Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 25. kedd, a tavaszi ülésszak 9. napja - Az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PAPP SÁNDOR, DR. (MDF)
562 Környe zetvédelmünk az egy feladat, egy megoldás, egy havária, egy megoldás elve szerint próbált választ keresni az időközben egyre szaporodó környezeti gondokra. Azt hiszem, nem szükséges külön indokolni, hogy ez alapvetően passzív várakozó és defenzív magatartá st testesít meg, amelynek kapcsán a figyelem csupán a már bekövetkezett károk valamilyen mértékű megszüntetésére irányul. A költségvetés környezetvédelemre vonatkozó vitáját pedig általánosságban az jellemezte, hogy az egyes érintett tárcák adott korlátok között egymás rovására próbálták meg érvényesíteni sajátos érdekeiket. Mindez tetemes bizonytalanságot és esetlegességet kölcsönzött a hazai környezetvédelem ügyének. Csupán a legutóbbi évek fejleményei utaltak arra, hogy a környezetvédelem, azaz a már bek övetkezett károk enyhítése vagy felszámolása mellett a környezet tudatos fejlesztése is elkerülhetetlenül szükséges, ami új, offenzív és megelőző szemlélet kialakítását igényli. Az egészségügy ezt már jó idő óta a megelőzni jobb, mint gyógyítani elvben egy értelműen megfogalmazta. Elkerülhetetlenné vált továbbá a környezetvédelem és a környezetfejlesztés pénzügyi hátterének biztos alapokra történő helyezése is, hiszen ezt tekintve hosszú éveken át, és lényegében véve még napjainkban is sok tekintetben folyta tólagosan a költségvetést az úgynevezett, és többször elátkozott maradékelv alkalmazása jellemezte. A feladatokat megoldandó a környzetvédelmi alap létrehozása jó kezdeményezésnek bizonyult, ám ennek feltöltése a számításba vett forrásokból eddig nem nagyo n bizonyult eredményesnek. Az egyik, és legjelentősebb forrás – mint tudjuk – a környezetvédelmi bírságok – a légszennyezés, hulladék- zaj, rezgésbírságok, stb. – köre, amelynek kapcsán azt kell mondanunk, hogy a befizetési fegyelem általában – sajnos – ezen a téren sem jobb, mint a társadalombiztosítási befizetéseké. Ebben az esetben – mint köztudott – arról van szó, hogy a termelő és szolgáltató gazdasági egységek a szennyező anyagok adott határérték fölötti kibocsátása esetén bírságot fizetnek. A megál lapított összeg adott része azután bizonyos feltételek esetén leírható, vagy meghatározott feladat megoldására magánál a gazdasági egységnél is felhasználhatják. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak kapcsán még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy a körny ezetvédelmi bírság túlnyomóan a termelő és szolgáltató gazdasági egységektől származik. Azonban időközben beigazolódott, hogy a civilizációs társadalmak egyre nagyobb gondjává a fogyasztási hulladékok, másként szólva a konzumálás nyomán támadó roppant körn yezeti terhelés válik. Ez a fogyasztás növekedésével együtt egyre komolyabb nehézséget jelent számunkra. Gondoljunk csak kommunális hulladékban fuldokló településeinkre, az erdeinkben szétszórt fogyasztási hulladékokra, a települési szennyvizek kezelésének egyre súlyosabbá váló kérdéskörére. S a közlekedési szennyeződésekből fakadó egészségügyi és más ártalmakra, hogy csak a legsürgősebb megoldást kívánó eseteket említsem. És itt, tisztelt Ház, meg is érkeztünk jelenlegi témánkhoz, az üzemanyagok környezetv édelmi termékdíjához. Engedjék meg, hogy idézzek a törvénytervezet általános indoklásából: "Magyarországon az 1970es évektől kezdődően a motorizáció több környezeti elem terheléséhez egyre fokozódó mértékben járul hozzá. A környezeti ártalmak enyhítéséhez halaszthatatlan kormányzati intézkedések szükségesek, amelyeknek mielőbb meg kell teremteni a pénzügyi forrását. Az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi termékdíj célja egyrészt a környezeti terhelés pénzbeni érzékeltetése és ezen keresztül ösztönző, s zabályozó eszköz létrehozása, másrészt az ebből származó problémák kezeléséhez a pénzügyi háttér megteremtése.
