Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 5. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
106 esetre utalnom . Édesapám 1926ban volt 16 esztendős, ő mondta el nekem, hogy bányában kellett dolgoznia. Az első év közepén súlyos szerencsétlenség is érte. És amikor megkérdeztem, én, a naiv, hogy muszáj volte neki odamenni dolgozni, akkor azt mondta, hogy igen, fiam, mert más lehetőségem nem volt. Aztán eszembe jutott egy másik különös embernek is a története, aki Olaszországban élt a múlt század végén, és Torinóban összegyűjtötte azokat a tizenegynéhány éves gyerekeket, megpróbált nekik munkát szerezni, megpróbálta ő ket szociálisan gondozni – az édesanyjával főzetett nekik mindennap ebédet. Ha most arra gondolok, hogy előáll egy ilyen helyzet, egy ilyen szituáció, mert előáll, és sajnos statisztikánk sincs erről, hogy hányan lehetnek, akik nem csavargók, akik a társad alomnak a peremére nem úgy kerültek, hogy esetleg már nemcsak potenciálisan, hanem effektíve is – mondjuk így, hogy – csavargó- vagy rabló- vagy betörőjelöltek, hanem egyszerűen a családi körülmény teszi potenciálisan bűnözővé őket. – hogy mi történjen vel ük? Természetesen lehet itt találni többféle megoldást. Számomra megnyugtató volt az, hogy egy módosító, illetve két módosító indítványban is ez a kérdés ilyen pregnánsan került szóba. Tehát számomra ez a kérdés – és azt hiszem, képviselőtársaim közül is s okaknak – , hogy vajon mi lesz ezekkel a fiúkkal vagy lányokkal, akikről már kérdezett és megállapított valamit egy olyan költő, akit nagyon sokáig nem szerettek – Mécs László, szintén a húszas években: "E fiúkért valaki felelős." És felelős lesz. Ezt a fel elősségtudatot kérem mindenkitől, amikor erről a törvénymódosításról lesz szó, gondolkodjunk, és döntsük el a fiúk és a leányok javára. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Mádi László képviselő úr a Szabad Demokrat ák Szövetségétől. Bocsánat, FIDESZ. Felszólaló: Mádi László (FIDESZ) MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm a szót. Még nem igazoltam át – és nincs is szándékomban – a Szabad Demokraták Szövetségéhez. (Zaj.) Köszönöm szépen a biztatást. Én azt szeretném hangsúlyoz ni legelsősorban, hogy ez a törvény létfontosságú, és ezt mindannyian tudjuk, érezzük. Ugyanis, mint Kupa Mihály miniszter úr is említette, ez jelentheti azt a védőrendszert, azt a biztosítékot, ami kapcsán a gazdaságban létrejövő nagy szerkezeti átalakulá sok megtehetők, ezzel kapcsolatos támogatásleépítések, KGSTpiac összeomlása és egyéb szerkezetátalakulások problémái valamelyest orvosolhatók. Most ezt a törvényt ugyanakkor tavaly kellett volna már mindenképp tárgyaljuk, hiszen mind a munkaadók, mind pe dig a munkavállalók részéről ez további terheket jelent, és ezt jó lett volna már, ha az emberek a múlt évben a költségvetéssel együtt felmérik, és ez bizony problémát is jelent valamelyest a költségvetésben. Ezt orvosoltuk. Ami itt található a foglalkozta tási törvény kiegészítésében, az 11,5%os munkaadói és 0,5%os munkavállalói járulékot iktat be, ami szerintem – hadd érveljek mellette – egy jó megoldásnak mondható a jelenlegi körülmények között, mondom ezt annak ellenére, hogy tavaly kellett volna, és akkor más formában kellett volna, ezeket a százalékokat meghatározni. Mindenképpen törvényerejű megfogalmazásra van szükség a százalékok tekintetében, és azzal, hogy júliusban, a második félévben érvényesül egy magasabb százalékon, el tudjuk kerülni azt, h ogy nem egy alacsony százalékról kell majd egykét vagy háromnégy hónap múlva megváltoztatni ezt a százalékkulcsot, hiszen mindenki tudja, hogy a munkanélküliség nem egy stabil, konstans belőhető dolog, és erre nagy valószínűséggel sor is kerülhet, ha oly an mértékű problémák támadnak, ami a járulékkulcsok növelését indokolja. Frajna Imre képviselőtársammal ugyanakkor örülünk a minisztérium konstruktív magatartásának, hogy módosító javaslataink jó részét támogatták, a bizottságok is támogatólag léptek fel. Egy módosító javaslatomra hadd hívjam fel a figyelmet, amely azt indítványozta, hogy a munkaadó csak