Országgyűlési napló - 1991. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. január 20. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 12. napja - A társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről, illetőleg a társadalombiztosítási alapról rendelkező 1988. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - FREUND TAMÁS, DR. (SZDSZ)
1199 A törvényjavaslat homályos értelmű paragrafusban foglalkozik a magánvállalkozások finanszírozásának lehet őségével. Már a múlt januárban, a '91es költségvetés tárgyalásakor nyilvánvaló volt, hogy sem a kormányzatnak, sem az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak nincs koncepciója a magánvállalkozások finanszírozására. A szektorsemlegesség jelszava ug yanis nem koncepció. Kérdések sora vetődik fel. Például: milyen feltételeknek kell megfelelniük a vállalkozásoknak? Vannake megbízható költségadatok? Ezek hiányában hogyan érhető el, hogy az állami intézmények ne kerüljenek hátrányosabb helyzetbe? Ebben a z évben teljesen ellenőrizhetetlen volt, hogy melyik vállalkozást utasította el, és melyiket finanszírozta a társadalombiztosítás. Amit a '91es költségvetés bizottsági vitáiban előre jeleztünk, sajnos, bekövetkezett. Hiába szorgalmaztuk, hogy a Kormány do lgozzon ki koncepciót a magánvállalkozás finanszírozására. Így most mindenki jogosan elégedetlen. A vállalkozók teljes joggal érzik becsapottnak magukat, ígéreten és a szektorsemlegesség jelszaván kívül csak az a szerencsés kevés vállalkozó kapott többet, akikkel a többiek számára átláthatatlan módon szerződést kötött a tb jóváhagyásával valamelyik állami intézmény. Jogosan érzik becsapottnak magukat a közkórházakban, rendelőkben közalkalmazottként dolgozók, akik az látják, hogy ugyanazért a szolgáltatásért a tb lényegesen többet fizet a vállalkozásoknak. Ez nyilvánvalóan nem szektorsemlegesség. Jogosan érzi becsapottnak magát az a járulékfizető, aki nem érti, hogyha befizette a járulékot, miért nem járul hozzá a tb ahhoz, hogy magánorvosnál vegye igénybe a szolgáltatást. Jogos továbbá azok félelme is, akik úgy gondolják, hogy a vállalkozások átgondolatlan finanszírozása elviheti a pénzt azoktól a kórházaktól és rendelőktől, amelyeket az állampolgárok többsége igénybe tud venni. Ugyanis nyilvánvaló, hogy egy magánrendelőben a tb által esetleg fizetett díjon felül még kiegészítő díjat is kérhetnek a pácienstől vagy a leendő magánbiztosítótól. Ugyanez a helyzet a családi orvosi rendszer bevezetésével. Jogosan elégedetlenek az orvosok, akik megfelelő feltételek m ellett önálló magángyakorlatot folytató orvossá szerettek volna válni, továbbá jövedelmük kétháromszorosára növekedését várták az új rendszertől. Jogosan lesz elégedetlen a páciens, aki hamar rá fog jönni, hogy a biztosítási kártyától önmagában az ellátás színvonala még nem fog javulni. Ha az SZDSZen múlt volna, akkor csak összehangolt intézkedések együttesével indítottuk volna a reformot, amelyek kidolgozásába intézményes keretek között vontuk volna be az Orvosi Kamarát, a települési önkormányzatok szöve tségeit és a járulékfizetők képviselőit is. Például jelentősen, mondjuk, háromszorosára növeltük volna a családi orvosok hivatalos jövedelmét. Úgy gondoljuk, hogy a lakosság elfogadta volna azt, hogy ehhez valamilyen formában hozzá kell járulnia úgy, hogy az egyben a hálapénz visszaszorítását is jelenthette volna. Programot dolgoztunk volna ki a rendelők felszereltségének javítására. Kidolgoztuk volna a jogi feltételeit, hogy a páciensnek fellebbezési lehetősége legyen például abban az esetben, ha az orvos elutasítja a jelentkezését. Olyan szerződési feltételeket a biztosító és a magángyakorlatot folytató orvosok között, amely azt is magában foglalta volna, hogyha hálapénzt fogad el az orvos, a biztosító felbontja a szerződést. De erről majd később szólok ré szletesen. Ez csak néhány eleme egy lehetséges, összehangolt intézkedéscsomagnak, amelyek együttes, egyidőben való bevezetésén van a hangsúly. A kormányzat által most bevezetett háziorvosi rendszertől várt pozitív hatás nem fog kibontakozni, mert a bevezet ett egyedi lépések hatását lerontja a többi hiánya. Nyilvánvaló, hogy a hálapénz visszaszorítása nélkül nem lehetséges igazi változás. A hálapénzrendszer ma a magyar egészségügy egyik legsúlyosabb tehertétele. Ebben a formá ban ilyen rendszer a világon sehol sem létezik. Kialakulására az 50es években került sor, amelyben Vas Zoltánnak volt igen jelentős szerepe. Az akkori rezsimnek – a mai helyzethez hasonlóan – szintén nem volt elegendő forrása az orvosok megfelelő javadalm azására. Ezért hallgatólagosan tudomásul vette a betegek és az orvosok között kialakuló borítékos készpénzfizetés kialakulását, mely azóta
