Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. augusztus 27. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 11. napja - Az államháztartásról szóló törvényjavaslat, valamint az államháztartási törvény hatálybalépésével kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ)
717 költségvetés is, pénzügyi helyzetét, likviditását tekintve is határozottan különválik a forgóalapot kezelő szerv és a központi költségvetési szervek szintje. Hogy ez milyen zavarokat okozhat, abból ízelítőt kaptunk a Kormány első negyedéves költségvetési beszámolójából, amikor nehezen ellenőrizhető magyarázkodásra kényszerült arról, hogy a hiány nem is annyi, amennyi az adott szerkezetben látszik, csak a pénz eltűnik a költségvetési szervek számláin. Mi termé szetesen mindent elhiszünk a Kormánynak, mégis praktikusabbnak tűnik egy olyan megoldás, amikor a költségvetési beszámolóból kiderül a hiány vagy a többlet mértéke. A jelenlegi szabályok szerint ezt az év végi elszámolásokkal sem lehet feltétlenül biztosít ani. Itt értem mondandóm negyedik fő kérdésköréhez, ahhoz, hogy a javasolt szabályok komolytalanná teszik a költségvetési szervek tervezését, és indokolatlanul újra felértékelik a tervalku jelentőségét. Ez a javaslat ugyanis az állami feladatok és finanszí rozási módok újragondolása nélkül szigorítja a költségvetési szervek gazdálkodását. Egy vitában foglalt tulajdonképpen állást az előterjesztés, abban a vitában, hogy hogyan szabályozzuk a költségvetési szervek gazdálkodását, mennyire lehet ezt liberálisan kezelni, illetve mennyire szigorúan. Ebben a vitában természetesen nagyon sok érv szól amellett, hogy itt az adófizető polgárok pénzéről lévén szó, nem lehet azt megengedni, hogy a költségvetési szervek saját belátásuk szerint, vállalkozva gazdálkodjanak e zzel a pénzzel, és az előttünk lévő törvényjavaslat emellett az érvrendszer mellett teszi le a voksát. Azért, mert az állami feladatokat nem gondolta végig újra, nem mondta meg, hogy mi az, amit ezektől a költségvetési szervektől megrendel azért a finanszí rozásért, amit nyújt, nyilvánvaló – ahogy miniszter úr is utalt rá az expozéjában – , hogy miközben az újraelosztás mértékét tekintve a jóléti államok csúcsán lehetnénk, ugyanakkor ezek a nagy ellátórendszerek a csőd szélén állnak, gyakorlatilag bármikor me gbukhatnak, ezért, hogy gazdálkodásukat mégis folytatni tudják, működésüket fenn tudják tartani, indokolt volt az elmúlt években a rendszert egy bizonyos liberalizálás irányába eltolni. Ha már pénzt nem tudott biztosítani a költségvetés, akkor gazdálkodási szabadságot biztosított azoknak a költségvetési szerveknek is, amelyek a társadalmi közszolgáltatásokat végezték. Most ezeket a liberális szabályokat anélkül vonja vissza, és anélkül szigorítja ezt a szabályozást, hogy a feladatokat újragondolta volna, és pontosan meg tudná határozni, hogy azért a finanszírozásért viszont, amit biztosítani tud, mi az, amit elvár feltétlenül ezektől az ellátó rendszerektől, illetve a kezelő költségvetési szervektől. Tulajdonképpen átérezte ezt nyilvánvalóan a törvényterveze t benyújtója is, amikor az abszolút szigor helyett mégis bennehagyott egy kiskaput, egy kibúvó lehetőséget: azt a szabályt, hogy a költségvetési szervek a jóváhagyott pénzmaradványaikkal, illetve a bevételi többleteikkel szabadon gazdálkodhatnak. Ez az, am ire utaltam az előbb. Itt következik be az, hogy aránytalanul, indokolatlanul megnő a tervalku jelentősége, a költségvetési szervek tervezésében a bevételalultervezési és a kiadástúltervezési szándék. Ezzel a négy témakörrel korántsem merítettem ki a kri tikai észrevételek tárházát, csupán az államháztartás rendszerét érintő legfontosabb elvi kifogásokat foglaltam össze. Ezzel persze elárultam, hogy bennem is bizonyos fajta Kereszténydemokrata nézetek csörgedeznek. Balogh Gábor előbbi felszólalásából tudju k, hogy a rendszerszemlélet és a kereszténydemokrácia szoros összefüggésben áll egymással. Végezetül amivel zárni szeretném mondandómat: azt a kérdést szeretném feltenni önöknek megfontolás végett, hogy indokolte ennek a törvénynek olyan rendkívüli fontos ságot tulajdonítani, amellyel beharangozták. Sajnos, azt kell mondanom, hogy nem! Hadd emlékeztessek újból a célokra, az államháztartási reform céljaira. Az első az volt, hogy a központosítás mértékét és módját vissza kell szorítani, és úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek ebbe az irányba kellene mutatnia. Ehelyett megint csak arra tudok hivatkozni – mindig visszatérve a "kályhához" – , hogy mivel nincsenek újragondolva és újraszabályozva az állami feladatok, ezért a költségvetési szervek továbbra is
