Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. január 21. kedd, a téli rendkívüli ülésszak 13. napja - A Munka Törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP
1258 SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP 33 tagú képviselőcsoport): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Először a munkáltató felmondási joga és a végkielégítés kapcsolatával szeretnék foglalkozni. Mint önök által ismert, a törvényjavaslat úgy rendelkezik, ha a munkáltató felmondja a munkaviszonyt a rendes felmondás keretében, vagy a cég megszűnik jogutód nélkül, akkor végkielég ítés illeti meg a munkavállalót. A munkavállaló átlagkeresete az alapja tulajdonképpen a végkielégítés számításának. A végkielégítéssel kapcsolatosan meg kell mondanom, hogy álláspontom szerint ennek a törvénynek a szabályozása, de már korábban az 1991. év i IV. törvény, majd az azt módosító 1991. évi LXXXIV. törvény olyan rendelkezéseket tartalmaz, ami a külön bejáratú véleményem szerint nem alkalmas arra, hogy a végkielégítés a rendeltetését be tudja tölteni. Elnézést a talán kicsit lírai hasonlatért, de m egítélésem szerint a végkielégítésnek olyannak kellene lenni, mint egy szép virágnak, amelyik teljes pompájában ragyog; azonban sem a korábban hivatkozott törvények szabályozásai, sem pedig a Munka Törvénykönyvének az ide vonatkozó tervezete – megítélésem szerint – nem hagyja ezt az intézményt ragyogni teljes pompájában. Mire gondolok? Arra, tisztelt Országgyűlés, hogy amikor a LXXXIVes törvénnyel módosítottuk a korábbi IVes törvény 27. szakaszát, kimondtuk azt – a legnagyobb sajnálatomra – , hogy ameddig, egy ideig valaki végkielégítésben részesül, azon időszak alatt nem jelentkezhet munkanélküli ellátásra, munkanélküli járadékra. Az az álláspontom, hogy a végkielégítésnek – és ezt igazában nem én találtam ki – tulajdonképpen az a célja és a rendeltetése a munkavállaló oldaláról, hogy a társadalombiztosítási ellátások szintjén felül jelentsen neki egyfajta anyagi biztonságot, hogy a munkaerejét kondícióban tudja tartani egy következő kihívásig, amíg újabb munkát nem tud vállalni. Na most sajnos azzal a körü lménnyel, hogy nem jelentkezhet munkanélküli ellátásra, munkanélküli járadékra azon időpontig, illetve annyi hónapig, ameddig a végkielégítésből tart, tulajdonképpen társadalombiztosítási intézménnyé degradáltunk le egy munkajogi intézményt. Most a társada lombiztosítási intézményeket általában nem pejoratív értelemben kívánom használni, de itt sajnos igazából erről van szó. Ugyanígy nem látom annak a lehetőségét, hogy a javaslat a jelenlegi formájában azt tudja nyújtani, hogy a végkielégítés be tudja tölten i a rendeltetését. Nem kellően érzékeny a differenciáltságra, és ezáltal olyan gondok merülnek fel, mint például: álláspontom szerint nem helyes az, hogy csak az adott munkáltatónál, az adott munkában eltöltött idő az, ami beszámít az ő idejébe, ami alapjá n végkielégítésre jogosult. Sokkal helyesebbnek tartanám, ha az addigi teljes munkaideje beszámításra kerülne. Igaz, hogy a munkáltató rögtön fölszisszenhetne, és azt mondaná, hogy kérem, ami ideig máshol dolgozott, és máshol gyarapí totta a vagyont, az után miért nekem kell végkielégítést fizetnem. Mégis én úgy gondolom, hogy valahol nemzetgazdasági szinten vagy össznépi szinten a nagy kiegyenlítődés folytán nem jelentene ez végső fokon problémát, mert egyszer annak a dolgozónak a vég kielégítését fizetem én, aki máshol dolgozott többet, máskor meg az fizeti helyettem annak a dolgozónak a pénzét, aki esetleg nálam dolgozott többet. Ellenben a munkavállaló oldaláról feltétlenül egy előnyt jelentene, mert kiszélesítené számára azt a lehet őséget, azt a munkaidőintervallumot, amit figyelembe lehet venni a végkielégítés alkalmazásánál, illetőleg a mértékének a megállapításánál. A másik gondom: nem veszi figyelembe direkt módon a szabályozás azt a körülményt, hogy valakinek milyen a szakképze ttsége, milyen a beosztása, milyen a munkavégzésének a pontossága. Kétségtelen, hogy áttételesen megjelenik az átlagkeresetének a mértékében ez, azonban megítélésem szerint sokkal közvetlenebb módon, sokkal direktebb kapcsolatban kellene, hogy a két dolog álljon egymással. Hivatkozom ezenkívül arra, hogy milyen a mértéke a végkielégítésnek.
