Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. február 10. hétfő, a tavaszi ülésszak 3. napja - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - RAJ TAMÁS (SZDSZ)
165 Úgy érzem, hogy ez a filozófia tükröződik a jelen előterjesztésben is. Nevezetesen, hogy meg lehessen tenni, hogy egy köztörvényest előtérbe helyezzenek egy olyan 56os forradalmár és szabadságharcossal szemben, vagy netán a nyilas ural om üldözöttjével szemben, ez számomra megérthetetlen, sőt meg kell mondanom – nem ide tartozik, de ezzel kapcsolatos – , hogy én beterjesztettem egy kérdést, amely holnap a Ház asztalán van az igazságügyminiszter úrhoz intézve, amelyben elmondom, fölvetem azt a kérdést, hogy a minisztérium, úgy hírlik, bekérette a bíróságoktól – ez már önmagában elég, a bíróságoktól bekérette – a volt politikai foglyok, volt politikai elitéltek ügyeire – kártérítési ügyeire – vonatkozó akták egy részét. Hát kérem szépen, it t úgy tűnik, mintha arra törekedne a Kormány, hogy minél minimálisabb állami kárfelelősség lépjen előtérbe. Ez pedig elfogadhatatlan. Tartalmilag is szeretnék néhány szót szólni. Említettem, hogy élet és élet között nem tehetünk különbséget. Ez azt is jele nti, hogy nem lehet bizonyos halottakat egymillió forinttal revanzsálni, ha egyáltalán lehet – erről majd szólni fogok – , másrészt nem lehet elmenni egy szó nélkül azon halottak, nem is halottak, meggyilkoltak mellett, akiket – mondjuk – csak deportáltak, vagy csak a Dunába lőttek itt a Parlament közelében. Hölgyeim, Uraim! Ennek az erkölcsi felelősségét senki, egyetlen képviselő nem veheti magára. És ugyanígy el kell mondanom azt, hogy a jogutódok között sem lehet különbséget tenni. Márpedig ez a törvényte rvezet, amely elébünk került, azt tartalmazza, hogy egyes esetekben az özvegyen túl a gyermek vagy akár a szülő is örököljön, ellentétben minden bírói gyakorlattal és a polgári jog szabályaival szemben, másrészt bizonyos ügyekben csak az özvegy – a túlélő özvegy – örököljön, de azt is beszűkítették oly módon, hogy az illetőnek együtt kellett élnie már a károkozás idején is az üdözöttel, és halálakor is együtt kellett, hogy éljen vele, márpedig tudjuk, hogy Magyarországon – sajnos – minden harmadik házasság válással végződik, nem beszélve arról, hogy például a deportálások után egyedül maradtak az emberek, ott nem lehet beszélni arról, hogy az özvegy együtt élt vele, a férjével, mondjuk, a háborús időkben. Tehát nem lehet semmilyen különbséget tenni. Ugyanígy elmondható ez a vagyoni kárpótlásról, amelyről tulajdonképpen már szóltam. Összeférhetetlen az Alkotmánybíróság határozatával, s ha a miniszterelnök úr tudomásul vette az Alkotmánybíróság határozatát egy más ügyben, nevezetesen a rádió- és tv- alelnökök k inevezésének a kérdésében, akkor számomra rendkívül meglepő az, hogy egy olyan törvénytervezet van a Ház asztalán, amely teljesen ellentétes a Magyar Közlönyben éppen nemrég, december 21én megjelent alkotmánybírósági határozattal. Ennek a semmibevétele, e z inkább diktatórikus módszereket mutat vagy valamiféle furcsa feledékenységet – remélem, utóbbiról van szó – , ami megengedhetetlen. Nyilván időközben a költségvetési vita elvette a figyelmünket, hogy ilyen diszkrimináció megtörténhessék. Néhány kérdésről még szeretnék beszélni, nem sok lesz. Az egyik maga – lehetne a részletes vitában is elmondani, de azért már most jelezni szeretném, hiszen a bizottságok foglalkozni fognak ezzel – a jelen törvénytervezetben szó van arról, hogy aki már korábban kapott vala milyen kártérítést magyar vagy külföldi kormánytól, az beleszámít, annak az összege beleszámít ebbe a kártérítésbe, kárpótlásba. Hát kérem szépen, ez nyilván utal arra, hogy a nácizmus üldözöttei kaptak a Német Szövetségi Köztársaságtól 1960 és 1971 között bizonyos jóvátételt. Itt azonban először is egy furcsa dolgot tisztázni kéne. Én körülbelül fél évvel ezelőtt az első kárpótlás kapcsán elmondtam itt a Házban részletesen, hogy milyen aggodalmak vannak az emberekben, hogy ez rosszul lett elszámolva. Nem a dták oda a kárvallottaknak. Nem tudni, hogy kik használták föl, és milyen zsebekbe kerültek ezek az összegek. Azonkívül nem úgy határozták meg a Német Szövetségi Köztársasággal a megállapodást, mint egy demokratikus nyugati állam, például Ausztria vagy Gör ögország más elvek alapján részesült akár személyi jóvátételben is, mint
