Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. április 14. kedd, a tavaszi ülésszak 23. napja - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - NAGY FERENC JÓZSEF tárca nélküli miniszter:
1478 A 45 év alattiak nemigen emlékezhetnek vissza a Rákosiévekre, az '51es évre, amely a falusi osztályharcnak a legkiélezettebb i dőszaka volt, amikor az ipari szocializálás után a mezőgazdaságot is szocializálták. Ekkor következtek be az úgynevezett önkéntes földfelajánlások és a termelőszövetkezeteknek az első kísérletezései. Ebbe a koncepcióba beleillett szorosan az úgynevezett os ztályidegeneknek az igénybevétele egyrészt a szocialista ipart építeni, de ugyanakkor a mezőgazdaságból is kivonni őket, és ellehetetleníteni az ottani nehéz helyzetet. Mintegy 4045 ezer társamról van szó. Én személyesen a kunmadarasi, a középeurópai leg nagyobb szovjet repülőtér építkezésén vettem részt. Mi 25től 40ig az idősebb korosztály voltunk, akik között frontot, hadifogságot megjárt emberek voltak. De ugyanebben az évben behívták a tényleges sorkatonákat, a 2021 éveseket, akik két – három évet töl töttek el igen nehéz körülmények között bányában, iparban, 2 forint per napi zsoldért. A vállalatok elszámolták a hadügyminiszter felé a teljesítményt – normára kellett dolgozni – , de mondom, a munkaszolgálatosok ebből csak a zsoldot kapták meg, mely a sor s iróniájaképpen még a kötelező békekölcsönjegyzésre sem volt elég. A munka nem volt furcsa nekünk. Viszont az az embertelen bánásmód, ahogyan kezeltek bennünket, szöges drótkerítésben!… Jól emlékszem Kerekes Kálmán zászlóaljparancsnokunk, Szűcs Szilveszt er Dtiszt – akit Szimatnak hívtunk – nem mulasztották el nap mint nap cinikusan, akár a reggeli eligazításkor, vagy este a körletlátogatáskor a figyelmünket felhívni, hogy: "Maguk itt fognak elrohadni!" Aztán meg kell emlékezni arról, hogy az Ies század ikerbarakkjából, ahol budapestiek, értelmiségiek voltak, két fiatalt egy éjjel elvittek a Fő utcába. A másnapi suttogásból kiderült, hogy az egyiknek az édesapja állítólag Horthy Novara hajóján volt sorhajóhadnagy. De tudott, hogy ezek közül a munkaszolgál atosok közül is iparban, bányában szerencsétlenség folytán többen meghaltak. Megrázó élmény volt, amikor az emeletes ágyam fölött egy özvegy édesanyának minden reménysége – a fia – ott halt meg fölöttem. Óriási riadalom volt, ávósok, minden, de aztán megny ugtatták a közvéleményt, hogy tulajdonképpen nem történt semmi különös, egy kulákkal kevesebb van. Szóval úgy érzem, hogy ez a diszkrimináció nem tartható fönn. Ezeket az embereket is – ha nem is olyan mértékben, mint a zsidó munkaszolgálatosokat, de – mél tányosan kárpótolni kell. Hadd olvassam fel ezzel kapcsolatban Keresztesi István budapesti lakos nyilatkozatát, aki az akkori építő dandár műszaki parancsnokhelyettese volt, mérnök őrnagy rendfokozattal rendelkezett 1951 – 54 között. Az építő dandár C megjel öléssel a katonai, politikai, erkölcsi és anyagi rehabilitáció érdekében folytatott erőfeszítések alátámasztására az alábbiakat írja le: Az építő dandárnál dolgoztatott Chonvédek valamennyien az akkori rendszer részéről politikailag mebízhatatlannak minő sített személyekből állt, amely tükröződött a szervezeti felépítési rendben túlzott mértékben alkalmazott politikai és Dtiszti ellenőrzésben. A Ckatona mindenkori, fegyver nélküli felszerelése nullára leírt, illetve kiselejtezett felszerelés volt. A Cka tonának nem jártak azok a mozgási szabadságot megtestesítő katonai kedvezmények, mint például a rendszeres szabadság, eltávozás stb. Zárt körletben való tartásukat a legszigorúbb előírások szerint fegyveres keretlegénység biztosította. A Ckatonák munkájuk után fizetséget nem kaptak, csak zsoldot. Az építkezéseken dolgozó kivitelező vállalatok az ott dolgozó Ckatonák teljesítményét mérték, de ez részükre – tárcaközi megállapodás alapján – nem került kifizetésre. Szóval, ezeket az éveket elfelejteni nem leh et. Hírhedt volt a kőbányai Gergely utcai barakk is, ahol egy fuvarosból lett alkoholista, szadista táborparancsnok századosi rangban a jutasi őrmestereken messze túltett. És nem tudom, hogy ezek közül a bajtársaink közül élneke, én a legnagyobb embersége t ott tapasztaltam az angyalföldi munkásfiataloktól, mert olyanok is voltak Kunmadarason, akik nem értettek egyet a Rákosidiktatúrával, és politikai okokból oda kerültek, és most a bajtársaim emlékénél időzöm itt, ezt a pillanatot megragadva.
