Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - KOVÁTS LÁSZLÓ (FKgP)
438 Köszönöm. Megadom a szót következő felszólalónknak, Kováts László képviselő nek a Független Kisgazdapárt részéről. Felszólaló: Kováts László (FKgP) KOVÁTS LÁSZLÓ (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Tíz hónapja ülünk itt együtt az Ország Házában, és ez alatt az idő alatt – talán az 1991. évi költségvetést le számítva – az előttünk fekvő törvényjavaslat váltotta ki a legnagyobb vitát. Lassan oda jutunk, hogy Magyarországon több lesz a kárszakértő, mint a kár. Egy kis hasonlattal élve – elnézést kérek, de ahogy szokták mondani – , Magyarországon mindenki ért a fu tballhoz; hát lassan a földhöz is meg a kártérítéshez is érteni fog mindenki. Széchenyi István Naplójában olvastam a következő figyelemre méltó szavakat: "Szavak dagályától szédelgő nemzet a magyar." Hogy ez mennyire így van, és ez mennyire ránk illik, azt hiszem, nem szorul bővebb magyarázatra. Az állam által 1949. június 8a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló – elég hosszú, mert így szól – 1439es számú törvényjavaslathoz elsősorban szakmai, majd társadalmi és nem utolsósorban közgazdasági szempontokból szeretnék hozzászólni. A nemzet által hozott áldozatok, ha azok nem oszlanak meg méltányosan, igazságosan és arányosan a nemzetet alkotó egyes osztályok, csoportok, foglalkozási és termelési ágak között, akko r az a társadalmi egyensúly megbontásához, a magukat hátrányos helyzetben levők áldozatkészségének csökkentéséhez, végezetül a nemzet életében fontos gazdasági kategóriák elsenyvedéséhez fog vezetni. Ez pedig – minthogy minden társadalmi rétegnek megvan a nemzet életében a maga nélkülözhetetlen funkciója – az egész nemzetgazdaság meggyengülését, leromlását fogja maga után vonni. Megítélésem szerint itt nem lehet globális számokkal és adatokkal dolgozni, hanem minden termelő ágra, minden társadalmi osztályra nézve különkülön kell megállapítani, hogy az ágazatok arányban vannake a teherbíró képességükkel, a más társadalmi osztályok és csoportok által viselt áldozatokkal, és nem veszélyeztetike a prosperálásukat, sőt a fennmaradásukat. Mivel ez a törvényjava slat sok fájó sebet lenne hivatva gyógyítgatni, azért kell ennek a problémának minden mellékszempontot félretéve nyíltan és őszintén a szemébe nézni és úgy tárgyalni. A nemzet a maga egészében ismét tanújelét adta országvilág előtt, hogy nem kívánja a től e idegen pártállamot, és helyébe a magántulajdon elvén alapuló jogállamot és tiszta, jelző nélküli demokráciát akar. De a nemzetet összetevő csoportok, a csoportokat képező egyének a maguk emberi természeténél fogva sajnos nem mindig a nemzeti érdekek megs zabta határokon belül – hiszen nem könnyű az emberek átlaga számára ezeket a határokat felismerni – a maguk csoport- és egyéni érdekei érvényesítését is keresik. Az egyéni és csoportérdekeknek, jelen esetben a gazdasági érdekeknek ez a keresése – mint mind enütt és mindig – most is, itt is arra vezet, hogy minden réteg és benne az egyének túlnyomó többsége igyekszik a saját részére a teherbíró képesség és az áldozatok arányát megjavítva, és ha lehet, a zavarosban halászni, és a neki konjunktúrát jelentő úgyn evezett munkában részt venni. A Kormány minden arányosítási törekvése ellenére is nem egyenlően részesednek a polgárok az áldozatokban és az előnyökben. Tisztában vagyok azzal, hogy a negyvenéves diktatúra alatt bekövetkezett gazdasági áldozatokért nem leh et egyenlő arányban kárpótlást nyújtani, és az emberi természetben rejlő okok miatt a Kormány erre teljes mértékben képtelen is lenne. A gazdasági életben ugyanis az első és alapvető cél a termelékenység fokozása és a létminimum maximális biztosítása minde n állampolgár számára. A Kormánynak egyik fontos, és ma már minden kultúrországban nagy szerepet játszó célkitűzése a kis egzisztenciák erősítése, a vállalkozások támogatása és az eltömegesedés elleni küzdelem, vagyis annak megakadályozása, hogy a társadal om a szegények nagy tömegének és a gazdagok kicsiny rétegének két, egymástól áthidalhatatlan távolsággal elválasztott osztályára szakadjon.
