Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - KARSAI PÉTER (MDF)
445 Ami pedig a közigazgatási határok átlépését illeti: akik azt óhajtják, hogy csak az válthasson viszsza földet, aki a tsz színhelyén lakik, azok kizáró lag város, faluképekben tudnak gondolkodni, gazdaságtörténeti szemléletük erősen revideálásra szorul. Nem tudják például azt, hogy a termelést kiterjesztő századunk első évtizedeiben, de még az 1945ös földreformkor is a szegényparasztság rajokban lépett át a szomszédos települések felparcellázott nagybirtokaira, ott tanyás szántóföldi művelést vagy nagyszerű szőlő- és gyümölcskultúrát létesített. A földek és a tanyák elvétele után a többség kénytelen volt az eredeti településére visszaköltözni. Nemcsak fu rcsa volna, de jogi nonszensz is, ha most az ottfelejtett közigazgatási határ miatt nem mehetne vissza dolgozni – ha akar – a néhány kilométerre eső földjére, szőlőjébe. Azt sem árt figyelembe venni, hogy fél évszázaddal ezelőtt fél vagy egy óra alatt lehe tett kikocsizni, netán gyalogolni a szántóföldre, szőlőbe. Ma ugyanennyi idő alatt – gépkocsin vagy munkagéppel – akár a szomszéd megye is elérhető. Egyébként is, ha valaki elvállalja, hogy a föld megműveléséről kötelezően gondoskodik, az ő gondja, hogyan fér hozzá. Amikor annak megművelésére vállalkozik, ezzel is bizonyára számot vet, sőt, ha nagyon belegondolunk, rájövünk, hogy a föld sok éven keresztül még csak munka- és áldozatvállalás színtere lesz, nem pedig a haszonszerzésé. Tisztelt Képviselőtársaim ! Módosító javaslataim nagyobb része a kárpótlási törvény végrehajthatóságára vonatkozik. Ha e törvényjavaslat most előterjesztett formájában kerülne megszavazásra, a megyei, kerületi hivatalokra a kárpótlás iránti kérelmek tízezres nagyságrendű tömege zúd ulna. Szervezhetőe olyan hivatal, amely ezeknek elbírálását magára vállalná? Nem három hónap, de három év alatt sem volna képes megoldani! Mint ahogy a várható kárpótlási igények – legalábbis vidéken – nagyobbik fele mezőgazdasághoz kapcsolódik, s mert a földeket nyilvántartó irattárak és ezek hiányában a szavahihető tanúk és tanúsító önkormányzatok is a falvakban, községekben vannak, egyetlen megoldási lehetőségként az kínálkozik, ha a földekkel kapcsolatos kártérítési ügyek lebonyolítását a mezőgazdasági üzemekre, az érdekelt igénylőkre és a helyi önkormányzatokra bízzuk, legalábbis a munka tömegét jelentő első fokon. Másodfoknak szerveződjön az országos kárrendezési hivatal, és az oda jutott ügyek ott nyerjenek jogi egységesülést, megyei kárpótlási hivat alokból fellebbezések következtében oda került degresszíven sávos más ügyekkel. Még valamit. Nemcsak magyar népünk jelentős részét, nemzetiségeinket is jócskán érte sérelem és anyagi kár, különösen a német ajkúakat, akiket a rosszul értelmezett nemzetközi szerződésekre hivatkozva, törvényes szabályrendeletek alapján, 1946ban tízezrével telepítettek ki Németországba, vagy tettek itthon földönfutókká. Őket vagy utódaikat a magyar lakosság kárpótlásával egy időben, azonos törvények alapján kell kárpótolni. Ez t a kérdést nem bízhatjuk másik, későbbi időpontban meghozandó szabályozásra. Saját és nemzetközi becsülésünk is múlik rajta – most kellene rendezni ezt is. Képviselőtársaim! Amikor képviselőjelöltként oly sokszor meghirdettük választási programunkat, azt gondoltuk, egyszerű lesz megoldani, hogy akitől valamit elvettek, s az a vagyontárgy még megvan, ha a volt gazdája kéri, kapja vissza. (Borz Miklós közbeszólása: Úgy van!) Most pedig azt látjuk, hogy a tömérdek buktató , nemegyszer jogi csűréscsavarás miatt a kisemmizett ország kárpótlása és vele együtt a megnyugtató történelmi igazságszolgáltatás szinte lehetetlenné válik. Abban mindannyian egyetértünk, hogy országunk demokrácia felé haladó kocsiját a fegyveres erőszak és a Rákosiklikk 1949ben letérítette az útról, s a lejtőn a szakadékig jutottunk. Ez a kisiklatás egyben tömegével szülte a jogfosztottságot, az igazságtalanságot. Persze nem mondhatjuk azt, hogy a múltat vissza kell hozni, de országunk szekerét mégiscs ak vissza kell valahogyan juttatni az elhagyott útra, és – képletesen bár – ott folytatni, ahol letérítették. Másként sosem lesz Európa felé haladás. De az akkori útra való visszatalálás feltételezi az akkori évek igazságtalanságainak mostani, európai módú helyrehozatalát is. Tudjuk, hihetetlenül nehéz feladat ez.
