Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 29. vasárnap, a téli rendkívüli ülésszak 8. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
748 pontban, tehát az egy gimnáziumi oktatásban részt vevő tanulóra, három estilevelező tanu lóra 56 ezer forintot. Mindkét javaslat fedezi a jelenlegi szerkezetből átlagosan fakadó kiadásokat. Az önkormányzati oktatáspolitika ilyen irányú segítsége tulajdonképpen erősítő folyamatokat indít el. Ez az erősítő folyamat nem más, mint a Munkaügyi Mini sztérium és a művelődési kormányzat által előkészített közoktatási, illetve a munkaügy részéről a szakképzési törvénytervezet. A kétirányú politizálás tehát egymást erősíti, mindkét törvénytervezetben szerepel egy általános jellegű képzésre való átállás, a munkaügy tekintetében a szakképzésnek egy moduláris típusú képzésére tesz javaslatot, a művelődési kormányzat szerep tekintetében pedig egy hasonló gondolat figyelhető meg. Tisztelt Ház! Egy másik témára áttérve: az a véleményünk, hogy a diákotthoni és az externátusi ellátottra juttatandó pénz emelésével egyetértünk. Tehát a magunk indítványa mellett el tudjuk fogadni a Demokrata Fórum, illetve a Szabad Demokrata Fórum, Szabad Demokrata Szövetség (élénk derültség) – elnézést kérek a tisztelt Fórumtól. Arra a kérdésre pedig, hogy kitől kérjek elnézést, már nem is tudok válaszolni. (Derültség.) Folytatva tehát. Ja igen, egy indoklást azért nem ártana adni, hogy miért is értünk ezzel egyet. Azért, mert a kistelepülések diákjainak a diákotthoni elhelyezését ezz el a támogatással lehetővé tesszük, hiszen érdekeltté fog válni az önkormányzat a kollégiumok fenntartásában. Továbbá a közoktatási intézményeknél szükséges, hogy olyan speciális képzést is vállaljanak, amely a fogyatékosok egy részének lehetőséget teremt arra, hogy a normális közoktatásban részt vegyenek a többiekkel azonos feltételek mellett. Ezzel kerülhetjük el, hogy fiatal kortársaiktól el legyenek különítve. A nem speciális oktatási, nevelési intézményekben ellátott fogyatékos gyermekek után ezért kie gészítő normatív támogatást javaslunk. Továbbá azokban az iskolákban, ahol a fogyatékosok speciális szakiskolai képzésben részesülnek, ott a javasolt tételt 63 ezer forintra javasoljuk felemelni. Még egy utolsó apró javaslat, amit én magam é s a FIDESZ is nagyon fontosnak tart, ez pedig az általános iskolából kimaradók, a leszakadók, a külön segítség nélkül képezhetetlenné válók számának csökkentésére, a hátrányos helyzetűek kezelésére ad segítséget, az a kiegészítő hozzájárulás, amelyben a má shová be nem iskolázható, nyolcadik osztályt befejezett fiatalok számára indított kilencedik és tizedik osztályos nappali tagozatos általános iskolai képzést támogatja. Tisztelt Ház! Summázva tehát az eddig elmondottakat, a középfokú oktatás terén három sz empont vezérelt bennünket. Emelni javasoltuk a normatív tételeket az önkormányzati oktatáspolitika eszköztárának bővítése érdekében. Új megfogalmazásban kívántuk a fogyatékosok képzését szabályozni, valamint szerkezetileg kiegészítő jellegű hozzájárulást j avasoltunk. Erre három cél, három eszköz az, amit most meg kívánok még említeni. Az emeléssel érdekeltté tesszük az önkormányzatokat, ezzel az ifjúsági munkanélküliség preventív eszközét teremthetjük meg. A fogyatékosokat együtt kívánjuk tartani – már akin ek az állapota megengedi – fiatal kortársaikkal, ezzel az állam intervenciós szerepét elfogadva. A kilencediktizedik osztályok indításának támogatására tett javaslatunk a hátrányos helyzetűeknek ad lehetőséget. Ezzel a létező konkrét probléma közvetlen es zköze válik támogatottá. Végezetül, szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a FIDESZ itt és most az egységes középfokú normatíva támogatását kívánja, tehát már az 1992es költségvetésben rendkívül fontosnak tartjuk ennek szerepeltetését, és ez majd a szav azásnál – remélem – érvényesülni is fog. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Szólásra következik Kiss Róbert képviselő úr, SZDSZ. Felszólaló: Dr. Kiss Róbert (SZDSZ)