Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 5. kedd, a tavaszi ülésszak 27. napja - Az útalapról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
1836 Nem tudtuk tám ogatni továbbá az önkormányzatok részesedésének növelését sem, hiszen az az arány, ami az országos közúthálózat és az önkormányzati utak között van a forgalom szempontjából, a forgalom igénybevétele szempontjából, a 70 – 30%os arány az tulajdonképpen a jele nlegi elosztási rendszerben, az útalap elosztási rendszerében egyértelműbben tükröződik. Egy igen fontos kérdéskört alkotnak – tulajdonképpen a környezetvédelemmel összefüggő módosító javaslatok. Ráday képviselőtársam, talán jól értettem, ami kor azt mondotta volt a tegnapi nap, hogy a törvény nem környezetbarát. Szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, és szeretném, hogyha belegondolnának, hogy ez a közúthálózatfejlesztési törvény milyen jelentős mértékben szolgálja a környezet érdekeit, hiszen e nnek az összegnek döntő hányada a városokat, településeket elkerülő utak építésére fordítódik. Így Győrtől kezdve Kecskemét, Vác, Sopron vagy akár Mezőkövesd példáját említhetném, de hiszen ennek a közúthálózatfejlesztési programnak a mellékletében szerep lő térképekből látható, hogy hány és hány helyen kerül sor ilyen fejlesztésre, hány és hány helyen kerül sor tulajdonképpen olyan gyorsforgalmi út építésére vagy bekötőút építésére, amely mindmind azt szolgálja, hogy az ember érdekei érvényesüljenek a kör nyezet védelmén is keresztül. A másik ilyen jelentős kérdés tulajdonképpen e témakör kapcsán, hogy ma már közutakat fejleszteni, építeni, környezeti hatástanulmány nélkül nem lehet, és nem is szabad. Ennek során kerülnek előírásra azok a környezetvédelmi b eruházások, melyek a kivitelezés kapcsán hanggátló falaktól, erdősávoktól kezdve mindmind elvégzést kell, hogy nyerjenek. Utalok csak egyetlen egy számra az autópályák vonatkozásában, hiszen az autópályaépítési költségeknek – az európai gyakorlat szerint – mintegy 8 – 10%a pontosan a környezetvédelmi káros hatások csökkentését szolgáló beruházásokat tartalmazza. Külön kell szólnom egy, talán mint a közlekedési tárca vezetője számára is tulajdonképpen eléggé pozitív javaslatról, hogy maga a gépjárműadóban l évő összeg ne két, hanem már egy esztendő alatt – 1993ban – az útalap növelését szolgálja. A Pénzügyminisztériummal tartott megbeszélések és egyeztetések alapján a költségvetésre való tekintettel is azt kell mondjam, hogy azt a kompromisszumos javaslatot, amely az eredeti törvényjavaslatban fogalmazódott meg, javasoljuk elfogadásra, hiszen 1993ban a költségvetésnek szüksége van még erre az összegre. Végezetül szólni szeretnék a kerékpárutakról, mint egy nagyon fontos és az utóbbi időben mind fontosabb kér désről. Magából a javaslatból és a javaslat mellékletét képező országos közúthálózatfejlesztési programból látható, hogy az utóbbi években a mindössze 500 km állami segítséggel épült kerékpárúthálózatnak a következő 10 évben – mintegy 4,5 milliárd forint értékkel – 1600 kmes fejlesztésére kerül sor. Úgy érezzük, hogy ez tulajdonképpen a jelenlegi lehetőségeink közepette megfelelő fejlesztési ütemet ad, hiszen akkor, amikor – az Európai Fejlesztési Banktól, a Világbanktól kezdve – hitelekért kell fordulnu nk annak érdekében, hogy egy minél gyorsabb ütemű közúthálózatfejlesztési program kerülhessen végrehajtásra, akkor jelenleg az ország teherbíró képessége nem engedhet meg ennél az ütemnél gyorsabb, nagyobb ütemű fejlesztést. (17.40) Ahogy a helyzet javul, ahogy a gazdaság állapota javul, lehet tulajdonképpen ezeket a beruházásokat nagyobb mértékben folytatni. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian, akik közlekedünk, tisztában vagyunk közúthálózatunk állapotával, és azokkal a veszteségekkel, amelyek időben, anyagiakban érnek bennünket. A csúcsforgalom, a forgalmi dugók lassan folyamatossá válnak, és nemcsak a nagyvárosokban és az idegenforgalomban jelentős szerepet játszó főútvonalainkon. Ez a szomorú helyzet áll fenn már ma