Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 3. kedd, az őszi ülésszak 2. napja - Bejelentések: Dr. Horváth József jegyző - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ) - ELNÖK (Vörös Vince): - JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP)
91 Biztosítom a tisztelt Házat, a Kormány mindent elkövet, hogy az esetleges későbbi menekülthullámokat az adott hel yzetnek megfelelően kezelje, és arányosan érvényesítse a humánum elveit az ország biztonságának és belső rendjének követelményeivel. Végül megjegyzem, hogy a horvátországi menekültek esetében erre hivatott szerveink, szervezeteink és azok munkatársai nemze tközi mércével mérve is elismerésre méltó módon látták el feladataikat. Azt a körülményt külön ki kell emelnem, hogy éppen a menekültügyben – ellentétben más területekkel – törvény hiánya nem akadályozza aktuális ténykedésünket. Kérem, hogy az interpelláci óra adott válaszomat a tisztelt Ház szíveskedjék elfogadni. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem interpelláló képviselőtársamat, egyetérte a válasszal. SZELÉNYI ZSUZSANNA (FIDESZ) Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszát tudomásul vettem. Operatív intézkedésekre vonatkozó kérdéseimre jórészt választ kaptam, és ezeket a válaszokat el is tudnám fogadni. Örömmel nyugtáztam az ötödik kérdésemre adott válaszát, miszerint egy viszonylag koherens törvénycsomag is az Országgyűlés elé fog kerülni, várhatóan még ez év végéig – erre rá fogok kérdezni, ha esetleg nem történne meg. Sajnálatos módon nem kaptam viszont választ az utolsó kérdésemre, amely arra vonatkozott, hogy tervezie a kormány immigrációs hivatal felállítását, sőt, arr ól sem hallottam semmit, hogy folyike egyáltalán valamilyen egyeztető munka az illetékes öthat minisztérium között, amelyeknek közös feladata lenne, hogy ezt a rendkívül komplex és sok területet érintő programcsomagot, törvénytervezetcsomagot előkészíts e. Sajnos, erről nem szólt a válaszában. Ezért összességében, sajnos, nem tudom elfogadni, bár, mint mondtam, a korábbi kérdésekre kielégítőnek találtam a választ. Köszönöm szépen. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Szelényi Zsuzsanna képviselőtársunk az államtitkári választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 147"igen" szavazattal 50 ellenében, 27 tartózkodás mellet t az államtitkári választ elfogadta. Jánosi György a Magyar Szocialista Párt képviselője interpellálni kíván a pénzügyminiszterhez, valamint a művelődési és közoktatási miniszterhez "A felsőoktatás finanszírozásának válságáról" címmel. Jánosi György képvis előtársamat illeti a szó. Interpelláció: Dr. Jánosi György (MSZP) – a pénzügyminiszterhez, valamint a művelődési és közoktatási miniszterhez – "A felsőoktatás finanszírozásának válságáról" címmel JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Há z! Tisztelt Miniszter Urak! Az interpelláció benyújtása óta a sajtóban is napvilágot látott az a tény, hogy a magyar felsőoktatás egész intézményrendszere rendkívül súlyos pénzügyi válsággal küzd. Az intézmények egy része azzal a gondolattal foglalkozik, h ogy ebben az évben egy időre bezárja az oktatási intézményt, szabadságra küldi hallgatóit, nem fűti, nem világítja az épületet, kikapcsolja a telefonokat - egyszóval szünetelteti vagy korlátozza működését. Az intézmények egy másik része csak úgy tudja előt eremteni a működéshez szükséges pénzügyi fedezetet, hogy ha a tudományos kutatásra fordítható összegeket, illetve bizonyos területeken a hallgatók gyakorlati képzésére szánt pénzösszegeket a működési kiadásokra csoportosítja át.