Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 17. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 1. napja - Bejelentés a rendkívüli ülésszak napirendjének kiegészítésére - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÓSA FERENC (MSZP)
48 kisilabizálni sehogyan sem, hanem arról is szó van, hogy a 907/6os számú költségvetési előterjesztés 33. oldalán, ahol a kulturális, művészeti közélet társadalmi szerveinek a támogatásáról esik szó, tal álható egy fölsorolás. A Magyar Zeneművészek Szövetségével kezdődik, majd a Színházművészek Szövetsége és így tovább, és így tovább, itt van ez az egészoldalas fölsorolás, számok vannak, hogy melyik szövetség mit kap. Ebben a szövegben a Film- és Tévéművés zek Szövetségének a neve nem fordul elő; ugyancsak nem fordul elő a Képző- és Iparművészek Szövetségének a neve. Na most szeretném tudni, hogy miért nem fordul ez elő benne, tévedése, vagy pedig tudatos koncepcióról van szó. Még nagyobb probléma, hogy vet tem magamnak itt a fáradságot és összeadtam a sorok végén megjelenő összeget, ami 49 millió 211 ezer forintról szól. Én kétszer is átszámoltam, és kiderült, hogy egyetlen szám sem stimmel. Mert a matematika pillanatnyi állása szerint ez a számsor, ami itt le van írva, ez 11 millióval kevesebb. Na most megint egy skizofrén helyzetben vagyok. Nem tudom, hogy ez a 11 millió vajon a két kifelejtett szövetségnek a dotációja; mert ha az, akkor ennek örülök, és akkor írjuk csak egyszerűen be. Viszont ha nem az, ak kor az a kérdésem, hogy most mit szavazok én meg. Ha visszamegyek a szakmához, és azt mondják, hogy te megszavazol egy olyan költségvetést, amelyikben nem is fordul elő a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége egyetlen fillér támogatással sem – ez tökélet es képtelenség! Na most szeretném hinni tehát, őszintén mondom, szeretném hinni, hogy egyszerű számszaki hibáról, gépelési tévedésről, elírásról stb., ilyesmiről van szó. Azonban itt egy pillanatra mégiscsak megállnék, és minden irónia nélkül… Mert itt egy nemzet fantasztikus drámai helyzetében egy költségvetési törvényt vitatunk, és igennel és nemmel kell erre szavaznunk. S ez nem engedheti meg azt, nem engedi meg nekünk, hogy összeadási hibák szerepeljenek ebben. Tehát vissza kell térni ahhoz, hogy kettő meg kettő az négy, mert hiába vagyunk mi itt megelégedve önmagunkkal – ahogy a miniszterelnök úr is mondta, hogy most már legitimációs problémák nincsenek. De vannak legitimációs problémák. Hogy ha egy ember meghallja azt, hogy itt a számok nem jól vannak összeadva, akkor egyszercsak megkérdőjelezi a mi, úgy ahogy van, egész parlamenti legitimációnkat, hogy miről beszélünk, miért nem figyelünk oda arra, hogy tulajdonképpen kettő meg kettő az mennyi. Távol álljon tőlem mindenféle számonkérés, és nem is akaro m ezt én túlfogalmazni, de én ebben nem lennék annyira nyugodt, mint amennyire szoktunk beszélni "nyugodt erőről". A társadalomnak van egy másik, kevésbé nyugodt része, amelyik elvárja tőlünk, valamennyiünktől, hogy felelősséggel gondolkodjunk ezekről a do lgokról. Egyszóval, a kérdésem továbbra is az, hogy nem látom világosan az idézett példából sem és az egész költségvetésből sem, hogy mi is lesz akkor tehát a magyar művészet, irodalom és filmművészet sorsa, milyen számok érvényesek, milyen számok nem érvé nyesek. Eszembe jut, ebben a pillanatban, hogy néhány évvel ezelőtt bekapcsoltam a televíziót, és láttam, hogy Grósz Károly akkori miniszterelnök vett egy nagy lélegzetet, és azt mondta, hogy most ő őszintén megmondja, hogy mennyi az ország adóssága. És mo ndott egy összeget. Már nem emlékszem, nyolc milliárdot vagy tíz milliárd körülit. Három nap múlva megint bekapcsoltam a televíziót, megint láttam őt, egy még nagyobb lélegzetet vett és mondott pár milliárddal többet. És tíz nap leforgása után harmadszor e gy még nagyobb lélegzetet vett, és kimondott egy még nagyobb számot. És én azon gondolkoztam akkor mint egyszerű állampolgár, hogy hol élek én, mi történik itt. Ha egy miniszterelnök nem tudja, hogy mennyi az ország adóssága, akkor az egy különös dolog, me rt akkor az azt jelenti, hogy a miniszterelnök sincs benne abban a hatalmi pikszisben, amelyik fölvette az adósságot. Ha pedig tudja, de nem mondja, hanem háromnaponként mást mond, akkor pedig olyan súlyos félreértésben vagyunk itt, élünk itt szerencsétlen ül kiszolgáltatva, amihez nem tudunk mit hozzászólni.