Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 25. hétfő, az őszi ülésszak 27. napja - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szabad György):
1793 hatalmi struktúráját, hogy a gerinc megint a test középvonalába kerüljön." Ez az az idézett Németh Lászlógondolat. "Tis ztelt Miniszterelnök Úr! Az aggodalom és az ország sorsa iránt érzett felelősség késztet arra, hogy nyílt levélben forduljak önhöz. Azért választottam az írásnak ezt a formáját, mert amiről szólni kívánok, az ország közvéleményét is érinti, s így nem lehet néhány politikus magánügye. Az elmúlt hetekben, de legsúlyosabban a Népszava tegnapi számából tudomására juthatott mindenkinek, hogy magas vezetői körökből több személy súlyos anyagi visszaélések gyanújába keveredett. Ez látszólag egy párt belügyének is t ekinthető, ám az érintett személyek képviselői miniszteri, államtitkári feladatokat látnak el. Köztudott az is, hogy a pártok az ország vagyonából jelentős összegeket kapnak, így azok kezeléséért nemcsak pártjuknak, hanem az egész nemzetnek felelősek. Vála sztóim érdekében kötelességem kérni a miniszterelnök urat, hogy az érintett vezetők visszaéléseivel kapcsolatban, akik egyben munkatársai is, az ország lakosságát haladéktalanul tájékoztatni szíveskedjék." Ez április 23án jelent meg. A miniszterelnök úr k érésem ellenére, nem tartotta fontosnak, hogy nyílt levélben vagy valami nyilvános formában válaszoljon erre, és ezzel tájékoztassa a közvéleményt, hanem zárt levélben személyemmel közölte, hogy megkérdezte az illetőket, és azok biztosították róla őt, hogy itt semmi probléma nem történt, ők jó fiúk, és nem követtek el semmit. Igen ám, de közben eltelt hét hónap. Mivel látom az arcukon az értetlenséget, egy mondatot a levélből fölolvasok. (Zaj. – Közbeszólások: Ne!) "Nyilatkozatot tettek a vizsgálattal össze függésben az illetők, és ebben teljes felelősséggel jelentették ki vétlenségüket." S hogy miért mondtam én ezt most el? Azért, mert közben eltelt hét hónap, és a Népszava november 21i számában a következő címmel olvasható az Állami Számvevőszék jelentése: "Többrendbeli törvénysértés történt." Idézem: "Az ÁSZvizsgálat egyértelműen megállapítja a szabálytalan és törvénysértő gazdálkodást, melyet az illetékesek 1990től folytattak." Ezek szerint a miniszterelnök úr munkatársai között olyan személyek vannak m ég jelen pillanatban is, akik az adófizető polgárok pénzével törvénysértő módon gazdálkodtak, visszaéltek. És felkérem a miniszterelnök urat, ha valóban komolyan vesszük, nem csak játéknak vagy esetleg cirkusznak, ahogyan ő nyilatkozta, hogy a Parlamentnek felelős a Kormány, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket haladéktalanul. Én türelmes voltam, mondtam önöknek, hogy hét hónappal ezelőtt kértem erre. Egyébként nem tudom, hogy hogyan várhatnánk el, hogy újra a tiszta erkölcs legyen a nemzet talpköve, é s azt hiszem, ha ez folyamatosan előfordulhat, és tovább folytatja ezt a gyakorlatot a Kormány, akkor nem kell csodálkoznuk azon, hogy a falvakban, a városokban, az országban szerteszéjjel mindenki szabadon rabolhat… Gondoljanak csak arra – a vidéki képvis elők biztosan találkoznak a megyei lopások problémájával, a lakásfeltörésekkel – , hogy milyen közrend uralkodik. Ugyanis ha a legmagasabb vezetői körökben olyan emberek dolgozhatnak, akik pénzügyi visszaéléseket követtek el, vagy ez a vezetésük alatt előfo rdulhatott, akkor azt hiszem, változásra a rendszerváltozás után sem számíthatunk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szabad György) : Sajnálatomat kell kifejezni amiatt, hogy képviselőnő nevek nélkül elég súlyos vádakat . (közbeszólás: Így van!) – ha önmaga leveléből idézve is – , említett. (Derültség. Szórványos taps.) Másfelől figyelmeztetnem kell képviselőnőt, hogy egyikünk emlékezete sem őriz a miniszterelnök úr részéről olyan kijelentést, amelyben a kormányfelelősséget önhöz hasonló an cirkusznak minősítette volna. Köszönöm. Döntés országgyűlési határozati javaslat kivételes és sürgős eljárásban történő megtárgyalásáról ELNÖK (Szabad György) :