Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. augusztus 27. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 11. napja - Az államháztartásról szóló törvényjavaslat, valamint az államháztartási törvény hatálybalépésével kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - VINCZE KÁLMÁN (FKgP)
718 megjel ennek ezzel a nyomasztó pénzügyi többletigénnyel, amivel idáig és menthetetlenül a központosítás növelése irányába tolják el a rendszert, és ez a törvény semmit nem tesz annak érdekében, hogy ennek gátat szabjon. A másik oldalról pedig a törvény kifejezett en elősegíti, hogy a szabályok meghatározását a kormányzati szinten szabályozzák. Tulajdonképpen az a szigor, amit megint csak a pénzügyminiszter úr említett, ebben a törvényben úgy tűnik, hogy csak másokra vonatkozik és nem magára a Kormányra. Csak egy ad alékot hadd említsek ezzel kapcsolatban: éppen most derült ki, hogy a nagy kereskedelmi bankok kétes kintlevőségeire több milliárdos kormányzati elkötelezettség született az utóbbi időben, anélkül persze, hogy a Parlament erre illetékes bizottságát tájékoz tatták volna akár ennek kapcsán, akár az illető pénzintézeti törvény kapcsán. A másik cél – amely megfogalmazódott az államháztartási reform kapcsán – az, hogy hosszú távra érvényes, mindenki által elfogadott szabályok szülessenek az állami pénzek kezelése terén. Itt megint azt tudom mondani, hogy sajnos anélkül, hogy megmondanánk, hogy mit akarunk finanszírozni, anélkül nem tudjuk megmondani, hogyan célszerű finanszírozni. Tehát feladatmeghatározás nélkül nem tudunk feladatfinanszírozási módról hosszú távr a, mindenki által elfogadhatóan stabil szabályokat kidolgozni. A másik, amit ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a törvény körülbelül 30 helyen utal más törvényre, rendeletre, illetve utalja a szabályozást a Kormány vagy a pénzügyminiszter hatáskö rébe, esetleg épp az évenként megújításra szoruló költségvetési törvényre. Mindezek alapján csak azt szeretném remélni, hogy a törvény vitáján hamar túl leszünk. Néhány ponton talán javítani tudjuk, s azután figyelmünket valóban a most legfontosabb gazdasá gi törvényekre tudjuk irányítani. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Vincze Kálmán, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka következik. Kérem. Felszólaló: Vincze Kálmán, az FKgPképviselő csoport nevében VINCZE KÁLMÁN (FKgP) Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Friedmann Milton amerikai közgazdászt azért bírálták, mert visszatért a neoliberalizmushoz, az úgynevezett harmadik utas alapgondolathoz. Ez az elmélet támadja a szocializmus t és támadja a monopóliumokat. Most már tudjuk, hiszen a történelem bebizonyította, hogy a monopólium káros a nemzetgazdaság, de az egyén szintjén is. Ettől a szocializmus csak abban tér el, hogy az még károsabb. Sajnos, nemcsak elméletből ismerjük a hatás ukat. Friedmann nagy hangsúlyt fektet a gazdaságban a pénzügyi folyamatokra, azok hatásaira. Főképpen a chicagói közgazdasági iskola képviselői tették magukévá az államháztartás viselkedésének e normáit. E tézisek kitartó követői vállalták és ma is vállalj ák a chilei gazdaság talpraállítását és a polgári társadalmi berendezkedés hosszú távon való stabil kiépítését. A problémát megoldották. Chile most dinamikusan fejlődő, polgári berendezkedésű társadalom. Tisztelt Képviselőtársaim! Miért mondtam el mindezek et? Mindössze azért, mert az államháztartásról szóló törvényjavaslat tárgyalása során vélelmeznünk kell azt a hatást, amelyet e törvény ki fog váltani. Mivel e törvény, elfogadása után, több – elsősorban gazdasági, de néhány társadalompolitikai – törvény s zempontjából is determinációs tényező lesz, nem közömbös, hogy a hatásmechanizmus milyen lesz elsősorban a kiszámíthatóság szempontjából. Az államháztartás törvénye – mivel a gazdaságpolitika a megvalósulás gyakorlatában egy vagy többszörös áttételen keres ztül hat – lehet lassan ölő méreg, ha tévedéseket, hamis prognosztizációt tükröz vissza, vagy visszatükrözi az alapos törvényelőkészítői ráfordítást és akkor a