Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 30. kedd, a tavaszi ülésszak 23. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Vörös Vince): - PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Vörös Vince): - BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
1329 Miután egyegy törvény meghozatalához vezető lépések valamennyiünk előtt ismertek, nem kívánom ezt itt a Házban elemezni, hiszen szükségtelen lenne, azonban egy olyan munkatorlódáshoz érkeztünk, amelyből a kilábalás, ha gyors döntés nem születik, rendkívül hosszú ideig tarthat. Tényként kell leszögezni, hogy a jelenlegi törvényhozási akadályozás egyik legfontosabb tényezője az, hogy sürgősségi döntéseket hozunk anélkül, hogy azoknak a következményeit átgondolnánk. Ennek következménye egy hihetetlen mértékű módosítóindítványfelszaporodás, amelynek ugyancsak további követk ezménye az, hogy ezekkel a bizottságok megbirkózni nem tudnak. Ha valakinek van türelme végigbogarászni az elmúlt egy évben hozott törvények történetét, észlelheti, ha megvizsgálja, hogy mikor nyújtottak be egy törvényjavaslatot, azt mikor vettük először t árgysorozatba, mikor érkezett az első módosító indítvány, hány érkezett, mikor az utolsó és mikor fogadtuk el, ha ezt valaki végigelemzi, akkor könnyen arra a meglepő eredményre jut, hogy a sürgősségi tárgyalási mód gyakorlatilag elvesztette minden jelentő ségét, kifejezetten csak a munkánk nehezítésére szolgál. Ugyanis pontosan mi is történik? Normál menetben azt írja a Házszabály, hogy 30 nap elteltével lehet a benyújtás után egy törvé nyjavaslattal foglalkozni. Van 30 nap, meg lehet nézni, mindenki tanulmányozhatja, szakértőket bevon, ezeket egyezteti és utána indul csak meg az első módosító indítvány. De ha sürgősséget fogadunk el, egészen más a helyzet. Mindenki attól tart, hogy már a következő ülésnapon netán le is zárhatják az általános vitát, ezért nyakrafőre indulnak a gyakorlatilag többségükben sajnos nem megalapozott módosító indítványok. Gondoljunk arra, hogy szakértőink zöme ugyanazt tanulta Szegeden, Pécsen, Miskolcon, Sopron ban, Győrben, Budapesten, tehát valójában hasonló indítványok, csak más megfogalmazásban kerülnek az Országgyűlés elé, szóhasználati eltérés, de hatszoros tömegben jelenik meg, mert azonnal meg kell tenni. Ez indítja el azt a bizottságok előtti – ki kell, hogy mondjam – csődhelyzetet, amelybe belekerültünk. Van egy tévedés. Egy sürgős tárgyalás nem azt jelenti, hogy sürgősen kell elfogadni a törvényjavaslatot, ha valaki ezt hiszi, téved. Ez csak annyit jelent, hogy 30 napon belül meg lehet kezdeni a tárgyal ást. Ha egy ilyen tárgyalás túlnyúlik a 30 napon, egyforma a két törvényjavaslat sorsa, amit nagyon jól jelez, hogy pillanatnyilag számtalan olyan törvényjavaslat van előttünk, amely sürgősséggel került elfogadásra, mármint tárgyalás szempontjából, de már fél éve arra vár az ország, hogy meghozzuk őket. A törvénykezés elhúzódásának a nagyszámú módosító indítvány önmagában is külön oka, és tovább gerjeszti ezt a folyamatot, mert gondoljunk arra, hogy amíg az összes bizottság a kompetenciájába tartozó összes indítványt meg nem rágja, addig a plenáris ülés ezt nem tárgyalhatja. Ezért bevezettünk egy rendkívül káros gyakorlatot, azt, hogy ilyenkor megnyitjuk egy újabb törvényjavaslattal az általános vitát, ezzel indukálunk újabb módosító indítványokat, lehetőleg ugyancsak sürgősséggel, mert így kevésbé hatékony. Az eredménye mi? Felszaporodnak az indítványok, ismét áll a bizottság. Ezek után mit csinálunk? Megismételjük ezt harmadszor, negyedszer, ez idő szerint kilencedszer. Pillanatnyilag az alkotmányügyi bizot tság előtt kilenc olyan törvényjavaslat áll, amelyben összesen mintegy ezer módosító indítványt kellene megtárgyalni és ahelyett, hogy végezhetnénk ezt a munkát, megint plenáris ülést tartunk, például most is kiválóan tudnánk továbbtárgyalni a koncessziós törvényt, ehelyett plenáris ülést tartunk, tudom, rendkívül fontos témakörben, de ezalatt nem tudjuk feldolgozni az anyagot. Az alkotmányügyi bizottság ezt a kérdést többször áttekintette. Legutóbbi ülésén, pontosabban két héttel ezelőtt egy hatpárti konsz enzust tükröző egyhangú döntés született, amelyben felkértük a házbizottságot arra, hogy mindaddig, amíg az összes bizottság az összes folyamatban lévő indítványt meg nem tárgyalja, a bizottsági üléseket ne hátráltassuk azzal, hogy plenáris üléseket tartun k. Ez a lényege. Sajnálatos módon erre reagálás nem történt, akként sem, hogy legalább az ügyrendi bizottságot felkérték volna ennek az egyébként hatpárti konszenzust tükröző javaslatnak a megvitatására.
