Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. október 8. kedd, az őszi ülésszak 12. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: - ELNÖK (Vörös Vince): - FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ)
720 eléggé a KisBalaton. Azért, mert az egy nagy víztükör. Csakhogy kiderült, azért nagy a víztükör – ezt le is fényképeztem, és sok egyéb fényképet is készítettem, amelyeket sajnos nem tudok itt bemutatni, mert furcsa lenne – , mert aratják nyáron a nádat. Láttam az osztrák teherautót, amint elviszi. Ez valakinek hasznot okoz – csak a KisBalatonnak nem, mert a nád nem nő vissza. Óriási a víztükör. Elmagyarázta a biológus, azért rossz a hatásfok, mert nagy a víztükör és nem a m ocsár – itt egy mocsárnak kellene lennie. Az ám, de a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozó Balatoni Halgazdaság ugyanakkor a halászatban érdekelt. Hát akkor, hogy van ez? Elkezdtük nézni, megnéztük a létesítményeket – és kiderült, hogy ezek a létesítmén yek pontosan egy évvel ezelőtt, amikor október 1jén kimondták a vízügy leválását a környezetvédelemről, már készen voltak. Egy közös kasszából készültek dolgok. Próbáltunk rájönni, hogy mi szolgálja ebből a környezetvédelmet. Nehéz volt erre rájönnünk, úg yhogy én arra használom föl ezt a mai napot, hogy megkérdezzem a miniszter urat: miután a vízminőség védelme az ő feladatköre, vane ehhez telke, rajta háza, műszaki felszerelése, laboratóriuma, személyzeti állománya; vane eszköze ahhoz, hogy ellássa a Ba laton vízminőségvédelmét? (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Az interpellációra Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter úr válaszol. KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miután kérdése folyamatban lévő tárgyalásokat érint, interpellációjára írásban fogok válaszolni 30 napon belül. Addig kérem szíves türelmét. Köszönöm. ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Kérem Ráday Mihály képviselőtá rsamat, szíveskedjék tudomásul venni, hogy az írásbeli választ 30 napon belül megkapja. Futaki Géza, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője interpellálni kíván a munkaügyi miniszterhez a pályakezdők munkanélküli segélyezésének hiányosságai tárgyában . Futaki Géza képviselőtársamat illeti a szó. Interpelláció: Dr. Futaki Géza (SZDSZ) – a munkaügyi miniszterhez – "A pályakezdők munkanélküli segélyezésének hiányosságai" címmel FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nem az a baj, hogyh a egy törvénybe hiba csúszik – a baj ott kezdődik, hogyha ezt a hibát nem akarjuk kijavítani. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény 32. §a értelmében a munka nélkül lévő pályakezdő fiataloknak csak egy része jogosul t munkanélküli segélyre. Hócipőbe való történet az, hogyha egy pályakezdő munkanélküli segélyre megy. Ha nem kapott munkát az oklevele kézhezvételétől számított meghatározott időn belül, akkor kapja a munkanélküli segélyt, de ha akár egyetlen napra is elme gy dolgozni, és valami külső körülmény miatt ennél a munkahelynél megszűnik a foglalkoztatása, akkor már nem jogosult ez a fiatal a segélyre. Nem tudom, önök értike. Azon túlmenően, hogy a törvény ily módon diszkriminatív, megosztja a fiatalokat, nem öszt önzi őket a rövidebb időtartamú és határozott idejű munkaviszony létesítésére. Az a fiatal, akinek néhány hetes vagy néhány hónapos munkaviszony létesítésére lenne lehetősége, nem érdekelt annak elvállalásában, ugyanis ezzel a megoldással kizárja magát a p ályakezdők segélyére való jogosultságából. A már segélyen lévő fiatalokat sem ösztönzi arra, hogy munkaviszonyt létesítsenek, mert annak megszűnése esetén nem lesznek a továbbiakban segélyre jogosultak. Mint tudjuk, a munkanélküli pályakezdő csak egyéves m unkaviszony után jogosult a munkanélküli segélyre. Csak példaként említem, hogy Békés megyében jelenleg a nyilvántartott,