Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. június 11. kedd, a tavaszi ülésszak 36. napja - Bejelentések: Dr. Szabó Lajos jegyző - Bejelentések: Boros László jegyző - A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - FIGLER JÁNOS (MDF): - ELNÖK (Dornbach Alajos): - DEME ZOLTÁN (MDF):
2181 diktatúra el nem vette, meg nem szüntette azt az intézményt, amelyben szolgáltak. Így lettek iskolák, árvaházak, szerzetesi itnézmények, gyülekezeti helyiségek a diktatúra martalékává. Gondolunk azokra is, akik a pártállamnak behódolt egyházvezetés parancsuralmi törekvései miatt kiszorultak az egyház ker etei közül, s végezték igazi küldetésként a szeretetszolgálat krisztusi parancsát. Ismerek olyan szolgáló közösséget, ahol a protestáns szolgálók évtizedeken keresztül egészen napjainkig végzik felekezeti vagy ideológiai hovatartozás nélkül, mindenki számá ra teljesen ingyenesen a lélekmentés szolgálatát. Az egész országban, sőt, határainkon túl is nagyon sokan mondhatják el, hogy ott igazi értelmet nyert életük, nagyon sokan jutottak ki általuk az alkoholizmus, kábítószerélvezet útvesztőiből, nagyon sok meg romlott házasság újult meg, s állt helyre így a családi béke. Vagy egyszerűen csak életkedvre derült sok megkeseredett élet. S még nagyobb szolgálatra is készek, ezt a társadalom lehetővé teszi. A Bibliában olvashatunk arról, hogy az első keresztények öröm mel fogadták vagyonuk elrablását a keresztény üldözések idején. A legnagyobb békesség, sőt Jézusra néző öröm volt szívükben azért, mert mindentől, még anyagi javaiktól is szabadok voltak, mivel a mennyei kincsekre néztek, nem a földekre. Ők például nem von ultak volna ki tüntetni alacsony fizetésük miatt. Azt azonban, ami 1948ban történt, sem ateisták, sem hívők nem nézhetjük jó szemmel vagy örömmel. Például egyházi iskolák sora szűnt meg, s így nagyrészt lehetetlenné vált iskolai keretek között széles körű en továbbadni a legnagyobb erkölcsiséget, az Ó- és Újszövetség tanítását. Ha csak a kórházaink mai helyzetét tekintjük, nagy általánosságban elmondhatjuk, természetesen tisztelet a kivételnek, hogy kórházainkban nemcsak a fizikai fájdalmaktól szenvednek be tegeink, hanem a szeretet hiányától is. Nem lehet, hogy az éppen 1948 következménye? Az erkölcsi nevelés hiánya? Azt mondják, évtizedekkel ezelőtt ezen a téren más volt a helyzet. Jó lenne, ha megértenénk: az egyházi vagyon megfelelő funkcionárius működtet ése közhasznú cél. Amit 1948ban elvettek az egyházaktól, most kimondottan a működő intézményekre gondolok, az végül is közvagyon még akkor is, ha az egyházak tulajdonába kerül. Az ellenzék egy részének elképzelése szerint e törvény kapcsán támogatni kelle ne minden egyházfelekezetet, vallási közösséget, mégpedig, ha lehet, egyenlő mértékben. Ha nem lenne a mustármagnyi hit nagyságához közelítő hitem, Géczi Józseffel, szocialista párti képviselőtársammal együtt mondanám, engedjék meg, hogy féljek, amikor az önök arcára kiülő felsőbbrendű mosolyt látom, csak éppen ezt a másik oldalról mondom, hiszen nagy a liberális veszély. A tipikus liberális szemlélet szerint ugyanis, minthogy a liberálisoknak végül is mindegy, vallás – vallás, lehetővé teszi akár sátánista vallásfelekezet támogatását is. Akik így vélekednek, elfeledkeznek arról, hogy a cselédsorban Szarvas környékén tanyavilágban élő özvegyasszony azért vitte mindenét, talán két fillérét a lelkészi hivatalba annak idején, hogy felépüljön a szarvasi evangéli kus árvaház. Nem pedig azért, hogy majd egyszer a közös vagyonból hiábavalóságot támogassunk. Vegyük azt észre, hogy 1948ban végül is az özvegyasszony két fillérét és soksok egyszerű ember szívből jövő adományát egyszerűen elrabolták. Azoktól kérdezem mo st elsősorban, akiknek lelkiismeretét a Szentírás üzenete szinten tartja: nem kelle, ha erre lehetőségünk van, változtatni az égbe kiáltó igazságtalanságon? Ahogy az írás mondja Mózes könyvében: fölvállalni az özvegyek és árvák ügyét. Nem szégyenít meg mi nket Ézsaiás próféta kijelentése: ez a nép csak szájával közeledik hozzám, de szíve távol van tőlem. Lássunk tisztán, végül is nem kárpótlás e törvény célja, hanem a közhasznú cél funkcionális megvalósítása. Természetesen a törvény létrejöttét akarók is be lekerülhetnek egy bizonyos kísértés gondolatkörébe: mindent vissza abból, ami az egyházé volt. Akik saját gazdagságuk érdekében gondolkoznak így, méltán vívják ki a világ haragját és a legfelsőbb bíróság fölött álló igaz bíró rosszallását is. Úgy gondolom, nem kell különösebben bizonygatnom azt a tényt, hogy Krisztus földi egyháza sokszor éppen a gazdagság hajszolásával szennyezte be leginkább önmagát. Most semmiképpen ne
