Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 18. hétfő, az őszi ülésszak 25. napja - Határozathozatal a szövetkezetekről szóló 1991. évi törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Határozathozatal az 1991–1992. évi vagyonpolitikai irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - Az 1996. évben megrendezendő világkiállításról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF)
1673 tudj' i sten, milyen egyéb hangzatos címkékkel próbálták elkenni azt az egyszerű és nyilvánvaló tényt, hogy megsarcolták a nemzetet. Talán arra is emlékeznek még, mekkora pszichés megkönnyebbüléssel járt az azt követő Kádárféle, úgynevezett "puha" diktatúrában az a változás, hogy ugyanez a sarc egyfajta önkéntes alapra helyeződött át, nem tervkölcsönnek, nem békekölcsönnek hívták immár, hanem totónak, lottónak. (Derültség.) Az ellenzék végül semmi egyébre nem törekszik itt, mint arra, hogy ennek az önkéntességnek az elve ne sérüljön. Hogy csak azok nyerészkedjenek majd az expón, akik előzőleg vállalnak egyfajta vállalkozói rizikót is. Mi, többiek pedig, akik nem lottózunk, nem totózunk, és nem is vagyunk vállalkozók, nos, mi majd megvesszük a belépőjegyet, megnézzü k a világkiállítást és majd legfeljebb utólag bosszankodunk akkori gyávaságunkon, hogy kimaradtunk abból a haszonból, ami a bátrakat joggal megilleti. Megígérem, nem fogok majd írígykedni. (Derültség, taps a baloldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Szólásra köv etkezik dr. Szeleczky Zoltán képviselő úr, Magyar Demokrata Fórum. Felszólaló: Dr. Szeleczky Zoltán (MDF) SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! "A bajok, melyek közéletünkbe újabban férkőztek be, és amelyek a közérzületre lehangoló befolyáss al vannak, nagy részben lélektani bajok, amelyek ellen lélektani eszközök segítségével is kell küzdeni. A visszavonásnak, az egyenetlenségnek, az egymással való összevetésnek mindazon elemeivel szemben, melyek közéletünkben az utolsó idők alatt oly sajnosa n szaporodtak, és az előbbinél sokkal nagyobb mértékben tűntek fel, nagy jelentőséggel bírhat egy oly ünnepély, annak már előkészítése is, és még inkább méltó megünneplése, amely emlékeztet minket egy együtt átélt ezeréves történet minden viszontagságaira, mely emlékeztet minket a nemzeti szolidaritásnak, a nemzeti egységnek szent kötelékeire, amely azoknak az érzelmeknek, melyek közöttünk visszavonást és egyenetlenséget idéznek elő, ellenébe helyezi ellenállhatatlan áradattal azokat a hinni akaró, minden m agyar ember szívében sokkal erősebb érzelmeket, mely minket az összetartásra, a szolidaritásra, az együtt munkálkodásra, az együttes szenvedésre, együttes küzdésre, szóval az együttlétnek minden lelki, minden akaratbeli, minden tettbeli alkotóelemének fenn tartására utal." Tisztelt Képviselőtársaim! Nem az történt sajnos, hogy megtáltosodtam, és ilyen veretes hangon szólalok meg ezentúl, hanem az ellenzéki gróf Apponyi Albert 1893. február 4i felszólalásából idéztem, abból a parlamenti vitából, amit az akko ri országgyűlés a tervezett ezredéves kiállítással kapcsolatban folytatott. Döbbenetes párhuzamok vonhatók az akkori és a mostani vita között, és azt hiszem, sok tanulságot levonhatunk nagy elődeink szavaiból, úgyhogy engedjék meg, hogy a továbbiakban még néhány idézetet felolvassak az 1893as parlamenti jegyzőkönyvből. A jobb megértés szempontjából hozzáteszem, hogy a vita az ellenzék és a Kormány között akkor nem arról folyt, hogy legyene világkiállítás, vagy sem, hanem hogy nemzeti vagy világkiállítást rendezzeneke. E vitát sűrűn átszövik politikai indítékok is, úgyhogy bármennyire is kívánatos lenne számunkra, hogy a világkiállítás kérdését depolitikussá tudjuk tenni, ettől a tehertől nagy elődeinknek sem sikerült megszabadulniuk. Továbbra is Apponyi A lberttől idézek: "Hogy mi hozta létre a nemzetben azt a hangulatot, hogy a magyar embernek most csakugyan nincs ünneplő kedve, ezzel ez alkalommal foglalkozni nem akarok. Azt a vádat a jelenlegi kormányra áthárítani, amely nemrég alakult meg, nem volna iga zságos és nem is teszem. A millennium megünneplésének legszebb módja az volna, a legmesszebb kiható nemzeti ünneplés az volna, hogyha közéletünkből eltávolítanók mindazokat a bajokat, amelyek a mostani kedélydepressziót, a mostani lehangoltságot előidézté k. Az ünnepély fényének és melegének el kell tudnia hatni, és annak módját ki kell találni, az ország legelhagyottabb, legszegényebb kunyhójába is. De az ünnepélynek kihatással kell bírnia az összes
