Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 29. hétfő, a tavaszi ülésszak 22. napja - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
1306 Köszönöm szépen. A többi bizottság részéről nem jelent kezett senki. Bejelentem, hogy a törvényjavaslathoz módosító javaslatot nyújtott be Futaki Géza és Pelcsinszki Boleszláv a 2221es számon, valamint Kóródi Mária a 2250es számon. A módosító javaslatokra figyelemmel általános és részletes vitát kell tartanu nk. A törvényjavaslat általános vitája következik. Kérem képviselőtársaimat, akik az általános vitában szólni kívánnak, jelentkezzenek. Kóródi Mária a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Dr. Kóródi Mária (SZDSZ) KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ) Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Vegyes érzésekkel olvastam ezt a törvényjavaslatot, amely a költségvetési törvényt végső soron az önkormányzatok érdekében módosítja. Egyszerre éreztem örömet, elégedetlenséget és bizalm atlanságot. Örömet éreztem azon puszta tény miatt, hogy a súlyos gondokkal küszködő önkormányzataink az állami költségvetés tartalékkeretéből további másfélmilliárd forint támogatáshoz jutnak. Örömet éreztem, mert annak ellenére, hogy a rendszerváltás megh irdetett önkormányzati elvei ebben a Parlamentben ténylegesen nem tudtak és alig tudnak érvényesülni, mégis ez a törvény azt sugallja számomra, hogy a Kormány valamit megértett. Megértette, hogy a társadalmigazdasági válság színterét nem lehet egyszerűen az önkormányzatokhoz telepíteni. Megértett valamit abból, hogy ma már nem alkalmazható az a hazánkban nem példa nélküli gyakorlat, hogy a központi irányítás egyegy kezelhetetlen probléma megoldására anyagi eszközök biztosítása nélkül kirendeli az önkormán yzatokat, majd mossa kezeit mondván, hogy ott lent nem megy a végrehajtás, pedig micsoda önállóságot kaptak a megoldáshoz. Azt hiszem, valamennyi ellenzéki és kormánypárti képviselő tudta azt, amit az államtitkár úr az expozéjában is elmondott, már a költs égvetési törvény elfogadásakor is, hogy a felemelt hiteltörlesztéssel kapcsolatosan jelentkező szociális és pszichikai nyomás nem vezethető le az önkormányzatokra való mutogatással. Örülök tehát ennek a felismerésnek. Örülök, hogy ez az apró jel talán a me gvilágosodás egy szikrája, amelyik még nem gyújt ugyan igazi világosságot, de azt biztosan megmutatja, hogy nem lehet a felelősség elől elzárkózni, hogy ami az önkormányzatokat érinti, az nemcsak az önkormányzatok, hanem az ország ügye is. Elégedetlenségem oka nem egyszerűen abban rejlik, hogy keveslem az önkormányzatoknak juttatott összeget. Sokkal inkább abban, hogy máig sem jutottunk el soksok parlamenti és parlamenten kívüli vita ellenére néhány elvi jelentőségű alaptétel megfogalmazásáig, azok felváll alásáig és érvényesítéséig. Egy ilyen tételnek gondolom a társadalom, az abban élő egyes emberek és az állam közötti viszony tisztázását, és azt, hogy amennyiben az elmúlt 40 évben az e tételre alkalmazott elvek számunkra nem elfogadhatóak, miként próbálju k meg a lehető legkisebb megrázkódtatással, feszültséggel, az új elveket bevezetni, az új elveket érvényre juttatni. Miért éppen ennél a törvényjavaslatnál vetem fel ezt a kérdést? Ezt nem akarom elsősorban a kamatadó ellen indult és számomra érthetetlenül és elfogadhatatlanul formális okokból visszautasított népi kezdeményezéssel magyarázni, hanem két másik felvetésből, amely felvetések ebben a Házban már elhangzottak. Az egyik a közműfejlesztési hitelek, a másik a természeti katasztrófák miatt felvetett h itelek ügye. A közműfejlesztési hitelekről nemcsak azt kell tudnunk, hogy miután a magát gondoskodónak kikiáltó állam vállalt feladatainak nem tudott eleget tenni, azt elvégeztette az arra rákényszerülő polgáraival, ráadásul oly módon, hogy miután elkészül tek a közművek, ezek mindjárt állami tulajdonba is kerültek. Azt is tudnunk kell, hogy például a víz- és csatornaépítés ma is állami feladat, önkormányzati feladat. Kérdésem tehát az, hogy milyen viszonyba tud kerülni az az állam a polgáraival, amelyik az általa is elismerten állami feladatok valamikori állampolgári ellátásáért nemcsak, hogy köszönetet nem mond az áldozatot vállalóknak, hanem újabb tehervállalásra kényszeríti őket.
