Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. december 11. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - A Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
2255 marad, esetleg egykét 80 éves kommunista gazembert nem állítanak bíróság elé, vagy uram bocsá' nem kerül Kónya úr kézszorongató rajongóinak keze közé. (Taps.) Sokkal inkább az, hogy a Kormány oly módon akarja a Parlament legfontosabb törvénytervezetét, az adófizető polgárok befizetéseiből gazdálkodó állami költségvetést elfogadtatni az O rszággyűléssel, mint ahogy 30 évig azt a kommunisták tették, lényegében ugyanolyan szerkezetben, ugyanolyan szemléletben és ugyanannyi idő alatt. (Taps.) Hiába fogadkozott hivatalba lépése után Kupa Mihály pénzügyminiszter úr, hogy a tavalyi volt az utolsó ilyen költségvetés, mára mégsem változott szinte semmi. Tisztelt Ház! Mielőtt rátérnék az előttünk fekvő törvénytervezet kritikájának fő pontjaira, engedjék meg nekem, hogy néhány mondat erejéig kitérjek a Kormány által elmulasztott határidőkre. Az ellenz éki szónokok közül tegnap is, ma is sokan elmondták már, hogy az MDFkormánynak volt bátorsága november végén, azaz négy héttel az év vége előtt beterejeszteni a költségvetési törvény tervezetét. A rend kedvéért meg kell említenünk, hogy miután ezt tavaly ilyenkor már előre látni lehetett, ezért a Parlament törvényben kötelezte az MDFkormányt, hogy a költségvetés irányelveit augusztus 31ig, a fejezet szintű előirányzatokat szeptember 30ig, a részletes előirányzatokat október 31ig, magát a törvényt pedig november 15ig terjessze a Ház elé. Ebből a törvényi kötelezettségből természetesen semmi sem valósult meg. E határozat cinikus semmibevétele röviden nem jelent mást, Hölgyeim és Uraim, mint azt, hogy miközben a tisztelt MDFkormány a demokratikus intézmé nyrendszer tekintélyének elpárolgásán sajnálkozik, aközben élen jár a Magyar Köztársaság Parlamentjének nevetségessé tételében. (Közbeszólás: Így van! – Taps.) Nem kell túl nagy fantázia ezek után ahhoz, hogy kitaláljuk, milyen vitát is szeretne itt az MDFkormány. Lehetőleg semmilyet. Az MDFes képviselők által a tegnapi vitában kirobbantott ügyrendi villongások fényében a magunk részéről azon sem csodálkoznánk, ha ma az MDFkormány arra kérné a Parlamentet, hogy közfelkiáltással rögtön fogadja el az egész előterjesztést. (Közbeszólás: Helyes!) Mondtam én! (Derültség.) Lelki szemeink előtt már ott lebeg a jelenet, valamelyik MDFes képviselő szóra emelkedik, és javasolja a vita lezárását, belefojtva ezzel az ellenzékbe a szót. Noha az előbbiekben jelzett me gfontolások miatt nem látjuk sok értelmét a törvénytervezet vitájának, és tudjuk, hogy a Kormány sincs ezzel másképpen, tartozunk annyival választóinknak, hogy néhány alapvető kérdésről részletesebben is elmondjuk a véleményünket. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az Antallkabinet kormányzati alkalmatlanságának bizonyítéka elsősorban és mindenekelőtt az, hogy hivatali idejének második költségvetésében még mindig az évtizedes állampárt rozzant költségvetési építményét toldozgatja és foldozgatja. Egy olyan ép ítményt, amelyről általánosságban csak annyit mondhatunk, hogy magán hordozza az állam túlzott szerepvállalásából származó összes finanszírozási problémát, mint például az erőteljes jövedelemcentralizációt, amelyben továbbra sem a célokhoz és a tevékenység ekhez rendelik a kiadásokat, hanem tovább él az alapvetően növekedésre épülő szocialista elosztáspolitika bázisszemlélete. Nem hosszú távú elképzelések alakítják az előirányzatokat, hanem az, hogy a költségvetési forrásokért küzdő csoportok harcában éppen ki bizonyul erősebbnek. Tisztelt Ház! A FIDESZ parlamenti frakciója számára az 1992. évi költségvetési törvénytervezet elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan, mert nem csökkenti az állam gazdasági szerepét, hatalmas deficittel terheli meg a gazdaságot, inflációt gerjeszt, további eladósodással fenyeget. A növekvő terheket pedig az adófizetők nyakába akarja varrni. Fenntartja a felelőtlen állami költekezés évtizedes hagyományát ahelyett, hogy a szűkös forrásokat elsősorban olyan, jövőt építő beruházásokra
