Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. szeptember 10. kedd, az őszi ülésszak 4. napja - A szövetkezetek gazdálkodásával kapcsolatos egyes ideiglenes szabályokról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TERNÁK GÁBOR, DR. (MDF) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
184 Hódcsillag Termelőszövetkezet. Ezt csupán azért kívántam így ismertetni, hiszen itt Raskó államtitkár úr felé tett egy olyan kérdést, hogy ugyan, mennyi azoknak a szövetkezeteknek a száma – hiszen az ő megítélése szerint elen yésző – , amelyek élnek evvel a lehetőséggel. Én kapásból, csupán újságokból való ismeret alapján idéztem ezt a pár szövetkezeti nevet, de biztos vagyok benne, hogy országosan lényegesen, de lényegesen több ezen szövetkezeteknek a száma. Köszönöm szépen. (T aps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik dr. Ternák Gábor képviselő úr a Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Dr. Ternák Gábor (MDF) TERNÁK GÁBOR, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Géczi képviselőtársam bizonyos leb egést emlegetett itt a törvényhozással kapcsolatban. Úgy érzem, hogy néhány hozzászólásból mintha a szocializmus szelleme lebegne. Én is vagyok annyira hozzá nem értő, mint Király Zoltán képviselőtársam a mezőgazdasághoz, de elmentem és megkérdeztem a szak értőimet. Ezek a szakértők valamennyien azok az egyszerű tsztagok és parasztemberek, akik nagyon régen megszimatolták, hogy mire is megy ki itt a játék, amit sajnos itt sok hozzászóló részben ezzel ellentétesnek, gazdasági érdekekkel ellentétesnek állítot t be. Ezek az emberek elmondták nekem, hogy tulajdonképpen a kft.vé való alakítás – és itt azt hiszem egyértelműen több hozzászólásból kiderült – egy újabb formája annak, hogy azok, akik eddig is olyan helyzetben voltak politikai pozíciójuknál fogva, hogy gazdasági hatalommal óhajtanak élni és rendelkezni. Meggyőződésem, hogy amikor itt előhozzuk az Alkotmányt, a törvények szellemét – és nekünk tulajdonképpen ez is a dolgunk – , elfelejtjük azt az apróságot, hogy negyven éven keresztül azoknak az embereknek , akik most megpróbálják megvédeni magukat, hogy ne megint a kijátszott oldalon legyenek, és akiknek az érdekeit most nekünk kell védenünk ilyen törvényfoldozgatás által is, ezeknek az embereknek negyven éven keresztül szintén alkotmányosságra és törvényes ségre hivatkoztak. A régi alkotmányban is benne volt a szólásszabadság és a gyülekezési szabadság. Pórbált volna csak valaki élni ezzel! Megnézhette volna magát. Próbált volna valaki azzal élni, hogy a tszelnök akarata ellen megszavaz valamit a közgyűlés! Hogyan várják el azt idős emberektől, tsznyugdíjasoktól, hogy a jogaikkal teljesen tisztában legyenek, hogy elolvassák azokat a hosszú meghívókat, amelyeket nekik kiküldenek? Ők úgy fognak szavazni, ahogy az érdekeik érzik, hogy kell, hogy szavazzanak, é s ha egy idős, megfélemlített embernek azt mondják, hogy nem fog nyugdíjat kapni, akkor az úgy fog szavazni, hogy a nyugdíja megmaradjon, vagy ennél sokkal kisebb árat fizessen. (Taps.) Ezeknek az embereknek egyszerűen szemérmetlenség azt mondani, hogy mié rt nem olvassák el a törvényt. Köszönöm, hogy meghallgattak, és javaslom, hogy fogadjuk el ezt a törvényt. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik Pál László képviselő a Szocialista Párt részéről. Felszólaló: Pál László (MSZP) PÁL LÁSZ LÓ (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egynéhány gondolatot mondanék mindössze, mert eredetileg csak a részletes vitához kívántam hozzászólni, de úgy érzem, hogy az általános vitában is most már szükség van egynéhány gondolatra. Az első kérdéskö r, amivel nagyon röviden foglalkoznék, ezek az átalakulások, amik ma végbemennek a tszekben. Azt hiszem, hogy ezt senki nem vitatta ebben a Házban, hogy ezek törvényes átalakulások. Én nem ismerem őket, meg kell, hogy valljam, talán még kevesebbet is olva stam, mint Mihály Zoltán,