Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 10. hétfő, a tavaszi ülésszak 3. napja - Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
177 Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Az árak megállapításáról szóló törvényjavaslathoz kapcsolódó két m ódosító javaslatról kívánom elmondani ellenvéleményemet, nevezetesen a búza, a kukorica, a vágósertés legalacsonyabb árára és a 2,8%os zsírtartalmú fogyasztói tehéntej szabadárassá tételére vonatkozó módosító indítványokról. Bakó Lajos képviselő úr a 4621es számon benyújtott módosító indítványában azt javasolja, hogy a mellékletek közül a II. fejezet legalacsonyabb ár táblázatából maradjon ki a takarmánybúza ára, közönséges búza élelmezési célra ára, takarmánykukorica ára, egyéb vágósertés húsjellegű ára. Nem értek egyet a javaslattal, és különösen azért szólalok fel ellene, mert megdöbbenésemre a javaslatot a költségvetési bizottság is támogatja. Miről van szó tulajdonképpen? Magyarország agrárgazdaságában az elmúlt évtizedek hibás agrárpolitikája erdmény eként különkülön érdekeltségi, tulajdonosi körbe tartoznak az alapanyagtermelők, tehát az állami gazdaságok, a kistermelők, a termelőszövetkezetek, a feldolgozók, sommásan: a vágóhidak, a konzervgyárak, a gabonafelvásárlók s harmadrészt a kereskedelmi, k ülkereskedelmi vállalatok, szervezetek. Nincs meg tehát a közös érdekeltség, a piacon elért jövedelem elosztása a mindenkori erőviszonyok szerint alakul, és nem a valódi teljesítmények alapján. Nem alakult ki hatékony, vertikális integráció. Magyarországon nem csupán a termékek állnak szemben egymással a piaci versenyben, hanem az agrárvertikum egyes szintjei is, és ebből rendre a monopolhelyzetű, ma még döntően állami tulajdonú vállalatok kerülnek ki győztesen, és az alapanyagtermelők, először a kistermelő k, vesztesen. A tavalyi adatokkal is igazolhatom állításom helyességét. 1991ben a búza, a kukorica, a hús, a tejtermelő üzemek tevékenysége, termelése nem hozott nyereséget, bevételeik talán éppen fedezték kiadá saikat, ugyanakkor az 5 nagy agrárkülkereskedelmi vállalat ötmilliárd forint nyereséget produkált. Ebben a rendszerben a termelők kiszolgáltatott helyzetben vannak, nincs lehetőségük más, csak az állami védelem. Ha a legalacsonyabb ár kikerül a törvényből, még a leghalványabb reménytől és a minimális tájékoztatástól is megfosztanánk a kiszolgáltatott termelők ezreit. Az elmúlt év gyakorlata szerint a legalacsonyabb ár a mezőgazdaságban egyébként sem garantál senkinek semmit. Egyáltalán nem jelenti azt, hogy a termelő a legalacsonyabb áron – a törvényben garantált legalacsonyabb áron – értékesíteni tudja vagy értékesíteni fogja termékét. Nem jelenti azt, mert maga a Földművelésügyi Minisztérium sem veszi komolyan az általa garantált árat. Tavaly a kenyérgabon a garantált felvásárlási árát azonnal csökkentette – aratás után – akkor, amikor az már éppen érvénybe lépett volna, akkor, amikor kiderült, hogy az állatállomány nagymértékű csökkenése miatt a búza, a takarmányok iránti kereslet jelentősen csökken. Nem je lent garanciát azért sem, mert a fizetési határidők tologatásával, a minősítésekkel, egyéb szolgáltatások: rakodás, szállítás kikötésével a felvásárlók rendre kijátszották az érvényes előírásokat. Megtehették, hiszen a kialakult helyzet, a túlkínálat a ter melőket áron aluli értékesítésre kényszerítette. Nem jelent garanciát a garantált ár a mezőgazdaságban azért sem, mert az országban senki sem köteles megvásárolni az ilyen áron felkínált termékeket. A termelő választhat: vagy enged, és ár alatt értékesíti termékeit, vagy az marad a magtárakban 40%os kamatú hitelből finanszírozva. Sőt ma már szerződéseket sem kötnek az állami tulajdonban lévő felvásárló szervezetek, ez az ár ezért sem érvényesíthető. Igaza van Fekete képviselőtársamnak: piaci viszonyokra tö rekednénk, és piaci viszonyok között nem helyénvaló az állami árszabályozás.
