Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. december 23. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 5. napja - A szövetkezetekről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
420 részvényesek – gondoljunk a kisrészvényesekre – egzisztenciálisan sokkal kevésbé függnek az adott társaságtól, mint a szövetkezet esetében. Ezért indokolt, hogy ez a garanciális szabály a szövetkezetek esetében is bekerüljön a törvénybe. Én úgy gondolom, hogy például nagyon nem lenne helyes, hogyha a szövetkezeteknél – mondjuk – a szövetkezet vezetőségének a tekintetében vagy akár az előbb említett esetben írásban lehetne szavazni. Az írásbeli szavazással az is a probléma: ha írásbeli sza vazással döntenek el egy kérdést, akkor a tagoknak nem nyílik lehetőségük arra, hogy a szövetkezet közgyűlése előtt az adott kérdést megbeszéljék, illetve mindenki tudja itt – az egyik kormánypárti képviselő ezt különösen jól tudja – , hogy a kérdések megfo galmazásával mintegy el lehet dönteni azt, hogy milyen választ lehet adni arra a kérdésre. Tehát ha ilyen garancia nélkül kerül elfogadásra ez a törvény, akkor a törvénynek ez a része nagyon sok visszaélésre ad majd lehetőséget. Ezt kívánja a módosító java slatom kiküszöbölni. Nagyon sajnálom, hogy nem Tellér Gyula után kaptam szót, ugyanis akkor rögtön csatlakozni tudtam volna ahhoz, amit ő elmondott a szövetkezetek és a tőkéstársaságok közötti különbségről. A gazdasági bizottság és más bizottságok is elfog adták a 4. § új (2) bekezdésére benyújtott módosító javaslatomat, amely azt célozta, hogy a szövetkezetben a jogi személyiségű tagok száma ne haladhassa meg a természetes jogi személyiségű tagoknak a számát. Ezzel egy nagyon nagy lépést tettünk abba az irá nyba, hogy a gazdasági társaságok és szövetkezetek közötti különbséget valós különbséggé tudjuk tenni. Ugyanakkor van egy másik módosító javaslatom, amelyik – szerintem – hasonlóan fontos lenne, hogy bekerüljön a törvénybe, viszont a gazdasági bizottság ne m támogatta. Ez a módosító javaslat azt célozza, hogy mindazok a szövetkezetek, amelyeknek vagyona több mint 50%a gazdasági társaságokban van, kötelezően alakuljanak át gazdasági társasággá. Ennek a módosító javaslatnak az elvetése azt eredményezhetné, ho gy egy szövetkezet szövetkezetként működhetne akkor is, hogy ha a vagyonának – mondjuk – 99%át egy gazdasági társaságban működteti. Azt hiszem, hogy az ilyen szövetkezet nagyon nagy jóindulattal nevezhető csak szövetkezetnek. A szövetkezetekről szóló álta lános törvény kilátásba helyezi azt, hogy az állam – különböző adókedvezményekkel és dotációkkal – segíteni fogja a szövetkezeteket. Én ezt egy nagyon hasznos és jó szabálynak tartom, hiszen a szövetkezetek a kisegzisztenciák, a kistőkék egyesítését szolgá lják Abban az esetben viszont, hogyha ez a szabály nem kerül elfogadásra – tehát álszövetkezetek jöhetnek létre, gazdasági társaságok a szövetkezet bundájába öltözhetnek – , nem fogjuk tudni támogatni a szövetkezeteket, nem fogjuk tudni támogatni a kisegzis ztenciáknak a térnyerését, és tulajdonképpen ez – a privatizáció és sok szociális probléma megoldása területén is – nagy akadályokat gördíthetne elénk. Azért arra kérem az Országgyűlést, hogy ezt a módosító javaslatomat is támogatni szíveskedjék. Egy, ille tve több módosító javaslatról szeretnék beszélni, amelynek viszont a támogatását semmiképpen nem javaslom. Több képviselő is – köztük Sipos Imre kisgazdapárti képviselő is – módosító javaslatot nyújtott be arra vonatkozóan, hogy a szövetkezeti közgyűlésen a nem dolgozó – tehát nem aktív – tagoknak, hanem a nyugdíjas tagoknak ne legyen szavazati joguk. Én azt gondolom – mivel a szövetkezetekben a jövőben – remélem – nem a munkaviszony lesz a meghatározó, hanem a tagok tulajdonosi minősége, tehát a tulajdonos oknak kell szavazati jogot adni és nem az aktív tagoknak, valamint itt nyugdíjas emberekről van szó, akik a szövetkezetektől különböző szociális támogatásokat kapnak, ami nyilvánvalóan nem áll érdekében a dolgozó aktív tagoknak, mert ez a szövetkezet nyere ségét csökkenti, és így a szövetkezet dolgozói számára kifizethető fizetést is csökkenti – vagyis minden bizonnyal azt fogják csinálni, hogy a nyugdíjas tagoktól a támogatást meg fogják vonni, ha ezt a szabályt így fogadjuk el; ezért kérem, ezt a