Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. június 3. hétfő, a tavaszi ülésszak 32. napja - A fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ):
1949 Most folytatjuk a fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat feletti részletes vitát. Szólásra következik Ráday Mihály képviselő a Szabad Demokraták Szövetségétől. Kérem. Felszólaló: Ráday Mihály (SZDSZ) RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A pénzügyminiszter sürgette a közlekedé si minisztert, hogy nyújtsa már be a költségvetését, és amikor benyújtotta, akkor abban mindössze négy pont volt, amiket fejleszteni kívánt, a negyedik Budapest. A címzett, vagyis a pénzügyminiszter Kossuth Lajos, a közlekedési miniszter Széchenyi István. 1848. júniusában Budapest fejlesztésével kapcsolatban azt mondta: "Ha valóban hazát akarunk alkotni, mindenekelőtt szükséges, hogy Budapest, mint a haza szíve iránt legnagyobb gondunk legyen. Ha Budapesten uralkodik a valódi rend, százszorta könnyebb a hon legtávolabbi vidékein is rendet tartani fenn, mi feltétele nemcsak kifejlődésünknek, hanem még fennmaradásunknak is. Budapestre napról napra több ember fog összetódulni, és ekképp szükség már most oly javításokat tenni a két város határában, melyek nélkül sem igaz rendőrzetet, sem azon lakhatási kellemeket nem fejtheti ki, melyek a fővárosnak elkerülhetetlen kellékei, és melyeket – most tessék figyelni – Budapest rendes lakosa nem viselhet saját, úgyis eléggé igénybe vett erejével." Széchenyi István tehát már a múlt század közepén látta azt, hogy Budapestnek segítségre van szüksége, egyedül nem birkózhat gondjaival, ezt a segítséget meg kell kapja a Kormánytól, a pénzügyminisztertől: Kossuth Lajostól, és meg kell kapja az ország házától is. Hozzátenném még, hogy "A pesti por és sár" című munkájában akár az előző levél folytatását is megtalálhatjuk, ami így szól, mármint a kellemek és egyéb budapesti fejlesztésekkel kapcsolatban: "Ha ennek eszközlésére kivétel nélkül minden lehető rugó mozgásba tétetik, és ab ban célirányosan meg is tartatik, állandósul". Márpedig időnként az embernek az az érzése, hogy nem tartatik meg célirányosan állandóul egy csomó dolog, amely Budapest fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges. Az egyik, ami zavaró, az a folyamatos ellent mondás, amelyekben sokan, személyes vagy pártérdekeiket előtérbe helyezve, Budapesttel kapcsolatban olyan javaslatokat tesznek, amelyek esetleg a főváros kárára válhatnának. Jó lenne, ha ezek nem így lennének, de én nem hiszek abban, hogy ez a törvény, ame ly Budapestet van hivatva szabályozni, jól fog sikerülni. Ezen majd változtatni kell. Két témakörben adtam be módosító javaslatokat, amelyek úgy gondolom, hogy két témakörben lehetővé tennék, hogy a főváros egy maradjon, és mégsem maradjon egy, vagy ha tet szik, fordítva. A módosító javaslatok egyike azzal foglalkozik, hogy az önkormányzati törvényben biztosított részönkormányzati lehetőséget megkaphassák a főváros egykor önálló települései és történelmi városrészei. Ezt a módosító javaslatot az önkormányzat i bizottság, amelynek ülésén jelen volt a Belügyminisztérium illetékes képviselője, aki felajánlotta, segít úgy megfogalmazni, hogy még ő is el tudja fogadni. Ez az átfogalmazás megtörtént, én elfogadtam, az önkormányzati bizottság is elfogadta, remélem, h ogy ennek megfelelően a tisztelt Házon is átmegy, és ez esetben az a szerencsénk lesz, hogy ezek a lehetőségei meglesznek a fővárosnak. Másik része javaslataimnak a város egységét szolgálja. Ezek főleg jelképi természetű egységes következtetéseket ajánlana k a képviselőház figyelmébe. Itt is szerencsém van, bár az utóbbi, a múlt heti szavazás után nem mondhatom, hogy egyértelmű, ha a bizottságok támogatnak egy javaslatot, akkor azt meg is szavazza a Ház, úgyhogy egészen el vagyok bizonytalanodva, bár végül i s szerencsésnek mondható az, hogy például két képviselőtársam ugyanazt a javaslatot beadta, amit én, egyetlen szó betoldása nélkül, így legalább kétoldalról támogatjuk ugyanazt, így nagyobb esélye van annak, hogy a Ház elfogadja.