Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 1. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - NYERS REZSŐ (MSZP)
28 Ezért én tisztelettel kérem a Házat, hogy a most beterjesztett törvényjavaslatot ne fogadja el, ellenben a Független Kisgazdapártnak mindazokat a módosítványait, amelyeket mi akként terjesztünk be, hogy minden szakaszhoz a címtől kezdve különkülön, de hogy végül is, ha valamennyit megszavazzák, az egy önálló, komplet t törvényként jelenjen meg, azt fogadják el, és ebben az esetben ennek a most kifogásolt törvénytervezetnek ezeket a rettenetes hiányosságait ki tudjuk küszöbölni. Köszönöm a türelmüket. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Nyers Re zső képviselő úr a Magyar Szocialista Párttól. Felszólaló: Nyers Rezső az MSZPképviselőcsoport nevében NYERS REZSŐ (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szocialista Párt részéről széles körű konzultáció után elfogadjuk azt, hogy az erkölcsi mellett anyagi kár pótlást kapjanak azok az állampolgárok, akik a javaslatban felsorolt államosítási és birtokrendezési akciók jogfosztott áldozatai voltak. A részleges kárpótlást látjuk a magunk részéről megvalósíthatónak. Szóba került itt a mi álláspontunk az államosítások kal kapcsolatban. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem merül ki abban a kifogásunk, hogy elmaradt a törvényben ígért kártérítés. Mi ellenezzük azokat a demokratikus ellenőrzés nélküli államosításokat, amelyek jogtalansággal voltak összekapcsolva, valamint a ma gyarországi államosításokat erősen túlméretezettnek ítéljük, amelyek elszakadtak az ország valóságos érdekeitől. A Kormány kárpótlási koncepcióját illetően három kérdésben fenntartással élünk. Először az anyagi, pénzügyi kihatásokkal kapcsolatban, másodszo r a szövetkezetek demokratikus jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban, harmadszor pedig a kárpótlásban nem részesülő munkavállalók igazságérzetére való hatás szempontjából. Ezek a gondjaink megoldhatók a törvényjavaslat karakterének a megtartásával, de érdemi módosítások alkalmazásával. A három kérdésben a kedvező megoldástól tesszük függővé a javaslat megszavazását részünkről vagy elvetését. Súlyos az aggodalmunk amiatt, hogy vajon nem háríte a majdani törvény elviselhetetlenül nagy anyagi terhet a z államháztartásra, és azon keresztül főként a mai fiatal generációra az előttünk álló nehéz esztendőkben. Ha az anyagi kárpótlás társadalmi összértéke túlmenne azon a határon, ahol már biztos az államháztartás egyensúlyának a romlása, és ahol már nem lehe tne összhangba hozni a kárpótlást a privatizáció ütemével, nos, akkor a kárpótlásból újabb kár származna. Az igazságtétel átcsapna igazságtalanságba, társadalmi elégedetlenség forrása lenne. A törvényjavaslat mai megfogalmazásában sajnos, még nem nyújt meg felelő garanciát ilyen helyzet elkerülésére. Mert túlzottan nyitva hagyja még mindig az államkasszát a még fel nem mért, ismeretlen mennyiségű igények kielégítésének az ígéretével. A kárpótlás mértékének degresszivitása, és az ötmillió forintos limithatár megállapítása kétségtelenül kísérlet egyfajta pénzügyi biztosítékra, de szerintünk csak kísérlet, és nem igazi megoldás. A kárpótlási jegyeknek a javasolt rendszerét a magunk részéről helyeseljük, mert szerencsésen kapcsolja össze a kárpótlást a privatizác iós folyamattal. A teherbíróképesség követelményének szerintünk csak úgy lehet megfelelni, ha az Országgyűlés a jelen törvényben meghatározza a kárpótlásra fordítható teljes összeget 7080 milliárd forintos nagyságrendben, és nemcsak az indokolásban szerep el ez, az egyéni kárpótlás mértékeit pedig előzetes jelleggel fogadná el, azzal, hogy a végleges mértéket az igények ismeretében határozza majd meg.
