Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 28. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 14. napja - A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PINTÉR JÓZSEF (FKgP)
818 Hangsúlyozni kel l, hogy itt nem indokolatlan párhuzamosságok kialakulásáról, hanem egymást kiegészítő, egymást ellenőrző tevékenységről van szó, amihez még hozzá kell vennünk, hogy míg a környezetvédelmi felügyelőségeknek az összes számításba vehető szennyező forrás ellen őrzésére képeseknek kell lenniök, addig az önkormányzatok csak saját speciális feladataikra készülnek fel. Ez utóbbiak azután önmaguk döntsék el, hogy kiépítike ellenőrző rendszereiket, vagy szolgáltatás formájában a felügyelőségét veszik igénybe. A törvé nytervezet kapcsán ily módon valóban fontos kérdéskör annak a vizsgálata, hogy az önkormányzatok mi módon lesznek képesek ellátni a tervezetben megjelölt feladatokat, rendelkezni fognake a különösen az átmeneti első években szükséges személyi, szakmai fel tételekkel. A kérdést különösen hangsúlyossá teszi az a tény, hogy az önkormányzatokat a megalakulásuk utáni néhány évben olyan gazdasági és szociális nehézségek látszanak terhelni, amelyek mellett a környezetvédelmi feladatok – a haváriák esetét kivéve – háttérbe szorulhatnak. Ezt tekintve a települések nagyobb hányadában a kép valóban nem kedvező. Nyilvánvaló, hogy az átmeneti időszakban a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőségekre nagy feladatok hárulnak, de nem kétséges, hogy ezek képesek é s készek lesznek szakmai és szervezeti kérdésekben támogatást nyújtani. A kérdés csupán az, hogy milyen ellenszolgáltatás fejében, hiszen azok mértéke adott esetben az önkormányzatok legjobb szándékai elé is korlátokat emelhet. Nagyobb távlatokban, erős ga zdálkodó önkormányzatokban gondolkozva azonban vitán felül áll, hogy a környezet állapotának további romlását csak azok hatáskörének kiterjesztése akadályozhatja meg, akiket a szennyező anyagok közvetlenül fenyegetnek. Ezt a gondolatot, tisztelt Ház, többs zör szeretném hangsúlyozni. Az elmondottak természetszerűleg megfogalmazzák a különböző szintű környezetvédelmi szakemberek képzésének, továbbá a feladat ellátására szolgáló mérőműszerek kifejlesztésének, gyártásának vagy beszerzésének a kérdését is. A leg fontosabb tennivaló azonban, tisztelt Ház, mégis az, hogy a három termelési szférára kiterjedő egységes környezetpolitikai szemlélet a feladat- és hatáskörök egyértelmű hozzárendelésével mielőbb kialakuljon. Erre több okból is szüksé g van. A hazai környezetpolitikában az elmúlt években olyan felfogás alakult ki, amely az egy feladat – egy megoldás, egy havária – egy megoldás szemléletét mutatta. Ennek kapcsán egyegy sikeres konkrét megoldás azt sugallhatta, hogy rendben vannak a dolg ok, és gyakran feledésbe merült az a tény, hogy az elmúlt évtizedben a talajt, a felszíni és mélységi vizeket, a levegőt fokozott mértékű szennyezőanyagterhelés érte, és ez a környezet állapotának növekvő mértékű leromlásával járt együtt. Ezt tekintve han gsúlyozni kell azt is, hogy a szennyező anyagok az egyes természeti szférák között vándorolnak, pontosabban tulajdonságaik szerint megoszlanak, tehát nyomon követésük, még inkább a károk megelőzése csak egységes rendszerben válik lehetővé. Ennek a szemléle tnek az elfogadását teszi elkerülhetetlenül szükségessé a nemzetközi környezetpolitikában már elfogadott két alapelvnek: az elővigyázatossági elvnek és a fenntartható fejlődés elvének következetes hazai alkalmazása. Tisztelt Ház! Úgy vélem, hogy a vitában a módosító indítványok segítségével végső formát öltő törvénytervezet szóban forgó része – figyelemmel mindenfajta rendszer gyakorlati alkalmazása közbeni önkorrekciós készségre és képességre – alkalmas kereteket nyújt az önkormányzatok számára a környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásához. Köszönöm a szíves figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik Pintér József képviselő úr, Független Kisgazdapárt. Felszólaló: Pintér József (FKgP) PINTÉR JÓZSEF (FKgP)