséges volt, hogy a hatalom kérdése hogyan dől el , akkor elkeseredett emberek, természetesen erkölcsileg és jogilag elítélendő módon, de mégis menthetően, embereket öltek meg, fegyvertelen embereket, nem vitásan. De az a kérdés, hogy ennek a cselekménynek a súlyát meddig kell viselniük, és milyen lehetős égek állnak rendelkezésre. Az első két semmisségi törvény ebben a tekintetben nem sok segítséget tudott nyújtani. Az se közömbös, hogy hány embert ítéltek el gyilkosságért alaptalanul, és az sem közömbös, hogy milyen büntetést szabtak ki ezek miatt. Hangsú lyozom, az emberi élet védelme és az emberi
