Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 25. hétfő, az őszi ülésszak 27. napja - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)
1792 érettségi vizsgán érettségiztethet. Hát ez döbbenetes! Ugyanakkor az igazgatók diploma nélkül is igazgatók lehetnek a törvénytervezet szerint maximum két évig. Ezek oly súlyos ellentmondások, amelyek az elemző vizsgálat át követelik ennek a törvényjavaslatnak. Harmadsorban az új adótörvényelképzelés, miszerint a 35%os kedvezményes adóalap gyakorlatilag megszűnik, nagyon mélyen érinti az egyetemi, főiskolai oktatókat és a legkitűnőbb tanárokat, akik publikálni szoktak. É s ez is sajnos a pedagógustársadalom ellen irányuló lépésként fogható fel, legalábbis a debreceni vitának ez volt a tanulsága. Általában elégedetlenek a pedagógusok nyomasztó anyagi helyzetükkel. Van még egy nagyon fontos dolog, amivel a Parlamentnek fogla lkoznia kell, kénytelen, muszáj foglalkozni: Az egyházak egyébként jogos követeléseiket beterjesztették a manapság állami tulajdonban lévő egyházi ingatlanok visszaadására. Ez a nagyobb városok költségvetését roppant megterheli, és szeretném a költségvetés i bizottság és a Pénzügyminisztérium és a Közoktatási Minisztérium figyelmét erre felhívni. Nemcsak Budapest, hanem gondolom Pápa, Győr vagy Debrecen, Szeged olyan városok, ahol az egyházak számos intézményt visszaigényelnek. Most vannak olyan állami iskol ák, amelyeknek a továbbélése kívánatos, ilyenek például az egyetemi gyakorlóiskolák, a híresebb gimnáziumok, amelyek nagyon jeles eredményeket értek el az elmúlt évtizedekben. Az önkormányzatok nagyon súlyos helyzetbe jutottak, ugyanis nincs arra százmilli ó forintjuk, hogy, mondjuk, például Debrecenben a Tóth Árpád Gimnáziumnak, amely országos hírű, rangos intézmény, vagy netán esetleg a Kossuth Lajos Tudományegyetem gyakorló gimnáziumának új épületet építsenek. A közoktatás napja kapcsán é n nagyon szeretném kérni a tisztelt Országgyűlést, hogy nagyon nagy figyelemmel forduljon a közoktatás felé, és a költségvetési vitában is, máskor is legyen szíves a lehető legnagyobb figyelmet tanúsítani. Köszönöm szépet. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Kö szönöm. Megerősíteni szeretném képviselőtársunk közlését, miszerint pedagógusok nagyszámú, az ő szavaikat idézem, mintegy "százezernyi aláírással ellátott petíciót" juttattak el hozzám. A petíció szövegét még aznap megküldöttem az Országgyűlés két illetéke s bizottságának. Ugyancsak napirend előtt szólásra kért lehetőséget Nagyné Maczó Ágnes képviselőtársunk. (Zaj, mozgás.) Napirend előtti felszólaló: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes (független) G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képvi selőtársaim! Rendkívüli ügyben kértem szót, és ígérem, hogy rendkívül rövid is leszek. Hét hónappal ezelőtt jelent meg a sajtóban egy nyílt levelem, amelyet a miniszterelnök úrhoz intéztem. Ez volt az az írás – valószínűleg emlékeznek rá – , amelyet a Népsz abadságnak csak a budapesti száma közölt, és néhány napilapban, országos napilapban pedig az első mondatát cenzúrázták. Ez azért fontos, mert azt az első mondatot nem is én írtam, hanem Németh Lászlótól idéztem. Tulajdonképpen a függetlenségre és pártatlan ságra törekvő sajtó, illetőleg az összes tájékoztatási eszköz nem lehet idegen a nemzet lelkületétől, és nem lehet a nemzettől független. A miniszterelnök úr által szabadnak nevezett sajtó pedig ha Németh Lászlót cenzúrázta, akkor nem beszélhetett sajtósza badságról. E kis kitérő után visszatérek a nyílt levélre. Ebben az Antall József miniszterelnökhöz intézett nyílt levélben én azért kértem intézkedést, mert úgy gondoltam, hogy a Kormány minden tekintetben elsősorban a Parlamentnek felelős. Felolvasnám önö knek ezt a nyílt levelet emlékeztetőül. (Közbeszólások: Ne! Köszönjük! – Zaj.) Három mondatról van szó. "Át kell építenünk társadalmunk