Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. május 7. kedd, a tavaszi ülésszak 24. napja - Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (Dornbach Alajos): - GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)
1399 Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásár ól szóló törvényjavaslat láthatóan komoly politikai és alkotmányjogi viták tárgya lesz a következő hetekben. Mindjárt hozzáteszem, hogy teljesen indokoltan. Ehhez képest ebben az összefüggésben szinte jelképesnek is mondható az, hogy már a törvényjavaslat címén is lehetne nyelvhelyességi szempontból vitatkozni. Ennél talán fontosabb, hogy vita tárgya lehetne – és kell is, hogy legyen – a preambulum első sora, nevezetesen az, amely az önkormányzati tulajdon rendszerének megteremtését egyszerűen a tulajdoni v iszonyok átalakításának keretében elhelyezendő feladatnak minősíti. Megítélésünk szerint ennél többről, más elvi alapállásokból megközelítendő ügyről van szó . Ha ugyanis elfogadjuk ennek a preambulumnak az első sorában megfogalmazott gondolatokat, akkor valóban lehet úgy kezelni az egész ügyet, mint ahogyan a kormánypárti felszólalók említették, hogy itt valaki valakinek ingyen ajándékot ad. Megközelítésünk sz erint itt nem erről van szó. Itt arról van szó, és ezt a kérdést kell feltenni, hogy az önkormányzati tulajdon rendszerének kialakulásakor milyen önkormányzati rendszerben gondolkodunk, mi felé megyünk, melyek azok a körvonalak, amelyek jelzik és jeleznék azt, hogy ebben az országban az önkormányzati rendszer hogyan épül ki. Valóban helyi önkormányzás alakule ki, amelyben a polgárok közösségüket érintő közügyeiket önállóan és demokratikusan igazgatják, és a helyi közhatalmat a lakosság érdekében gyakoroljá k, vagy pedig egy helyhatósági típusú önkormányzat jön lére, amely jólrosszul ellátja a közigazgatás helyi feladatait, s amelynek az önkormányzatisága kimerül abban, hogy önállóan hozhat létre – mondjuk – népkonyhákat, feltéve, ha van rá pénze. A kérdés s úlyosnak tűnik, de felvetését nem csupán a tárgyalt törvényjavaslat indokolja. Meg kell állapítani, hogy ennél, sajnos, többről van szó. Ez a törvényjavaslat ugyanis csak része egy folyamatnak. Látványos megnyilvánulása annak a kormányzati filozófiának és gyakorlatnak, amely a helyi önkormányzatiság eszméjét egyrészt valamiféle maradékelv alapján értelmezi, másrészt ugyanakkor egy elvont önkormányzatiságra hivatkozva mintegy kiüresíti az önkormányzatokat, hogy ezzel egyidejűleg rájuk zúdítson olyan társadal mi gondokat, amelyekkel lehetetlen megbirkózniuk. A sok közül csak néhány példát szabad legyen e megállapítás igazolására felhozni. Itt van mindjárt a tárgyalt törvényjavaslatnak az a rendelkezése, amely az önkormányzati tulajdon jelentős részét a volt egy házi ingatlanok tíz évre tervezett reprivatizációjától teszi függővé. Idézhetnénk a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését is, amely a Kormánynak gyakorlatilag lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzati tulajdont és az önkormányzati vagyont gyakorlatilag b ármikor elvonhassa. A példák hosszú sorát igazolják az úgynevezett hatásköri törvényben megfogalmazott elvek és szabályok is. Ami pedig az ún. reálszférát illeti, elég utalni arra, hogy bővültek ugyan a szociális segélyezésre fordítható önkormányzati forrá sok, de ez láthatóan nem oldja meg azt a gondot, hogy a szociális feszültségek súlypontjai mintegy áttolódnak az önkormányzatok szintjére. Ugyanakkor a lakosság jelentős rétegei egyre nehezebben tudják fizetni a különböző intézményi ellátások díjait, amely az önkormányzatok egyébként is nagy finanszírozási problémáit kritikus mértékűvé fokozza. Bölcsődék, óvodák, kulturális intézmények bezárása a következmény, s a központi kormányzat – mondhatni – egy előkelő idegenként figyeli ezeket a folyamatokat. Tiszte lt Országgyűlés! Jelenleg tehát megítélésünk szerint nincs tisztességes kompromisszumot tükröző, kölcsönösen vállalható munkamegosztás és ehhez rendelt anyagi eszközök megosztása a kormányzati és az önkormányzati szint között. Ami pedig a szervezeti és hat ásköri részét illeti a dolognak, az önkormányzati rendszer önmagában nem értelmezhető és nem értékelhető. Ez csak akkor tehető meg, ha szerepét, funkcióját az önkormányzatokon kívüli közigazgatás helyzetével vetjük össze. Ez az összevetés az eddigiek tükré ben nem sok jóval kecsegteti az önkormányzatokat. Ma ugyanis úgy tűnik, csak egy tárca elhatározásán múlik, hogy kiemelie a maga feladatait az önkormányzatokból, és létrehozzae a maga külön, centrális irányítású szervezeteit.
