Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. május 5. kedd, a tavaszi ülésszak 27. napja - A Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZILI SÁNDOR (MSZP)
1789 Viszont fel szeretném hívni a figyelmet, hogy az oly alapossággal kidolgozott, előttünk fekvő kormányjavaslat nem más, mint a dolgozó tömegek becsapása. Hasonlít ahhoz a gyermekjátékhoz, amikor azt mondják, hogy nesze semmi, fogd meg jól! Az MRPtörvény ott válik becsapássá, hogy csak ott indítható, ahol a nyereségből a hitel, a kamatok és a bank haszna kifizethető, vagyis a dolgozók minden vállalatban társtulajdonosok lehetnek, ahol a vagyon ar ányos nyeresége 30,5%. Kérem szépen, ma az állami vállalatok vagyonának 6,9%át jelentik az ilyen vállalatok. Ezeknél szerezhet vagyonrészt a munkavállaló, persze csak akkor, ha még nem vették meg a külföldiek vagy a hazai spekulánsok. És ha még akad ilyen vállalat, akkor is csak úgy juthat tulajdonhoz a dolgozó, ha a vagyonrész tulajdonosának eladási szándéka találkozik a dolgozói kollektívák részbeni törekvésével. Így aztán kérdem, hogy milyen sikere lesz a programnak? Mert ahol mindenki támogatja, ott ne m lehetséges, ahol meg lehetséges, ott meg nem engedélyezik. Így tehát nagy csalódást fog okozni, hogy a program nem alkalmazható azokban az rt.kben és kft.kben, amelyek nem átalakult állami vállalatokból jöttek létre, hanem az állami vállalatok egyes ré szlegeinek az átalakulásával hoztak létre. Márpedig az MRPben reménykedő munkások zöme ilyen társaságokban van alkalmazva. Tisztelt Országgyűlés! Az MRP akkor teljesíti ígért célját, ha ezt nem tesszük függővé sem vállalati, sem társasági jóváhagyástól, s em a tulajdonos döntésétől, hanem a munkavállalók állampolgári jogán ismerjük el. Így legalább a vállalatok azon kis csoportjában, ahol a nyereség lehetővé teszi, lehetségessé válik. A nagy feladat, ami előttünk áll, hogy olyan törvényt dolgozunk ki az MRPnek, amely legalább az állami vállalatok felében lehetővé teszi annak létrejöttét. Ennek érdekében ki kellene mondanunk a legnagyobb kedvezmény elvét, vagyis hogy a dolgozók olyan áron kapják meg a vagyonrészüket, mint a legkedvezőbb áron vásárló hazai va gy külföldi vevő. A másik lehetőség annak kimondása, hogy a dolgozók üzleti értéken kapják a vagyont, vagyis olyan áron, amit a profitból – a kamatokat is beleértve – tíz év alatt ki tudnak fizetni. A törvényjavaslat nagy érdeme, hogy lehetővé teszi a dolg ozók számára egyes gyárak, vagyonrészek MRP kapcsán történő kivásárlását. Hiányzik azonban, hogy ennek a gyakorlati megvalósítását a törvény nem munkálja ki. Így ez üres ígéretté fog válni. Amikor ugyanis a dolgozó élni akar vele, kiderül, hogy a vállalatt ól tudják csak megvásárolni, tehát az adókedvezmények jogszabály szerint nem illetik meg őket. Ez az ipari decentralizálás szempontjából nagy jelentőségű kezdeményezés csak akkor válik valósággá, ha kiegészítik azzal, hogy az ilyen kezdeményezés esetén az ÁVÜnek kötelessége a vagyonrészt a vállalattól elvonni, s azt az MRPprogramban alkalmazni. A törvényjavaslat másik nagy méltánytalansága, hogy nem adja meg a személyi jövedelemadóval kapcsolatos befektetési kedvezményt a munkavállalóknak, illetve megadja még 2%ra, amelyet saját pénzükből fizetnek. Kapnak tehát társasági adókedvezményt – mint külön hangsúlyozott segítséget is – , azonban egy ilyen nagyságrendű, minden magyar állampolgárt megillető kedvezményt megvonnak tőlük. Ha magánember vásárol MRPhite lre – teljesen azonos feltételekkel az egzisztencia hitellel – állami vagyont, akkor az osztalékból kifizetett hitele után megilleti őt a beruházási kedvezmény. A munkavállalót ez nem illeti meg. Mert bár ő fizeti a saját erőt, de nevében az MRPegyesület vásárol, és azt kapja az osztalékot, törleszt belőle, majd formálisan ingyen adja a részvényt a dolgozónak, aki tehát nem kapja meg a befektetői kedvezményt, de viszont, ha eladja a részvényt, a meg nem kapott kedvezményt vissza kell fizetnie. Úgy gondolom , hogy a dolgozóknak tisztességgel meg kellene mondani, hogy megkapják a társasági kedvezményt, de levonnak tőlük ugyanennyi nagyságrendű másik kedvezményt, vagy pedig – s ezt tartanám szükségesnek – igenis adjuk meg a dolgozóknak a befektetői kedvezményt a személyi jövedelemadóból.
