Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 28. szombat, a téli rendkívüli ülésszak 7. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Vörös Vince): - SZOKOLAY ZOLTÁN, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: - ELNÖK (Vörös Vince): - MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke: - ELNÖK (Vörös Vince): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Vörös Vince):
593 Két módosító indítványt tárgyalt a bizottság, ez a kettő érintette a mi hatáskörünket. A bizottság szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy nem támogatja sem Ungár Klára javaslatát, amely lényegében a NGKM átszervezését és feloszlatását javasolta voln a, illetve SzentIványi Istvánnak azt a javaslatát, miszerint két nagykövetség megszüntetésével, tehát forrásátcsoportosítással újabb célokat tűztünk volna ki, mégpedig egyrészt a Külügyminisztérium munkatársainak béralapját növeltük volna meg, illetve egy új európai információs központot hoztunk volna létre a Külügyminisztériumon belül. Egyik javaslat sem kapta meg a szükséges támogatást. Ugyanakkor azért kisebbségi véleményként jó néhányan a javaslatok mellett szóltak. Gondolom, ezekre a részletes vitában még visszatérünk. Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. A nemzetbiztonsági bizottság részéről kívánnake előadót állítani? Úgy látom, nincs jelentkező… (Közbeszólások: De van!) Szokolay Zoltán képviselőtársunknak átadom a szót. Felsz ólaló: Szokolay Zoltán, a nemzetbiztonsági bizottság előadója SZOKOLAY ZOLTÁN, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nemzetbiztonsági bizottság két módosító javaslatot tárgyalt meg, ez a kettő illett a bizottság érdeklődési köréb e. Kőszeg Ferenc és három társa volt a szerzője az egyik javaslatnak, a másik pedig Rózsa Edit lakásgazdálkodással kapcsolatos javaslatcsomagja volt, annak is egyetlenegy pontja vonatkozott a bizottságunk munkájára. A bizottság egyik módosító javaslatot se m támogatta, mi több, egyik módosító javaslat sem kapta meg az egyharmados támogatottságot. Köszönöm szépen. ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Megkérdezem az emberi jogi bizottságot, kívánnake előadót állítani, tekintve, hogy Fodor Gábor elnök nincs jelen. M észáros István képviselőtársam kíván szólni. Felszólaló: Dr. Mészáros István László, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház ! Tudomásom szerint az emberi jogi bizottság előadója Lukács Tamás alelnök úr, aki szintén, úgy látom, nincs a teremben. A bizottság megtárgyalta azokat a módosító indítványokat, amelyek a hatáskörébe tartoznak, de hát minthogy nem én vagyok az előadó, nem tudok ezek taglalásába belebocsátkozni. Úgyhogy a vita későbbi részében majd az előadó ismerteti a tisztelt Házzal az emberi jogi bizottság állásfoglalását. ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm szépen. Tekintve, hogy két bizottság nem volt jelen, amikor megkezdt ük a munkánkat, megkérdezem Soós Károly Attilát, kívánnake a költségvetési bizottság részéről előadót állítani. (Zaj.) Becker Pál alelnök? (Közbeszólások: A bizottság ülésezik!) Megkérdezem Salamon Lászlót, az alkotmányügyi bizottság elnökét, kívánnake e lőadót állítani. SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! A bizottság már korábban Eörsi Mátyást állította előadóul, úgyhogy ő nyilatkozik. ELNÖK (Vörös Vince) :