Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. január 21. kedd, a téli rendkívüli ülésszak 13. napja - A Munka Törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
1260 Mondok önöknek egy sztorit, tisztelt Országgyűlés. Egyszer – még a nyolcvanas években, amikor nagyon jól ment a Rába ETO csapatának – egy szerződés lejárta során nyilatkoztatták az edzőt, hogy marade még tovább. Azt mondta, nincs az a pénz. Azután eltelt egykét nap, és olvastuk az újságban, hogy megújították a szerződést. Mennek az újságtól, hogy kérem, ön azt mondta pár nappal ezelőtt, hogy nincs az a pénz. Azt mondta, uraim, no de, ha van az a pénz! Lényegében azt gondolom, hogy ezzel a kis hasonlattal kifejez tem az egész mondanivalóm lényegét, tehát emelnünk kell – megítélésem szerint – a túlmunka díjazásának a mértékét, mert akkor teszünk helyesen. Még egy kérdéskört idevonatkozóan: ha nem tévedek, a 164. § szabályozza, hogy a munkáltató felelősségbiztosítást köthet a munkavállaló pénzének a kifizetésére, arra az esetre, ha ezt netán ő nem tudná zsebből fizetni. Tisztelt Országgyűlés, álláspontom szerint ez a passzus így egy hiábavalóság vagy pusztába kiáltott szó, mert megkérdezem én, a ritka kivételtől eltek intve, melyik munkáltatónak áll érdekében, hogy külön biztosítási díjat fizessen annak a célnak a megvalósulása érdekében, hogy én mint dolgozó biztosan megkapjam minden hónapban a béremet. Azt gondolom, hogy nagy valószínűséggel egyiknek sem, ellenben ha ennek a szabályozásnak van értelme, akkor az az lenne, hogy tegyük kógenssé ezt a szabályt, és mondjuk ki, hogy köteles a munkáltató felelősségbiztosítást kötni. Bízzuk meg, hatalmazzuk fel a Kormányt, hogy ugyanúgy, mint a kötelező gépjárműbiztosításnál, dolgozza ki a felelősségbiztosítás szabályait és annak alapján akkor kerüljön olyan helyzetbe a dolgozó, hogy tényleges garanciája legyen arra, hogy a pénzét megkapja, nem pedig így, ahogy lényegében ez a szabályozás most szól. Vagy pedig mondjuk azt, hogy kérem szépen, vessük el ezt az egész intézményt, mert végül is megítélésem szerint miután a Munka Törvénykönyve szabályaiban sem minden szabály kógens a diszpozibilitásánál fogva, ha nem is írunk le egy sort sem erre vonatkozóan a törvényben, a munkáltató akkor is köthet ilyen biztosítást. Végül szeretnék még foglalkozni – tisztelt Országgyűlés – a dolgozó kártérítési felelősségének a kérdésével. Sajnos, ez a megoldás is megítélésem szerint – amely itt a gondatlan károkozás tekintetében leírásra került – m eglehetősen felemás, elkeni a lényeget. Ha igaz az, hogy úgy kell a végkielégítést alkalmaznunk, és olyan formában, ahogy – teszem azt – elmondtam, akkor úgy gondolom, hogy ezzel szemben ha ilyen elvárásokat támasztunk a munkáltatóval szemben, akkor a munk avállaló tekintetében is szigorúbb feltételeket kell szabni. Nevezetesen arra gondolok, és újra felteszem a kérdést, melyik munkavállaló van érdekelve abban, hogy ne okozzon gondatlanul kárt a munkáltatójának, amikor csak a havi átlagkeresete 50%áig felel ezért a kárért? Bocsánatot kérek – tisztelt Országgyűlés – , az összeget komolytalannak tartom. A dolgozó egyáltalán nincs érdekelve abban, hogy károkozás nélkül dolgozzon. Hivatkoztam az előbb arra, hogy a polgári jogelveket kellene a Munka Törvénykönyve során is elsősorban alkalmazni. Itt akkor arra gondolok, hogy a Polgári Törvénykönyv kártérítési felelősségének axiómája az a Ptk. 339. szakaszában, hogy tudniillik, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Kétségtelen, hogy azután lehet "csipkézni" azt, hogy milyen a munkáltató közrehatása, milyen gondatlan károkozás esetében a helyzet. Hát gondatlan károkozás esetében is – úgy gondolom, tisztelt Országgyűlés – , hogy ennél lényegesen magasabb mértékben, valahol az egyhavi, másfélhavi vag y kéthavi fizetés mértékében kellene meghatározni azt a mértéket, ameddig az illető felelős. Az igaz, hogy a munkaszerződés, illetve a kollektív szerződés emelheti a tétet, azonban törvényi szinten kell szerintem megjelennie annak, hogy ez a mérték milyen legyen elsősorban, és ehhez mérten kerülhet sor azután ezekre a kiegészítésekre. Úgy gondolom – tisztelt Országgyűlés – , hogy ha a munkáltatóval szemben nagyobbak az elvárások, akkor a dolgozóval szemben is nagyobbnak kell lenni, mert álláspontom szerint e z így korrekt! Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót Vass István képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Vass István (SZDSZ)
