Országgyűlési napló - 1992. évi tavaszi ülésszak
1992. március 23. hétfő, a tavaszi ülésszak 16. napja - A munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat határozathozatala - KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
1009 Az MSZP képviselői nehezményezték azt is, hogy a javaslat az egyéni jogsérelem esetén, ha munkaügyi jo gvita indítható, nem engedi a vétó benyújtását. Megítélésünk szerint ez – mint ahogy erre az Alkotmánybíróság is rámutatott – alapvetően sértené a dolgozó rendelkezési jogát, és külső beavatkozást jelentene az individuális jogviszonyba. A jogvita kezdemény ezése ugyanis kizárólag az érintett dolgozóra tartozik. Ez természetesen a szakszervezetet nem zárja el attól, hogy a jogvita során megfelelő jogvédelmet biztosítson a dolgozónak. Ugyancsak az MSZP képviselői kifogásolják a javaslatnak a szakszervezeti tis ztségviselőkre vonatkozó szabályait. Itt fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy ez a védelem nem elsősorban a tisztségviselőknek, hanem a szakszervezeteknek, illetve pontosabban a szakszervezet alkotmányos funkcióinak szól. A jogalkotó feladata ugyanis az, hogy a szakszervezeti funkciók érvényesülését a lehetséges eszközökkel biztosítsa a közérdeknek megfelelően. Ebből következően nem általában a tisztségviselő számára kell a védelmet biztosítani. Ezért a javaslat csak azon szakszervezetek tisztségviselőit részesíti a kollektív munkajogi jogvédelemben, amelyek súlyuknál fogva képesek az említett funkciók megvalósítására. Ehhez a javaslat szerint a dolgozók 10%ának támogatottsága szükséges. Szeretném továbbá fölhívni a figyelmet arra is, hogy e javaslat az e gyéni jogvédelmet valamennyi tisztségviselő számára biztosítja. A javaslat ugyanis tilalmazza a szakszervezeti tevékenységen alapuló hátrányos diszkriminációt. Az ilyen eljárásban a védelem hatékonyságát növeli az is, hogy a bizonyítás – mármint hogy ilyen megkülönböztetés nem történt – a munkáltatót terheli. Engedjék meg, hogy röviden néhány képviselői észrevételre is reagáljak. Kátay Zoltán képviselő úr álláspontja szerint a javaslatnak a 15., illetőleg a 19. §a vonatkozó szabályozása ellentétes a nemzet közi munkaügyi egyezményekkel. Véleménye szerint a 15. §nak az a deklaratív szabálya, mely szerint az érdekképviseleti szervezetek létrehozására a külön törvényben meghatározott feltételek szerint kerülhet sor, sérti az ILO 87. számú egyezményében foglalt akat. A törvényjavaslat, amint az az indokolásból is egyértelműen kitűnik, az egyesülési jogról szóló törvényre utal. A képviselő úr álláspontja valószínűleg nem arra irányul, hogy e törvény alkotmányosságát – amelyek bizonyos feltételekhez kötik a társada lmi szervezetek létrehozását – kétségbe vonja. De fel kell hívnom a figyelmet arra is, hogy a hivatkozott ILOegyezmény megengedi a belső jogi szabályozás számára, hogy az egyesülési szabadság tekintetében – feltéve, ha ezzel alapvető jogosultság nem sérül – szabályokat állapítson meg. A 19. § a szakszervezetet úgynevezett törvényes képviseleti joggal ruházza fel tagjai tekintetében. Ez a jogi képviseletet és nem az általános érdekképviseletet jelenti. Ez a rendelkezés a tagok tekintetében automatikusan biz tosítja a szakszervezet jogi képviseleti jogát, de nem zárja el a szakszervezeten kívüli dolgozókat attól, hogy meghatalmazás alapján szakszervezeti jogi képviselethez jussanak, amely az általános szabályok szerint perbeli képviseletre is jogosít. Így tehá t ebben az esetben sem látom sem az Alkotmány, sem pedig az ILOegyezmény sérelmét. Mind a plenáris ülésen, mind pedig a bizottságokban nagy vita folyt a törvényjavaslat felmondási rendszerével kapcsolatban. Itt újra szeretném kiemelni, hogy a piacgazdaság és ezzel összhangban a magánjogias szabályozás követelményeinek a javaslatban foglalt megoldás felel meg. Tekintettel ugyanis a munkaviszony alapvetően bizalmi jellegére, valamint arra az általános jogelvre, mely szerint a szolgáltatásra irányuló jogviszo nyoknál a feleket a bíróság nem kényszeríti, nem kényszerítheti a jogviszony fenntartására és a szolgáltatás vagy tevékenység kifejtésére, a munkaviszonynak a bíróság által történő helyreállítása hibás szabályozási megoldás lenne. Az ilyen jellegű jogviszo nyok jogellenes megszüntetése esetén természetesen a jogellenességet szenvedő fél számára a jognak védelmet kell nyújtania, de látni kell azt, hogy ez esetben nem a jogellenesség megváltásáról és ily módon az eljárás jogszerűvé tételéről van szó, hanem a j ogellenesen eljáró fél kártérítésre való kötelezésével a másik fél számára okozott károk megtérítéséről. Ennek megfelelően
