Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. június 3. hétfő, a tavaszi ülésszak 32. napja - A szerencsejáték szervezéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TÓTH SÁNDOR (KDNP):
1963 Törvényjavaslatunk címlapján ez áll: Szerencsejáték szervezéséről. Preambulumában ilyen kifejezéseket olvasunk, mint feladatok meghatározása, szerencsejátékok szervezése, jelentkező igények kielégítése , engedély nélküli, illetőleg a jó erkölcsbe ütköző szerencsejátékok megelőzése, és így tovább. Alapvető fogalmak ezek, amelyek szorosan a személyhez is kötődnek, akinek magatartásbeli garanciát kell adnia, ha engedélyt kér a szerencsejáték biztonságos, sz akszerű lebonyolításához. Amint minden száraz törvénytervezet, paragrafus hátterében, itt is az a közösségnek felelős egyén, egyének, maga az állam állnak, akik ez esetben a játék hasznossági elvén kívül a szó tartalmi értékét is ismerik, legalábbis ismern iök kell, és tudják, amit már jóval korábban tudtak, hogy jog és játék közt lehet rokonságról beszélni, hiszen elég világosan áll előttünk évszázadok történetéből, hogy a jog tényleges gyakorlata, bármi legyen is az, az ügy szellemi alapja erősen hasonlít egyegy mérkőzéshez, és hogy bármely mérkőzés mások megkárosítására nem törekedhet. Jog, sors és szerencsejáték összefüggését a keresztény Európa előtt már a primitív germán népeknél a hagyományban is megleljük. Hiszen a holland nyelvben mindmáig a lot szó valakinek a sors által meghatározott jövőjét jelenti, valamint szerencsekilátásait is, például a sorsjátékban magát a sorsjegyet. Az antik világ gondolkodásában a két jelentés még egymásba csúszik: Zeus, a főisten a jog mérlegét tartja, míg az Aaszok a vi lág sorsát kockajátékokkal döntik el. Legalábbis Európában a jogi életben három játékformát különböztetnek meg: a szerencsejátékot, versenyt vagy fogadást, és a szócsatát. Persze akkor is a szóval való harc lesz a pör, ha egy kultúra fejlődése során akár v alóságosan, akár látszatra, elvesztette minden játék jellegét. A játékjellegvesztés sajnos, most korunkban egyre nagyobb veszély. Megkérdezhetjük: egyáltalában beszélhetünke még játékról, játékokról, hiszen valamennyi kísérlet, amely a mai napokban is a játéktartalmat vizsgálja, ellentmondó következtetésekhez vezet, és a szerencsejátékfogalomból szinte kizárja a játékelemet, és megkérdőjelezi magát a fogalmat is. Erről is hallottunk már néhány utalásban. A sportvilágban olyan tevékenységgel van dolgunk, amely valóban játék, de a technikai szervezettség, az anyagi fölszereltség, tudományos átgondoltság olyan magasságokba emelték például a sportot, hogy a közösségi nyilvános gyakorlatból szinte kiveszett még a játékhangulat is. Hogyne vetődnék föl akkor ez a gond, ez a probléma a szerencsejátékok során? Századunk egyik jelentős művelődéstörténésze írja, hogy az agonális érzék növekedését, amely a játék irányába hajtja a világot, egy külső, a műveltség szellemétől idegen elem segítette elő lényegesen, az, hog y minden területen és minden eszközzel annyira megkönnyítették az emberek közt a közlekedést. A technika, a propaganda és a hirdetések mindenütt életre hívják a versengés szellemét, és lehetővé teszik kielégítését. A kereskedelmi és szerencsejátékszellem nem tartozik az ősi, úgynevezett régi szent játékok szelleméhez, és csak akkor kezdődik, amikor a kereskedelem olyan működési területeket teremt, amelyeken az egyiknek túl kell tennie a másikon, ravaszabbnak kell lennie nála. Tehát szabályokra van szükség, melyeket kereskedelmi szokásoknak lehet nevezni. Fölmerül a tervezet tanulmányozása során, hogy nem csupán szokások megfogalmazásáról vane szó. Én úgy érzem, nem, hanem arról az őszinte szándékról is, amely a játékkomolyság fogalomváltozásai kö zt a pragmatikus logikában elvesztett támaszpontot újra meg újra az etikában leli meg. Ha a játékot, szerencsejátékot is úgy értékeljük, mint kezdetben értékelték, tudniillik olyan tevékenységnek, amely önmagában sem nem jó, sem nem rossz, akkor különösen hangsúlyoznunk kell: az egyes embernek szükséges döntenie arról, hogy amit tenni akar, arra a komolyság kényszeríte, vagy a játék engedi meg neki. Döntésében az erkölcsi, etikai lelkiismerete kell, hogy segítse. Ez a törvényjavaslat – úgy értékelem – a ti sztességes játék korrekt szabálya lehet, ami garantálhatja a játékos és a szervező, valamint az ellenőrzés kapcsolatának korrektségét, hiszen akár
