Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 4. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Az 1963 és 1989 között elkövetett állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - IVÁN GÉZA, DR. (FKgP
69 büntetőügyet ennek a törvény nek a szellemiségében felül lehessen vizsgálni, részben vagy egészben hatályon kívül lehessen helyezni, vagy meg lehessen semmisíteni. Köszönöm a türelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Iván Géza kisgazda képviselőtársunk. Átadom az elnöklést Dornbach Alajosnak. (Az elnöki széket dr. Dornbach Alajos foglalja el.) Felszólaló: Dr. Iván Géza (FKgP képviselőinek 12 tagú csoportja) IVÁN GÉZA, DR. (FKgP 12 tagú képviselőcsoport): Elnök Úr! Tisztelt Ház! E törvénytervezet kapcsán k ét gondolatot szeretnék megosztani képviselőtársaimmal. A kérdések valahogy úgy fogalmazódnak meg bennünk, hogy az első kérdés az, hogy vajon helyes megoldáse a bírói ítéletek tömeges megsemmisítése helyrehozandó ügyeink rendezésekor. A második kérdés az államot védő jogi normák természetét és érvényességét kutatja, vizsgálja. Mégis az utóbbival kezdeném, mert a vizsgálódásunknak ez a legkritikusabb része. Tudjuk, hogy a büntetőjog a maga sajátos eszközeivel a társadalom oltalomérdekeit védi, sőt van olyan bűnügyi tényállás, amely minden társadalmi rendet képes kiszolgálni, hatása alá vonni. Ide vonatkozóak: az emberölés, a lopás, a rablás és a többi miatti elítéltetés megváltoztatását célzó jogszabályok. Vannak más, a közösség egészét veszélyeztető cselekm ények, amelyek bármely politikaitársadalmi rendszerben ugyanolyan erkölcsi, jogi megítélés alá esnek. Gondoljunk csak a kémkedésre, a rombolásra! E törvénybeli tényállások bármely államban ugyanolyan módon kerülnek megítélésre, megfontolásra, ezek évtized ek, évszázadok múltán is ugyanazt jelentik, s elkövetőikről nem alakul ki más kép az idők múlásával sem. A társadalomnak a saját államiságához és politikai arculatához természet adta, elidegeníthetetlen joga van. Ha megvizsgá ljuk, azt is találjuk, hogy az állam védelmét szolgáló büntetőjogi szabályok eltérnek az alkotmányos berendezést védő normáktól. Ha megnézzük az egykori, patinás, Csemegi Károly által szerkesztett Büntető Törvénykönyv 58 – 71. paragrafusait – például a hűtle nségről – , tartalmában nincs különbség az egykori Btk. 129. §a, majd az 1978. évi IV. törvény 144. §a között. A társadalom joggal várja el, hogy bármely politikai formában működő állam a nemzet létét jelentő függetlenségét megvédje, akár nyugati államtól , akár keleti államtól, avagy jogi vagy természetes személytől. Ha e tényállások időállósága adott, tehát nem egyetlen konkrét politikai hatalmat szolgálnak, akkor a rendszerváltozás sem változtathatja meg az e tényállásokon alapuló ítéletek jogszerűségét. Mindezt azért kívántam elmondani, mert egyegy törvényi tényállás nem mond semmit a politikai tartalomról. Ha pedig így van, akkor a területi integritás, a függetlenség védelmét betöltő tényállások – stílszerűen és divatosan szólva – szektorsemlegesek. Eb ből az is következhet, hogy a maguk idejében egyegy esetre alkalmazva a szocialista népköztársaság bírósága netán helyesen alkalmazta a büntetőjogot. Mert mit is véd a jog? Ha az alkotmányt tekintjük, az többnyire a politikai aspektust, míg ha az államot vesszük számba, illetve a nemzetalkotó közösségeket, akkor az a valós, politikán túli, politikán felüli érdekeket védi. A közösség megsértése legyen itt példaként. Mi van akkor, ha valaki valamelyik felekezetet sértette meg, és ezért alkalmazta rá Rákosi v agy Kádár bírósága a közösség megsértése tényállásához fűződő szankciókat? Ez esetben az ítélet eltörlését azért helyeselnénk, mert az előbb említett urak törvénytelenül ragadták meg a hatalmat? Ez volna a kérdés? Úgy gondolom, ezt egyikünk sem akarná. Úgy vélem viszont, hogy valamiféle megkülönböztetés lenne szükséges e tényállások megítélésekor. Ha a természetjog normái érvényesülhetnek, e mércéhez lehetne viszonyítani e
