Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 28. szombat, a téli rendkívüli ülésszak 7. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Vörös Vince): - HEGEDŰS ISTVÁN, a külügyi bizottság alelnöke:
592 természetesen a miniszter úré, aki ebben a pillanatban jó igent vagy nemet kellene, hogy mondjon, másképp a pénz elvész. Arról van szó, kérem szépen, hogy beterjesztettünk a külföldi teherautók vámadójára egy másfél forintos kilométer/to nna emelést. Ez az összeg, ha ellentételezésről is van szó, minimálisan 2,5 milliárd forintot hoz az államkasszának. A beterjesztő – mármint én – úgy gondolta, hogy ebből a pénzből illene a környezetvédelemnek kapnia, miután ez a pénz az autókból, a külföl di, az országon keresztülmenő kamionforgalom megvámolásából származik. Én úgy vélem, hogy ez tisztességes kívánalom, és tisztességes az a mód, amit a bizottság kitalált, miszerint ebből a költségvetésbe befolyó összegből nem kérünk többet a környezetvédele m támogatására, mint a befolyó összeg egyharmadát. Megfogalmaztuk az egyszerűség kedvéért – mert itt szeretik a kerek összegeket hallani – 800 millióban ezt az összeget. Ezzel szemben probléma támadt, mert hiszen ebből hogyan lehet megcélozni a pénzt, nem tudjuk pontosan, bevalljuk őszintén – bizottságilag valljuk be. Miközben a költségvetési bizottságban, ahol a miniszter úr is jelen volt, a beföldi gépjárművek adójának összegét, amely úgy szól, hogy egy része az útalapra megy, a többi a központi költségve tésbe – mármint amit az 50%on felül az önkormányzatok kapnak – , a bizottsági szavazás, mint ahogy a jelentésükből kiderül, a teljes 50%ot az útalapnak ítélte. Vagyis az eredetileg a költségvetés által beadott 500 millióval szemben 3 milliárd forint körül i összeget! Tehát itt elköltötték azt a 2,5 milliárdot tulajdonképpen a költségvetésből, amit az általunk javasolt és a Ház által megszavazott 3 forintos emelés hozott. Szeretnénk kérni, teljesen mindegy számunkra, hogy a környezetvédelmi bizottság melyik beadott csatlakozó módosító indítványát támogatja a miniszter úr, illetve a költségvetési bizottság… Megvárom, amíg a miniszter úr tud erre figyelni, mert számunkra ez fontos… Köszönöm szépen. Szóval az az érzésünk, hogy ez a pénz, az a bizonyos egyharmad, a 800 millió forint nélkülözhetetlenül fontos a magyar környezetvédelem szempontjából, hogy egy picit továbblépjen. Ezt a 800 millió forintot szeretnénk valamilyen módon megkapni. Én gondolom, a bizottság nevében mondhatom, hogyha a két beadott csatlakozó módosító indítvány közül egyiket sem találja a miniszter úr vagy a költségvetési bizottság pontosan megfogalmazottnak, de ajánl jobb tippet, jó megfogalmazást, amelynek eredményeként a körülbelül 2,5 milliárd egyharmada a környezetvédelmi alapba juthat, a környezetvédelem céljaira, mi azt el fogjuk fogadni és támogatjuk, és kérjük, hogy a Ház is ezt tegye. Úgy gondoltuk mi annak idején, hogy ez a 2,5 milliárd arra lesz jó, amit a teherautókon beszedünk, hogy egyharmada a környezetvédelemé legyen, és a tová bbi kétharmadot egyéb – oktatásügyi, kulturális és más – fontos célok támogatására fordíthassa a Kormány, a költségvetés. Tehát azok a módosító javaslatok, amelyek itt kérnek 100 milliót, ott kérnek 20 milliót, amott kérnek 60 milliót, ebből az összegből f edezhetők legyenek. De miután egy olyan szavazásban, ami a plenáris üléssel, gondolom, egyidejűleg zajlott, nem tudtunk róla, 2,5 milliárddal többet kapott az útalap, ami szintén szimpatikus dolog, csak miközben fokozzuk az autóközlekedést az országban, ak ár úgy, hogy egyre több út lesz, muszáj valamilyen módon a környezetvédelmet is pártolni. Nincs kifogásunk az útalap megemelése ellen; mi azt kérjük, hogy ebből a pénzből, amit a javaslat elfogadásával a tisztelt Ház megszavazott a költségvetés számára, eg yharmadot, azaz 800 milliót a miniszter úr a szavazáskor "igen"nel díjazzon, és ezt tegye a Parlament is. Köszönjük. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. A külügyi bizottság részéről Horn Gyula elnök nincs jelen, ezért megkérdezem Hegedűs István ké pviselőtársamat, állítanake előadót. Felszólaló: Hegedűs István, a külügyi bizottság alelnöke HEGEDŰS ISTVÁN, a külügyi bizottság alelnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előadót nem állítottunk, úgyhogy nagyon röviden összefoglalom, hogy mi történt a bizottsági ülésen.