Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 17. kedd, az őszi ülésszak 6. napja - Az államháztartásról szóló törvényjavaslat, valamint az államháztartási törvény hatálybalépésével kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - CSURKA ISTVÁN (MDF)
310 központi állami pénzalaptól, a költségvetéstől az áll ami tőkével való gazdálkodásnak az eredményét, tehát nem ad egy külön tőkejövedelmi mérleget, nem ad egy külön állami vagyonmérleget, holott szerkezetileg sem lehetne áttekinteni enélkül a gazdálkodás teljes körét. Önö k nagyon gyakorta a szemünkre vetik, hogy persze, hiszen a régi kormány sem csinálta meg. Tényleg nem csinálta meg, nem tehette meg, hiszen az állami tulajdon 90 vagy 95%os részaránya mellett teljesen értelmetlen dolog lett volna külön tőkejövedelmi mérle get meg külön állami vagyonmérleget képezni. Az egy melléklete volt a régi államháztartási törvénynek, túl vagyunk rajta. Na de hát most itt az alkalom; egyre inkább csökken az állami tulajdon, egyre inkább növekszik az állami tulajdon értékesítéséből – re méljük – származó bevétel. Egyre inkább el kellene különíteni a folyó kiadásokat a tőkebefektetésektől. Vagy megint az lesz a sorsa, hogy az állami tulajdon értékesítéséből származó bevételeket fel fogjuk élni folyó kiadásokra? Hát éppen azért, mert lehete tlen helyzetbe kerül ez a feladataiban tulajdonképpen nem szelektált, változatlan összetételű, az alapkoncepciókat és az alapproblémákat meg nem oldó államháztartás. Ez a veszély fenyeget, tisztelt Ház. És millió vagy nagyon sok ehhez hasonló probléma van, amelynek a felsorolását sem engedi meg egy hozzászólásnak a viszonylag szűkre szabott kerete. Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat nem javítható! Ezt a törvényjavaslatot nem lehet kiegészíteni. E helyett másra van szükség. ha a Ház úgy dönt a Kormány javasl atára, hogy nem akarja megtartani az átmeneti pozíciókat, azaz nem a '92es költségvetési törvényjavaslatban akarja prolongálni az eddigi gazdálkodási szabályokat és beszámolási szabályozásokat, ezt megteheti. Erre létrehozhat vagy megalkothat az államházt artás működési rendjéről és beszámolási rendjéről egy törvényt. Az különböző kiegészítésekkel talán ebből a törvényjavaslatból kikerekíthető. De tudatában kell lennünk annak, hogy ez nem az államháztartásról szóló törvény, nem az államháztartási rendszer r eformja. Ehhez ennek az égvilágon semmi köze nincs. Ezért tehát a frakció nevében a törvényjavaslatot elutasítjuk, és azt javasoljuk, a Kormány fontolja meg: vagy vonja vissza, vagy csak ezt a részletes funkciót akarja ezzel a parlamenttel elláttatni. Kösz önöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. A függetlenek vezérszónoka majd később kerül sorra. Most megadom a szót Kóródi Mária képviselőnek, a Szabad Demokraták Szövetségétől. (Bekiabálások: Csurka István jelentkezik.) Bocs ánat, ügyrendi kérdésben? (Csurka István: Igen.) Csurka Istváné a szó, kérem! A monitoron a nevét láttam csak, azt hittem, hogy felszólalni kíván. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Csurka István (MDF) CSURKA ISTVÁN (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyű lés! Ügyrendi javaslatot szeretnék tenni. Nem tagadom, az indított ennek az ügyrendi javaslatnak a megtételére, hogy kétszer egymás után nagy figyelemmel hallgattam Békesi képviselőtársam felszólalását, amelyben, az elsőben, szinte teljes egyetértését – né mely kritikai megjegyzésekkel – nyilvánította a jegybanki törvénnyel szemben, és utána megállapítva összefüggéseket annak a törvénynek és az államháztartási törvénynek a jellege között és tartalma között, a másodikat, az államháztartási törvényt ilyen kere ken elutasította. (Közbekiáltás balról: A tárgyra.) Az ügyrendi javaslatom tehát az, felismerve ennek a gondolatmenetnek a valódiságát és mély összefüggését, hogy ne zárjuk le a jegybankról szóló törvény általános vitáját, ami végeredményben nem történt me g, és lehessen egyszerre mind a két törvénnyel kapcsolatban észrevételeket tenni egy közös általános vita keretében, mert úgy érzem, hogy nagyon komoly kérdések felett siklunk el, hogyha nem vesszük észre – amit esetleg a véletlen hozott felszínre – , hogy két ilyen egymással ellentétes magatartás egyazon órán belül előállt. Ugynakkor van egy – bocsánatot kérek, hogy ügyrendi javaslathoz még egy mondatot hozzáteszek – , még egy különleges jelentése mindennek. Az pedig – amit Juhász Pál