Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - KOVÁTS LÁSZLÓ (FKgP)
439 Tisztelt Országgyűlés! Átmeneti időket élünk, de még élénken él tudatunkban a diktatúra, amelynek megszámlálhatatlan áldozata volt, és a ránk maradt gazdasági csődjének következményeit a bőrünkön érezzük. Az átmeneti gazdálkodás még politikai megrázkódtatások nélkül is nehéz feladatot jelent mind pénzügyi, mind pedig árpolitikai vonalon. A felgyülemlett egyes rétegekre gondolok. A vásárlóerő hirtelen piacra tolulása könnyen veszélyeztetheti az áregyensúlyt. A bevezetett kényszer rendszabályok és kötöttségek rendszerét majd csak lépésrőllépésre lehet megbontani, ha a felgyülemlett vásárlóerő levezetése, illetve megfelelő csatornákba terelése már biztosítva van. Annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, foglalkoznunk kell majd a bankjegypolitikával is. A pénzelmélet általában nem eléggé ismert, de a lakosság is megértheti, ha erre felhívják a figyelmet. A gazdasági egyensúly érdekében kisebb elnézéssel kell kezelni a nyílt vagy burkolt inflációs törekvések hirdetőit, még ha hazafias köntösben jelennek is meg. Mint minden kultúrországban, a népsűrűség egy bizonyos fokán Magyarországon is egyre nagyobb jelentőségre tett szert a mezőgazdaság exportra való termelése. Ennek az exportnak a kérdése marad a megoldandó súlyos probléma, amely elsősorban nem kiviteli, hanem termelési probléma, annál is inkább, mert a mezőgazdaságnak első feladata nem a kivitel, hanem az ország ellátása. Még itt is sok a probléma, ha az életszínvonalat emelni szeretnénk. A mezőgazdaságban csak lassan hajthatók végre az átszervezések és átállítások. De azért az íróasztal mellett – vagy helyesebben mellől – , még ha valaki egyébként szakember is, nehezen szab hatja meg előre a gazdák munkáját, mert ez a változó körülményektől függ. Nekünk csak az lehet a feladatunk, hogy annak előfeltételeit teremtsük meg, hogy a mezőgazdaság az élet változó körülményeihez és követelményeihez a lehető leggyorsabban és legsimább an tudjon alkalmazkodni. Ez áll természetesen a mezőgazdasági exportunkra is. Azt mondják egyes tszvezetők, hogy a gazdálkodásuk ráfizetéses. A mezőgazdaság nem tudja senkire áthárítani a ráfizetését. Megítélésem szerint ez a ráfizetés csak látszólagos, m ert egy mesterséges magasságon tartott ipari árszínvonal elsősorban a mezőgazdaságtól követelt és követel ma is áldozatokat. Ebben ugyan van némi igazság, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a mezőgazdaságunk tetemes része nem bír a világpiaci árakkal versenyképesen termelni, sőt még ehhez is külső segítségre, dotálásra lenne szüksége. Ha ugyanakkor az iparra is vonatkozik ez, akkor lelki szemeim előtt megjelenik két tehén, amelyik egymás tőgyét szopja. (Kis derültség.) Ha az ipar fedezi a mezőgazdaság passzívumát, a mezőgazdaság is az iparét, akkor a nemzet erőforrásai nem szaporodnak, legjobb esetben esetleg stagnálnak, és így ez csakis a széles néprétegek életszínvonalának rovására történhet. Mi nem utánozhatjuk Németországot, amely erősen támogatja é s dotálja a mezőgazdaságot, még kevésbé az oroszokat, akik egy egész generáció jövőjét áldozták fel az erőszakos iparfejlesztés oltárán. Tudjuk, hogy ez nálunk is majdnem sikerült. A Független Kisgazdapárt a nemzet érdekében a jó gazdák biztonságát szeretn é megvalósítani, nem pedig az állandóan burkolt közpénzekből vagy a kelleténél drágább árakkal fedezett deficittel termelő gazdákat. Ma már remélem, mindenki felismeri, hogy a föld a nemzeté. Ezt az igazságot csak úgy juttathatjuk érvényre, hogy biztosítju k és kikényszerítjük a föld mindenkor lehető legjobb művelését vagy egyéb kihasználását. A '950es és '60as évek a mezőgazdasági szövetkezetek szervezésétől voltak hangosak. Közismert, hogy milyen eszközökkel szervezték azokat. Az emberi jogokat teljesen figyelmen kívül hagyták, nem is beszélve ennek egyik szakaszáról, amely világosan előírja, hogy akarata ellenére senkit nem lehet egy szövetkezetbe beterelni vagy pedig beszervezni. Tehát sem én, sem elvben, sem a gyakorlatban nem vagyok ellenfele az igazi , az önkéntes alapon szerveződött szövetkezésnek. Agrárjellegű ország természetéhez a szövetkezetek éppen úgy hozzátartoznak, mint a belterjes földművelés. A mai gigantomániás, óriás szövetkezeteket nem annyira a szükség teremtette, mint inkább a rossz pél da, a kolhozosítás szolgai módon való utánzása. Könnyen be lehet bizonyítani,
