Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 28. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 14. napja - Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
844 még a példaként felemlített 1936os közegészségügyi törvény sem vállalt irányítást, például a magánszféra területén. Nyílt a tekintetben is, hogy bevallja, itt tulajdonképpen jó lenne két szolgálatot szervezni. Egyet a köze gészségügyre, ami a közegészségügyi hatósági feladatokat foglalná magába, és egy másikat a népegészségügy szakmai felügyeletére. És az előterjesztők úgy látták az önkormányzati törvény vitájánál, hogy elég nehéz lesz a törvényhozással egyetlenegyet elfogad tatni. Ezért azt a roppant praktikus, ám végeredményében célszerűtlen megoldást választották, hogy összecsúsztatták a kettőt. Ez bennem azt a képzetet kelti, amikor az anya tudva gyerekéről, hogy nem szereti se a spenótot, se a csukamájolajat, összekeveri a kettőt, hogy ha ugyanis kinyitja a kisded a száját, akkor remélhetőleg a kettőt majd egyszerre lenyeli. Én óvnám a tisztelt törvényhozást ennek a keveréknek a mérlegelés és gondolkodás nélküli elfogadásától és lenyelésétől. Meg kell, hogy mondjam, hogy a z előtörténet nemcsak a tekintetben érdekes és hasznos, hogy rámutat számos háttérinformáció ismeretében a végeredmény gyengeségére és hiányosságaira, hanem érdemes a történelemben egy kicsit előrébb menni. A közegészségügyet nem tú l gyakran szokta tárgyalni a magyar törvényhozás. Legelőször Fáy Pál előterjesztésében az 1700as évek utolsó évtizedében egy parlamenti bizottság készített javaslatot, amit a törvényhozás nem kívánt megvitatni. Stáhly terjesztette elő a következőt 1848ba n, amit az ismert események akkor elsodortak, majd 1876ban fogadta el az első közegészségügyi törvényt Tisza Kálmán előterjesztésében, Ferencz József aláírásával, és meg kell hogy mondjam, hogy én ezzel a törvényjavaslattal, ezzel az első magyar közegészs égügyi törvénnyel szimpatizálok. Igaz, ez nem elsősorban Tisza miniszterelnöknek és az aláíró koronás fő erénye, hanem Markusovszkyék szellemi körének, akik egy rendkívül korszerű közegészségügyi szemléletet képviseltek Magyarországon. Ezek után, ha kihagy juk az 1908. és 1925. esztendőket, 1936ban tárgyalta az oly sokszor hivatkozott tisztiorvosi rendszerről szóló törvénytervezetet a magyar Parlament. El is fogadta. Mondanom sem kell, hogy ebben a vitában – mint itt is – rendkívül komolyan csaptak össze a centralizáció és az önkormányzatiság hívei. Úgy gondolom, hogy nem kell restellnünk, hogy szakmailag ma is két álláspont van: az önkormányzati önállóság és a centralizáció hívei, mint ahogy ezt a törvénytervezet és a mai vita is mutatja. Tulajdoképpen ez a kettősség mindig is felmerül. Megpróbálták ötvözni ezt a kettősséget. 1936ban bevallottan – ha szabad idézni az akkori ellenzék egyik alakjának a felszólalásából – azt mondják, hogy a "magyar közigazgatásban az egészségvédelem részére olyan rendszer alak ult ki a múltban, a már általam idézett 1876os közegészségügyi törvény következtében, amely a központi vezetés és irányítás biztosítása mellett az intézkedési jognak tekintélyes részét az önkormányzati szervekre, a törvényhatóságokra ruházta át. Ez a mego ldás nálunk nagyon rokonszenves volt, mert ez a berendezkedés a helyi szükségletek meglátására és azok kielégítésére a legtöbbször alkalmasnak bizonyult, ezért népünk ezt a rendszert megszerette, Alkotmánya legerősebb pillérének tartotta a múltban, és tart ja ma is." Majd folytatja: "Az állam a beavatkozások szükségletének növelését azzal igyekszik magyarázni, hogy mivel a törvényhatóságok a központi vezetésnek csak közvetítői, lefelé a községek felé, az állam csak akkor vállalhatja intézkedéseinek eredménye iért a felelősséget, ha a végrehajtó közegek megválasztása útján közvetlenül a végrehajtást is befolyásolhatja." Azt gondolom, hogy így van ez ma is. Arról van ugyanis szó, hogy az egészségügy fenntartására, finanszírozására szolgáló eszközöknek majdnem 80 százaléka a társadalombiztosítás kezelésében van jelenleg. Ha a társadalombiztosításnak önkormányzata lesz, akkor a társadalombiztosítási önkormányzatéba kerül. Az egészségügyi intézmények tulajdonjoga – úgy tűnik – az önkormányzatoké lesz majd, ha már ne m az. Mi marad a központi kormányzásnak? Maradna, ha korszerűen gondolkodna, a képzés, a tudományos kutatás, a területi egyenlőtlenségek kiegyenlítése, a korszerű kísérletek menedzselése, a korszerű ismeretek közkinccsé tétele, valamint korszerű törvények meghozatala. Ehhez természetesen más megoldást választ, egy összevont, központosított,
