Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 34. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1992. évi szabályairól szóló 1991. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája . - HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
2242 Felszólaló: Havas Gábor (SZDSZ) HAVAS GÁBOR (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Kedves Képvi selőtársak! Az a probléma, amelynek megoldását ez a törvényjavaslat célozza és amelynek lényegét az előttem megszólalók már elmondták, teljesen nyilvánvalóan látható volt már a múlt év végén, a költségvetési törvényjavaslat beterjesztésének időpontjában. E nnek ellenére a Kormány ebben a költségvetési javaslatban semmilyen megoldási javaslatot nem tett a probléma megoldására, nem irányzott elő olyan költségkeretet, amely a finanszírozást lehetővé tette volna. A költségvetési vita során – ahogy erre Mádi Lász ló képviselőtársam is utalt – több képviselő próbált a Kormány mulasztása révén nyilvánvalóvá váló hiányra megoldást találni. Az egyik ilyen megoldást Kulin Sándor képviselőtársam javasolta. Az ő javaslata, ha jól emlékszem, akkor a szociális bizottsági ja vaslat szintjére is emelkedett. Ő azt javasolta, hogy a költségvetési tartalék terhére különítsünk el majdnem kétmilliárd forintot erre a célra. Ezt nem fogadta el a Kormány, illetve elutasította ezt a javaslatot, és ennek következtében természetesen a kor mánypárti többség sem szavazta meg. Mi Solt Ottilia képviselőtársammal egy átfogóbb javaslatot tettünk egy szociális alap létrehozására, amely valamilyen módon kísérletet tett volna az egész szociális ellátó rendszernek bizonyos fokú átalakítására, és egy elmozdulást tett volna lehetővé az eseti, alkalmi, egyedi elbíráláson alapuló segélyezéstől a normatív segélyezés irányába. Hozzáteszem, hogy a mi javaslatunk egyetlen fillér többletköltségbe nem került volna a költségvetésnek, hiszen a problémát ésszerűne k tűnő átcsoportosításokkal kívántuk megoldani. Ennek az átfogó javaslatcsomagnak a keretében 3,2 milliárd forintot irányoztunk volna elő erre a célra, amely célnak a megoldását most ettől a törvényjavaslattól várjuk. Tehát lényegesen többet, mint amennyit most ez a javaslat fölszabadít. Ez a 3,2 milliárd forintos keret valószínűleg lehetővé tette volna, hogy ne csak azok részesülhessenek további ellátásban, akik számára ezt az említett kormányrendelet lehetővé teszi, hanem hogy az ellátás kiterjedhessen ol yan társadalmi csoportokra is, akik még a munkanélküli ellátó rendszerek kiépülése előtt veszítették el munkájukat, és azóta szinte folyamatosan munka nélkül vannak. Hiszen tudjuk, hogy az országnak vannak olyan régiói, ahol a munkanélküliség sokkal korább an kezdődött, mint általában az országban, vagy sokkal korábban vált súlyossá, és így ezeken a területeken az emberek egy része, a munkanélküliek egy része már a munkanélküli ellátáshoz szükséges jogosultságot sem tudta megszerezni. A mi javaslatunk éppúgy elutasításban részesült, mint Kulin Sándor javaslata. Ezzel szemben a Kormány úgy próbált magának egérutat teremteni, hogy rávett egy kormánypárti képviselőt, zároltasson a Népjóléti Minisztériumnál előirányzott tételek közül jó néhányat. Azokról a tétele kről van szó, amelyek zárolt költségeinek a felszabadításáról most beszélünk. Azért használom ezt a kissé inszinuáló kifejezést, hogy a Kormány "rávett" egy képviselőt erre, mert el nem tudom képzelni, hogy egy képviselőnek magától eszébe jutna az, hogy il yen zárolási javaslatot tegyen. Akkor ugyan az indoklás az volt, hogy a tervezett szociális törvény céljaira kell zárolni ezt az összeget, de már akkor nyilvánvaló volt, hogy az igazi cél tulajdonképpen az, hogy a munkanélküli járadékból kifutók ellátását biztosítani lehessen. Azok a tételek, amelyek ily módon immobillá váltak, tehát amelyeket zároltak, azok a tételek túlnyomórészt azt a célt szolgálták volna, hogy pályázati úton helyi, szociális célú szerveződéseknek lehetőséget teremtsenek arra, hogy a l eszakadó társadalmi csoportokkal való foglalkozás során segítsék ezeknek a csoportoknak a visszailleszkedését, a visszaintegrálódását a társadalomba. Hiszen nem egyszerűen a szegénység problémájával állunk szemben napjainkban, hanem azzal, hogy jelentős tá rsadalmi csoportok az új piacgazdasági feltételek között elvesztették versenyképességüket, a korábbi integrációs szabályok érvényüket vesztették, és ők, lehetőségeiknél, illetve előtörténetüknél fogva képtelenek az új játékszabályokat maguktól megtanulni. Ezért óriási jelentősége van azoknak a helyi szerveződéseknek, amelyek személyre szabottan próbálják ezt a
