Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 27. hétfő, a tavaszi ülésszak 24. ülése - A távközlésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Vörös Vince): - NÉMETH BÉLA (a Független Kisgazdapárt-i képviselők 35 tagú csoportja vezérszónoka)
1553 A törvény ugyanakkor semmilyen utalást nem tartalmazott arra, milyen esetekben ad engedélyt a miniszter, tehát a vállalkozók nem is próbálkoztak hálózatépítéssel. A helyzetet az 1989. LVIII. törvény módosította, ekkor a távbeszélő hálózat szervezetileg levált a Magyar Postáról. Ez azonban önmagában csak a nyereségágazatban maradását szolgálta. Európa nagy részében a század első felében a távbeszélő szolgálat az Állami Posta része volt vagy azzal benső ségesen összefüggött. Az 1989es magyar szétválást NagyBritannia kormánya valósította meg, kevesebb mint egy évtizeddel korábban. Az Egyesült Államokban a távközlési tevékenység általában mindig magántevékenység volt. A KGST tagállamokban általános volt a távbeszélő szolgáltatás szinte teljesen postai monopóliuma. Ennek oka az egységes össznépi tulajdon dogmája mellett minden bizonnyal a totális ellenőrzés lehetőségének vágya is volt. A tervezetben elképzelt szabályozás számomra az európai sokféleségből ne m rí ki. A továbbiakban azt kell megvizsgálni, hogy az új törvény hoze tényleges változást az előfizetők, nevezetesen a vállalkozások, valamint a lakosság részére. Az előzőekben már említettem, hogy a vállalkozások létesítésének egyik fontos előfeltétele a megfelelő infrastruktúra kialakítása, melynek jelentős részét képezi a távközlés. Vizsgáljuk meg, hogy a jelenlegi rendszerben a vállalkozások megindulását mennyiben segíti elő a törvényjavaslat. Mindenki előtt köztudott, hogy a rendszerváltást megelőzőe n a rendelkezésre álló távbeszélő állomásokat belső postai utasítás alapján osztották szét. E rendszer alapját képezte a protekcionizmus nem nyilvános és megfelelő alapokon álló szétosztásnak. Ez késztette arra a Kormányt, hogy a rendszerváltást követően m egalkossa a távbeszélő állomások létesítésére vonatkozó ügyének, teljesítésének rendjéről szóló 12/1991. I. hó 18ai kormányrendeletet. E rendelet az előző szétosztási rendszernél annyival korszerűbb, hogy egyrészt a szétosztás elvei nyilvánosak, másrészt a nemzetgazdaság szempontjából indokoltan kiemelt igényeket követően az igények teljesítésének alapjául a beérkezés időpontját tekinti, azzal a kivétellel, hogy a közületek igényei megelőzik a magánszemélyekét. A jogszabály hibájaként kell felróni, hogy ez a megállapítás csak a rendelet 5. §ára vonatkozik, holott álláspontunk szerint a jogszabály egészére vonatkoztatni kellene. Amint azt az előzőekben már rögzítettem, megfelelő és igazságos szétosztási rendszert alkotni nem lehet. Megfelelő szétosztás a pi aci viszonyoknak megfelelően csak abban az esetben valósítható meg, ha a távbeszélőállomások megfelelő száma következtében az elosztási szabályozásra már nem lesz szükség. Ez az állapot azonban belátható időn belül nem valósítható meg. Ezért a tervezet 10. § (2) bekezdésében meghatározott kormányrendelet sorolási szabályaira a jövőben is szükség lesz. A tervezet rendelkezései közül fontosnak tartom a 9. § (1) bekezdésében rögzített, a fogyasztók védelmével és a szolgáltatás minőségével összefüggő kormányren delet mielőbbi kidolgozását, mert csak ebben az esetben lehet a fogyasztók érdekeit megfelelően biztosítani. A törvény rendelkezései közül jelentősnek tartom az előző törvény rendelkezésével szemben azt, hogy a tényleges közvetlen kárért felel a szolgáltat ó, a közcélú távközlési hálózaton nyújtott szolgáltatásra kötött előfizetői szerződés késedelmes vagy hibás teljesítéséért. Ugyancsak jelentős változásként jelölhetők meg a javaslatnak azon rendelkezései, hogy ha az előfizető, a szolgáltató által közölt dí j összegszerűségét vitatja, a szolgáltatónak kell bizonyítani, hogy a díj számlázása, továbbá a megállapítása helyes volt. Akinek valaha számlavitája volt a távközlési szolgáltatóval, az bizonyára tudja, hogy helytelen számlázás megállapításának bizonyítás a ez ideig szinte lehetetlen volt az előfizetők részéről. Most ezt a tényt a szolgáltatónak kell bizonyítani, ami az előfizetők szempontjából nagy könnyebbséget jelent. A továbbiakban azt kívánom megvizsgálni, hogy a vidéki településeknek milyen lehetősége i lesznek az új törvény alapján a jelenlegi távbeszélő ellátás javítására és a felzárkózásra. E szempontból fontos rendelkezésnek tartom a javaslat 4. §ának azon rendelkezését, amely szerint a koncessziós pályázat kiírását a települési önkormányzat is kez deményezheti. Ugyancsak fontos
