Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 11. hétfő, a tavaszi ülésszak 3. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÓSA LAJOS (FIDESZ)
154 belépéshez; illetőleg ott van számára NyugatNémetor szág, miközben számunkra nincs itt senki. Teljesen nyilvánvaló, abban az esetben, hogyha ők is lemondanak róla, ezek a gazdasági megfontolások nagyon súlyosan esnek a latba. Végezetül hadd térjek ki néhány előttem felszólaló megjegyzésére. Tölgyessy Péter nagyon frappánsan utalt arra, hogy négy markáns álláspont van a kárpótlási törvénytervezetttel kapcsolatban, a kormánypárté, pontosabban az MDFé és ettől jelentősen különböző a kisgazdáké, az SZDSZé és a FIDESZé. Az SZDSZ koncepciójában, mint ahogy vezé rszónokuk kifejtette, az szerepel, hogy a kárpótlást és a privatizációt össze kell kapcsolni. A mi véleményünk ezzel ellentétes. A kormánypártok koncepciójára nem térek ki részletesen, mert úgy gondolom, hogy eddig ezekkel a koncepciókkal foglalkoztam. Azo nban miért is nem tartjuk mi szükségesnek, sőt miért tartjuk elválasztandónak a privatizáció és kárpótlás ügyét? Egész egyszerűen azért, mert a modern piacgazdaságban annak kell működtetnie különböző tőkejószágokat, akik a leghatékonyabban tudják működtetn i, ami magyarul azt jelenti, hogy az működtesse a tulajdont, aki a legtöbb profitot tudja érte szerezni. Márpedig ez egy meghatározott típusú elosztási elvet követ, ami nyugati piacgazdaságokban a különböző piaci intézményrendszereken keresztül érvényesül – tőzsde, hitelkonstrukciók stb. A kárpótlási törvény azonban teljesen világos, hogy egyáltalán nem ilyen szempontrendszer szerint akarja elosztani a tőkejószágokat, hanem egy igazságossági és jogi szempontrendszer szerint, ami szerintünk ellentétes a gazd asági szempontokkal. Éppen ezért mi ezeket a kérdéseket nem tartjuk összekapcsolandónak, sőt szétválasztandónak tartjuk, és a FIDESZ privatizációs elképzelését majd akkor fejtjük ki, amikor a privatizáció kérdése napirenden lesz, akkor, ha a Kormány beterj eszti a privatizációs törvény, de ezt a miniszterektől kell megkérdezni. Tölgyessy Péter kritizáló megjegyzéseire pedig a következőt szeretném mondani. Tölgyessy Péter azzal vádolta a FIDESZt, hogyha azzal, ha elutasítja a kárpótlási törvényjavaslatot és közben feltételezett valamit arról, hogy a FIDESZnek mi a privatizációs koncepciója, de ennek egyik következményeként azt mondta, hogy a FIDESZ a valamikori apparátusi tagoknak és a párttitkároknak és a kommunista hatalomátmentőknek juttatná a nemzeti va gyont. Megkockáztatom, hogy az SZDSZ pedig azzal sújtaná őket, hogy nekik is adna 20 000 forintot, ami őket nem hozná kifejezetten hátrányos anyagi helyzetbe, sőt egyáltalán nem érinti az ezen rétegek tulajdonosi pozícióját, tehát ezt a kritikáját egyszerű en irrelevánsnak tartom. A másik két megjegyzése, miszerint hogy mi – hogy is fejezte ki magát pontosan? – ügyeskedő vállalkozóknak, illetőleg szolid vállalkozóknak juttatnánk a nemzeti vagyont, ez engem mélyen megdöbbentett. Egész egyszerűen azért, mert a z én közgazdasági szemléletem, ez valami teljesen másként épül fel ezek szerint. Ugyanis az én gondolkozásom szerint, megvallom, hogy nem tudok különbséget tenni az ügyeskedő vállalkozó és a szolid vállalkozó típusa között. Egyszerűen azért, mert mit tekin tsek egy szigorú értelemben vett piacgazdasági logika szerint? Egész egyszerűen azért, mert a piacgazdaságban vállalkozó van, akinek ez az elemi érdeke, hogy minél nagyobb hasznot hajtson magának azzal, hogy működteti a tőkejószágokat, ami rendelkezésre ál l. (Tölgyessy Péter közbeszólása: Hol volt itt piacgazdaság?) – Én most arról beszélek, hogy kinek mi a koncepciója a piacgazdaságról, ez feltételezi azt, hogy mik a különböző vállalkozók. Na most, ugye, klasszikus példája az ügyeskedő vállalkozónak a megg ymagos ember esete, akit a hetvenes évek elején nem tudom hány évre ítéltek azért, mert vette kilónként a meggymagot 5 forintért, és eladta 20ért, a facsemetetelepítőknek. Megvallom őszintén, hogy egy piacgazdaságban, de megkockáztatom, hogy még az elmúl t rendszerben, ez nem ügyeskedő vállalkozónak számít, hanem egy egyszerű vállalkozónak, aki különböző piaci lehetőségeket látott maga előtt, és ezekkel a piaci lehetőségekkel abszolút törvényes módon élt. Az más kérdés, hogy ezt a fajta magatartást a koráb bi jogrendszer mélyen elítélte és sújtotta. De nem hiszem azt, hogy az lenne a jó vállalkozó, aki, mondjuk, valamilyen jószágért a piacon el tudna érni 20 forint profitot, de nem ennyit ér el, hanem mondjuk csak 10et, mert ő szolid vállalkozó. (Derültség, taps.) Az ilyen vállalkozókat nem
