Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 19. hétfő, az őszi ülésszak 17. napja - Az illetékekről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - VARGA MIHÁLY (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György):
963 Ilyen es etben, amikor egy hatóság mulasztása miatt kényszerül az ember arra, hogy provokálja, hivatalból intézze el a dolgot, nem tartható, hogy egyidejűleg a kérelemre illetéket kelljen leróni. Egyebekben az írásban leírt indítványaimat változatlanul fenntartom, gondolom bizottsági üléseken módom lesz majd azokat érdemben is megvédenem. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szólásra következik Varga Mihály, a FIDESZ részéről. Megkérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy figyelje nek a Ház határozatképességére. Felszólaló: Varga Mihály (FIDESZ) VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az ülés megkezdéséig több mint 50 módosító indítvány érkezett az illetékről szóló törvényjavaslathoz, azaz most már 80 körül lehet a számuk az ülés megkezdése előtt kézhez kapott anyagokkal együtt. Feltehetően az általános vita lezárásáig ez a szám még nőni fog. Megvizsgálva a módosító indítványokat, a beterjesztett törvényjavaslatot, elsősorban azt a következtetést vonhatjuk l e, hogy a javaslat alapvetően nem változtat az l986ban elfogadott törvényen, sőt jól láthatóan annak szerkezeti felépítését vette át. Annak ellenére elmondhatjuk azt, hogy kétségtelen pozitívum az eddigi kétszintű törvényi és rendeleti szabályozás megszün tetése. Már mindenki előtt jól ismert az a kényszerhelyzet, amely az illetéktörvény újraszabályozásának elodázhatatlanságát kényszeríti ki, értetlenül állunk az előtt a tény előtt, hogy a Kormány – jól ismerve a december 3li határidőt – mégis csak most, n ovemberben terjesztette be a javaslatot. Az egyébként is több sürgős törvény tárgyalására kényszerített Országgyűlés így felpörgetett ritmusban kell, hogy tárgyalja a törvényt. Csak zárójelben jegyzem meg, különösen nehéz úgy siettetni e törvény megalkotás át, ha például egy bizottság azért nem tudja megtárgyalni a módosító indítványokat, mert a Kormány részéről még nem készül el azok véleményezése, mint történt ez a múlt hét szerdán a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságnak az ülésén. Zavaróan hat, ha a Kormány részéről jelenlévő szakértő csak a magánvéleményét tudja elmondani. A módosító indítványok jelentős része összegszerű változtatásokat javasol a tervezeten, néhány pontban valóban érezhető az illetékbevétel túlbiztosítására való szándék. A gyakorl ati pénzügyi politika valóban nem mondhat le az illetékről, mert az így eleső bevétel pótlásának szükségessége más elvonások – például adók – emelését vonná maga után. Egyet kell értenünk azzal is, hogy egyes állami tevékenységek, helyesebben szolgáltatáso k költségét azok viseljék, akik a közhatósági tevékenységet igénybe veszik. Ám e rétegnek is van bizonyos teherviselő képessége, amit nem célszerű átlépni. Módosító indítványaink egy része erre kíván javaslatot tenni. A legtöbb koncepcionális eltérést tart almazó javaslat az öröklési, ajándékozási illetékkulcsot tartalmazó táblázathoz érkezett. E pontnál kísérteties az egyezőség a személyi jövedelemadónál lezajlott vitával, azaz, hogy lineáris vagy progresszív kulcsok legyeneke. Mivel a vita eldőlni látszik a lineáris kulcsok javára, hiszen Balás István képviselőtársam 786os, Török Ferenc, Matyi László 789es módosító javaslata is ugyanazokat a kulcsokat tartalmazza, így a FIDESZ részéről, elfogadva e módosító indítványokat, nem terjesztjük be enyhén progre sszív kulcsos javaslatunkat, bár, szintén csak zárójelben jegyzem meg, hogy azért nyugaton sem minden országban lineáris illetékkulcsok vannak, érvek szólnak egyik és másik mellett is. Úgy gondolom, mindnyájan pozitívumként értékeltük, hogy ezen törvényter vezet hatályba lépése, a deregulációs folyamatba illeszkedve, hatályon kívül helyez több törvényt és pénzügyminisztériumi rendeletet. Ha az elmondottak alapján minimálisnak tűnik is a változtatás, hozzásegíthet minket egy olyan liberális illetékrendszerhez , amely mérsékelt, egyszerű és áttekinthető. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) :