Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)
418 Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy elleneink azt mondják: igaz ugya n, hogy feleannyi szarvasmarha van, mint 1945ben illetve 1950ben, de ezek egyszer annyi tejet adnak. Az én válaszom erre az, hogy nem ad egyszer annyi trágyát, és nem ad egyszer annyi húst, és főleg, ami húst adnak a feketetarkák, az a hús a nemzetközi piacon nem kell. De hadd mondjak el még valami magyarázatot arra, hogy miért fogyott ennyire le a szarvasmarhaállomány. A Magyar Hírlap január 29i számában Gádor Iván úr, miután gúnyolódik azon, hogy nyers tejet árusítanak a parasztok meg a téeszek – ped ig a vevőközönség nagyon szereti, mert felforralja, és sokkal finomabb, mint a zacskós – , azt is mondja, hogy ettől nem fog csökkenni a magyar tehenészetek legnagyobb állategészségügyi gondja, a tejet apasztó és a tehén karrierjének túl korai vágóhidi vég ét okozó tőgygyulladás gyakorisága. Kérem, ezt a tőgygyulladást a kisgazdák nem ismerték soha. Az igen tisztelt újságíró úr, ha tudni akarja, honnan ered, kérdezze meg a téeszekben meg az állami gazdaságokban dolgozó fejőnőket, majd azok elmondják. De menj ünk tovább! Hogy úgy mondjam, nagy vihart kavart föl a mi földprogramunk, és közel egy éve egyebet sem hallunk, csak azt, hogy támadnak bennünket. De többek között itt van például a Kapaszkodó 1990. júniusi száma, amelyben azért elismerik, hogy a hústermel ésben a kisgazdaságok, a háztáji szerepe sokkal nagyobb, mondhatni: meghatározó, de ezek jelentős része a termelőszövetkezetek által biztosított takarmány felhasználásával tart jószágot. Hát, kérem, azok az állattartók, akik arra számítva állították be a t enyészanyagot, hogy majd vesznek takarmányt, azok az idén nagyon csúfosan ráfizettek. Azt hiszem, ez az év tanulság arra, hogy igenis, azt az irányzatot kövessük, hogy az állattartó saját maga termelhesse meg a takarmányt, mert úgy a legolcsóbb. Tagadom a nagyüzemek abszolút termelési fölényét a mezőgazdasági termelésben. A kisgazdaságok költségtényezői egészen mások. A kisgazda nagyobbrészt családjával műveli földjét, neveli állatait, és ha netán túltermelés következik be, legfeljebb azt mondja, hogy olcsó bban adom, most olcsóbbért dolgoztam, majd legközelebb kijön. De a nagyüzem ezt nem tudja megtenni. A nagyüzem kénytelen tartani az árakat, mert ő bért fizetett ki. És itt van most ez a legújabb: a húsüzemnek ez egy manővere, hogy jó, most nagyképűen leeng edi a húsárakat, ugyanakkor lenyomja a termelői árakat egészen valami 57 forintos átadásra. Nehezen, de ki fogják bírni ezt a kisgazdák is, abban a reményben, hogy a földjüket visszakapják, és akkor majd megtermelik a takarmányt. Mert ha az állattenyésztés olcsóbb kisüzemben, akkor olcsóbb lesz a takarmánytermesztés is kisüzemben. És ebben látom én a kibontakozás nehéz útját. Tudom, nem ez a perspektíva. A perspektíva az, hogy mindenki mindenkor megkaphassa azt a munkadíjat, és azt a tisztes hasznot, amiért megdolgozott. De jelenleg, az országnak ebben a nehéz állapotában, fogadjuk el a parasztságnak azt az ajándékát, mert ajándék az, amikor például három- és négykilós élő libát 150 forintért felkínálnak, mert nem tudják másképp eladni, ebből ráadásul 30% a közvetítő ÁFÉSZt illeti. De gyerünk tovább! Azzal támadtak bennünket állandóan – és ez soha sem maradt ki a cikkekből – , igaz ugyan, hogy jelenleg majd jóllakunk, ha a kisgazdák megkapják a földjüket, de a Közös Piacban majd nem tudunk részt venni. Hát, e zzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy a Közös Piacnak nem elsősorban feketetarka borjúkra, nem búzára, árpára meg nagyüzemben könnyen megtermeszthető cikkekre, hanem elsősorban gyümölcsre, zöldségfélékre van szüksége. És ezzel kapcsolatban hadd mondjam el azt, hogy például a jászbolsai fekete homokról 1959ig 40 – 45 mázsa meggyet szállítottak el a kereskedők. Utána megalakult a téesz, és munkaigényes lévén a gyümölcs, nem tudott vele mit kezdeni: kiszedték a fákat, és – a kisgazdák könnye hullatására – fe ltüzelték. Azóta rájöttek egyes okosok arra, hogy a szalmából lehet csinálni brikettet is, és – Isten bocsá' – brikettet csinálnak a szalmából, hogy a tüzelőgondot megoldják. Csak az a kérdés, drága magyar föld, mikor kapod vissza azt a szerves anyagot, am elyet leszedtek rólad. De továbbmegyek. Itt van például az állattenyésztéssel kapcsolatban még: jelenlegi húszholdas kisgazda az újságban, Kisújszálláson. Valahogy meg tudta őrizni 20 hold földjét. A következő állatállománnyal rendelkezik. Van rajta 2 anya kanca, nóniusz, párját ritkító, minden évben lead
