Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal létesítéséről és egyes hatáskört megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: - ELNÖK (Szabad György): - GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: - ELNÖK (Szabad György):
407 A bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló törvényerejű rendelet alapján a cégbíróság úgy nyilvánít megszűntnek egy adott céget, hogy a felszámolási eljárást csak elrendeli. A módosító B változat 2. § f) pontjának kiegészítését javasolja azzal, hogy a hivatal az erdőbirtokossági társulatok törvényességi felügyeletét az azok jogi helyzetét rendező új erdőtörvény életbe lépéséig lássa el. A javaslat a rendezés hatályát egy megalkotandó törv ényi szabályozástól függő időbeli feltételhez köti. Ez a jogtechnikai megoldás a kialakult gyakorlat szerint nem szerencsés. Nyilvánvaló, hogy a témakört szabályozó új törvénynek szükség szerint rendelkeznie kell a korábbi szabályozás módosításáról vagy ha tályon kívül helyezéséről. Ezért az erdőbirtokossági társulatokra vonatkozó speciális szabályozás, ami lehet az új erdőtörvény, vagy más jogszabály, életbe lépéséig fennálló hatályra törvényi rendelkezéssel utalni nem indokolt. Ezt a módosító javaslatot tá rgyaló országgyűlési bizottságok is így ítélték meg. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslat elfogadásával teremtse meg az agrárigazgatási intézményrendszer mielőbbi korszerűsítésének a lehetőségét. Köszönöm figyelmüket. (Gyér taps.) Hatá rozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik. Módosító javaslata Pap János képviselőtársunknak van. Erről ismételten szó esett. Ez a törvényjavaslat 2. §a f) pontjára vonatkozik. Utolsó változatáb an A és B változat szerepel. Az A változat lényege: a földművelésügyi hivatal ne lásson el az erdőbirtokossági társulatokkal kapcsolatban törvényességi felügyeletet. A B változat lényege: az erdőbirtokossági társulatokkal kapcsolatos törvényességi felügyel eti tevékenység időbeni hatálya az új erdőtörvény megalkotásáig tartson. Először az A változat tekintetében kell állást foglalnunk. A módosító javaslat elfogadását egyik bizottság sem támogatja. Miniszter úr állást foglalt, de megkérdezem formálisan is: eg yetérte a módosító javaslat elfogadásával? GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: Nem. ELNÖK (Szabad György) : Nem ért egyet. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: elfogadjae a módosító javaslatot? Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosítványt 130 szavazattal 37 ellenében, 49 tartózkodás mellett elutasította. Most a B változatot teszem fel szavazásra. A módosító javaslat elfogadását egyik bizottság sem támogatja. Miniszter úr? GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi mini szter: Nem. ELNÖK (Szabad György) : Nem támogatja. Kérdezem az Országgyűlést: elfogadjae a módosító javaslatot? Most kérem szavazatukat. Köszönöm. Az Országgyűlés a módosítványt 131 szavazattal 49 ellenében, 33 tartózkodás mellett elutasította. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az eredeti törvényjavaslat 2. §ának f) pontját. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az eredeti